1. lecke: Energetikai alapok és szemlélet

⏱️ 45 perc (átlagos idő - lecke)
Podcast
Podcast

Test – Lélek – Szellem: a három szint alapjai

A KronoKód rendszer a személyiséget három fő szinten vizsgálja: fizikai, érzelmi és intellektuális síkon. Ezeket gyakran a test, lélek és szellem hármasaként is emlegetjük, utalva arra, hogy az ember nem csupán egy testi lény, hanem érzelmei és gondolatai ugyanolyan szerepet játszanak abban, hogyan éli az életét.

Mindhárom szint önmagában is működő rendszer, de a valódi megértés akkor kezdődik, amikor felismerjük az egymásra hatásukat. Gyakran van olyan érzésünk, hogy “észre sem vettem, de megint ugyanazt tettem”. Ilyenkor nem hiba történik, hanem egy ismétlődő mintázat jelenik meg. Ezek a mintázatok lehetnek tudatosak vagy tudattalanok, de mindegyiknek van energetikai alapja.

A fizikai szint irányítja a cselekvéseinket, a ritmusunkat, állóképességünket. Az érzelmi szint szabja meg, hogyan reagálunk kapcsolati helyzetekben, milyen érzések dominálnak bennünk. Az intellektuális szint pedig azt határozza meg, hogyan gondolkodunk, hogyan dolgozunk fel információkat.

Bioritmusok – az energia hullámzása

A KronoKód rendszer egyik alapja, hogy a három szint biológiai ritmusok szerint működik. Ezek a bioritmusok a születés pillanatában indulnak, és egyfajta “belső hullámkódként” ismétlődnek az élet során.

  • Fizikai ritmus: 23 napos ciklus
  • Érzelmi ritmus: 28 napos ciklus
  • Intellektuális ritmus: 33 napos ciklus

Ezek a ciklusok olyanok, mint egy belső tenger ár-apályai. Vannak napok, amikor szinte mindent meg tudsz mozdítani, és vannak olyan napok, amikor még a megszokott feladatok is “elképzelhetetlennek” tűnnek. A ciklusok egyik különösen érdekes szakasza a félidős pont, amikor az energia nem magas, de nem is alacsony – inkább bizonytalan. Ez a pont jellemzően a fizikai szintnél 11,5. nap, az érzelminél 14. nap, az intellektuálisnál 16,5. nap körül van. Ezeken a napokon előfordulhat, hogy belső nyugtalanságot érzünk, vagy nehezen tudunk egyértelműen dönteni, mert az energia nem áll sem a csúcson, sem a mélyponton. Érdemes ezeken a napokon tudatosabban figyelni önmagunkra, pihenni, és nem fontos döntéseket hozni, hanem inkább megfigyelni, mit üzen a belső ritmusunk. A KronoKód segít abban, hogy lásd: ez nem gyengeség, hanem ritmus, és a tudatosság lehetősége.

Az energiaszintek nem statikusak, hanem ciklikusan változó mintázatokat követnek. A KronoKód rendszer azért is tud pontos személyiségképet adni, mert ezek a ciklusok visszatükröződnek a személyiségmátrix kontúrjain keresztül is. A bioritmus-görbék valójában az energia mozgását mutatják az időben, míg a mátrix az adott személy születési energetikai kiindulópontját írja le. A kettő együtt alkot egy teljesebb képet: míg a mátrix a “milyen vagy alapból?” kérdésre válaszol, a bioritmusok azt mutatják meg, hogy “épp milyen formában vagy ma”. Aki ezt megismeri, tudatosabban tudja tervezni a napjait, időzíteni a fontos döntéseket, vagy elfogadni, amikor “minden egy kicsit lassabban megy”.

A KronoKód és a bioritmus: hasonlóság vagy különbség

Sokan kérdezik, hogyan lehetséges az, hogy a Kronobiológia rendszerében használt fizikai (23 nap), érzelmi (28 nap) és intellektuális (33 nap) ciklusok megegyeznek a bioritmus ciklusaival, de mégsem ugyanazokat az értékeket kapjuk. A kérdés teljesen jogos és fontos megérteni a különbség lényegét.

A hasonlóság oka
Mindkét rendszer biológiai ritmusokra épül, és az emberi energiaműködés három szintjét vizsgálja:

  • Fizikai: testi erőnlét, vitalitás
  • Érzelmi: hangulati és kapcsolati reakciók
  • Intellektuális: gondolkodás, tanulás, döntéshozás

A három ciklushossz (23–28–33 nap) nem véletlenül egyezik meg: ezek a biológiai ritmusok évszázadok óta ismert és kutatott periodikus mintázatok, amelyek az emberi szervezet működését befolyásolják.

A különbség lényege

A klasszikus bioritmus-elmélet szerint a születés pillanata a három ciklus kezdőpontja (1. nap), innen számoljuk az aktuális állapotokat: hol tart épp az illető a hullámban egy adott napon. Ez tehát időalapú követés.

