Ez a Ház az Én területe!

Én magam, mint a személyiségem, az egyéniségem, aki vagyok – ahogy megjelenek a világban. A temperamentumom, a vérmérsékletem, az erőm és életenergiám – életképességem, az önbizalmam. A jellemem alapvető mivolta. Az erő fitogtatásom a kezdeményező energiám területe.

Az Első Ház kezdete, az Aszcendens: az az energia, ahogy én az első érintkezésemet a külvilággal lereagálom. Ahogy a belső Énemet a külvilágnak prezentálom.

Maga a személyről szól, külső és belső tulajdonságairól. Különösen az Ascendensre eső fényszög és azt a fényszöget képviselő égitest, az meghatározza a küllemet, hogy néz ki az illető.

Az Aszcendensem a jelmezem, amivel ebbe az inkarnációba belépek, és amiben az egész életemet végig játszom. Ez a kapum, ez a terület az előszobám – minden olyan energia, amit fel kell, ismerjek, illetve integrálnom kell magamba, valamint, ami az én területemre „tolakodik”, és az elfogadásomat követeli.  

Itt fogadom a külvilágot és innen áramlok ki, azért, hogy egyértelműen megmutassam mit is akarok. Ami a külvilágnak első látásra a szemébe ötlik. A világhoz való hozzáállásom. Úgy „török előre”, úgy érvényesítem magam, ahogy ez az energia, terület mutatja.  Azokat az erőforrásokat (bolygókat), amik ezen a területen vannak, soha nem tudjuk elnyomni, az első érintkezés után ők is megmutatkoznak. Ezek meghatározó szerepet játszanak az életünkben.

Nagyon fontos, hogy az első ház ura milyen jegyben, milyen jelmezben és melyik területen található. 

A jegy átszínezheti, és általában át is színezi a személyiséget.

(Ha bezárt energia (jegy) van az első házban, azt nem fogom soha megmutatni, az a világ elől rejtve marad, akár el is nyomhatom. – Ha bolygók is találhatóak benne, akkor azok az erőforrások számomra jó esetben tudvalevőek, de a külvilág elől rejteném őket (akár tudatosan, de akár tudattalanul), rossz esetben én sem ismerem, vagy nem akarom ismerni, megismerni, elismerni őket, viszont ebben az esetben, már ez a jegy valamennyire mégis csak érzékelhető lesz.)

A ház témája címszavakban:
– a személyiség maga 
– az Én élménye 
– veleszületett alapkarakter, amely nem a szülői modellek alapján épül fel 
– elsődleges (életterületektől független, állandó megélésű) erőforrások, problémaforrások, eszközök és működésmódok 
– mindig ön azonos megéléseket tartalmaz 
– habitus 
– mutathat testi felépítettséget 
– jellemünk megnyilvánulása 
– az az energia, amivel (ahogy) reagálunk a külvilág ingereire, és ahogy kiáramoltatjuk magunk benső mivoltát 
– társadalmi álarc (maszk).

A fizikai testünk, mint karakter, jelmez, megjelenítése.

Örülök, hogy találkoztunk. 👋

Iratkozz fel, hogy minden héten kaphass emailban is fantasztikus tartalmakat. 😉

Mit is?
- Heti megjelent cikkek
- Előrejelzések
- Asztrológiai érdekességek
- Fejlesztések az oldalon
- Kedvezmények

Nem spammelünk! További információért olvasd el adatvédelmi szabályzatunkat.
Bármikor le tudsz iratkozni természetesen.

Érdekelhet...

Friss cikkek

Asztrológia

2024. 13. hét

2024. március 25-31. Hétfő 03.25. Mérleg Telihold félárnyékos Holdfogyatkozással A március 25-i félárnyékos Holdfogyatkozás reggel

Tovább olvasom »