A KronoKód módszer (és maga a kronobiológia) ezzel szemben nem idő szerint követi a hullámot, hanem meghatározza az adott személy született pozícióját a három ciklusban. Ez azt jelenti, hogy az illető energetikai mintázatát az határozza meg, hogy a három ciklus mely fázisában született – és ez az alapszám (marker) nem változik az idővel. A számítás ehhez egy speciális táblázatot és algoritmust használ, amely figyelembe veszi a születési évet, hónapot, napot – és a ciklushosszak szerint „leképezi”, hogy a ciklus melyik pontján történt a születés.

Másképpen fogalmazva:

  • Bioritmus: A ciklus halad – te követed (ezek a mindennapi állapotváltozások)
  • KronoKód marker: A ciklusban hol születtél – ez a te „energetikai DNS-ed”

A KronoKód a bioritmus ciklusait használja, de nem időbeni állapotot, hanem a születési cikluspozíciót számolja ki. Ezért a rendszer bioritmus alapú, de nem azonos a napi bioritmus-elemzéssel. A marker számok (1–23, 1–28, 1–33) nem mozgó értékek, hanem a személy születési energetikai lenyomatai.

Honnan származnak a markerértékek?

Sokan felteszik a kérdést: „De mi alapján számoljuk ki ezeket a markerértékeket? Honnan származnak a táblázatban szereplő számok?”

A válasz röviden: a KronoKód módszertan – hasonlóan a klasszikus kronobiológiához – egy empirikusan (tapasztalaton alapuló) kialakított rendszer, amelyet több évtizedes kutatások, megfigyelések és személyiségprofil-elemzések alapján állítottak össze. A markerértékek egy rögzített algoritmus szerint számolhatók, amelynek alapját a születési dátum adja (év, hónap, nap), de nem a csillagászati vagy bioritmikus állásokat követi.

A rendszer alapja, hogy minden egyes napon születő személyhez hozzárendelhető egy fizikai, érzelmi és intellektuális markerérték – ezek egyfajta energetikai „lenyomatként” szolgálnak, és három különböző ciklusba (23, 28, 33 napos) illeszkednek. Ugyanakkor ezek a ciklusok nem indulnak az 1. napon a születésedkor, mint a klasszikus bioritmusnál, hanem egy fix mintázat szerint lettek elosztva a naptári napok között – ez adja a számítás alapját.

A KronoKód fejlesztését éppen azért kezdtük el, mert a hagyományos kronobiológia rendszere csak 1900–2037 között tartalmaz adatokat, ami a jelenleg élők és a közeljövőben születők számára megfelelő. Mi azonban azt láttuk, hogy legalább annyira érdekes lehet például Napóleon vagy Leonardo da Vinci energetikai elemzése is. Illetve – és azért ez fedi inkább az igazságot – csak egy adott táblázatból dolgozni önmagában nem volt elegendő számunkra, sokkal inkább az összefüggéseket, mintákat keressük munkáink során, mintsem elfogadjunk csak egy adatsort, még akkor is, ha szemmel láthatólag meggyőzőek is.  Ezért addig elemeztük és finomítottuk az adatokat, amíg az algoritmus visszafejtésével már bármilyen születési időpont markerei – múltban vagy jövőben – meghatározhatóak lettek.

Nem tudjuk, hogy a számok milyen matematikai modell alapján készültek eredetileg – ezt nem publikálták nyilvánosan. A legvalószínűbb, hogy egy több éves adatgyűjtés és személyiségtípus-visszacsatolás alapján alakult ki a mai marker-táblázat, amelyet azóta is konzisztensen használnak és most már időben is bármilyen évre felállítható, miután az algoritmus és a minta ismert. Ezen adatokat természetesen publikáljuk is, illetve minden tanfolyamot végzett megkapja.

Egy kis hasonlat
Ahogy az asztrológiában sem kell tudnunk, hogy pontosan hogyan számítják ki az efemerida táblázatokat, de a precessziós mozgás sem az, amit számolgatni szoktunk (pedig annyira nem is bonyolult) elég az, hogy megbízhatóan működnek – úgy a KronoKód marker-táblázatai is kipróbált, több ezer eseten bizonyított rendszerként szolgálják az önismereti és energetikai feltérképezést.

Ezekkel a kérdésekkel, meglátod, akkor fogsz találkozni, ha a saját vagy elemzett partnered intellektuális kontúrja: Gyakorlati Gondolkodó, Harmonikus Vegyes vagy Gondolkodó Harmonikus (jómagam is az utóbbihoz tartozom). Mire a végére érsz, pontosan tudni fogod miről beszélek. Ők azok, akik inkább racionálisak, minden mögött az értelmet keresik, az összefüggéseket.

Ezeket nem szükséges megtanulni, de érdemes tudnod, hogy mi is az alapja a KronoKód rendszernek.

Kezdjünk is bele, ismerjük meg a csakrákat, ezek adják az alapját mindennek.

🎥 Összefoglaló videó megnézése