Asztrológia érthetően

Születési időpontod alapján, - szöveges - radix elemzés.

Legújabb cikkek

Szeptember 26-án 18:48-kor telihold lesz a Kos 3°36’-án. Van az a pillanat, amikor már pontosan tudjuk, hogy valami nem úgy van, ahogy szeretnénk. Csak még nem akarjuk kimondani. Mert amíg nem mondjuk ki, addig lehet reménykedni: majd változik a helyzet, majd a másik megérti, majd eljön a megfelelő pillanat. A

5 éves a Centralnet 5 napos jubileumi kedvezmény

Az előző életek kérdése az asztrológia egyik legizgalmasabb, ugyanakkor egyik legnehezebben megfogható területe. Talán azért is, mert kevés olyan téma van, ahol ennyire könnyen összemosódik egymással az, amit a képletben ténylegesen látunk, amit egy adott asztrológiai rendszer ezekből a jelölőkből értelmez, és amit végül történetté formálunk. Megmutathatja-e egy születési képlet,

Szeptember 23-án 2 óra 6 perckor a Nap belép a Mérleg jegyébe, és ezzel elérkezünk az őszi napéjegyenlőséghez. Az északi féltekén ezzel kezdetét veszi az ősz, míg a déli féltekén ugyanekkor a tavasz indul. A napéjegyenlőség az év két olyan pontjának egyike, amikor a nappal és az éjszaka időtartama megközelítőleg

Amikor megszületünk, az asztrológiai képletben egy pontos pillanatot rögzítünk. Megnézzük, hol állt a Nap, a Hold és a többi bolygó, milyen volt az Aszcendens, melyik házban helyezkedtek el az égitestek, és milyen kapcsolatok alakultak ki közöttük. A régebbi korok asztrológusai azonban nem álltak meg a születés pillanatánál. A hellenisztikus asztrológiában

Chiron szeptember 18-án retrográd mozgásban visszalépett a Kosba. Júniusban már átlépett a Bikába, most azonban még egyszer visszatér a Kos témáihoz, mielőtt 2027. április 14-én végleg továbbhalad a Bikába. Ez tehát nem egy új Kos Chiron-ciklus kezdete, hanem egy utolsó visszatérés. Éppen ezért érdemes megnézni, milyen kérdéseket hozott elő az

Egy biológussal készült interjúban megütötte a fülemet egy gondolat az agy működéséről, mely szerint az emberi agy nehezen hagy értelmezés nélkül egy mintázatot. Folyamatosan kapcsolatokat keres a körülötte lévő világban, és ahol csak lehet, alakzatot, rendszert és jelentést hoz létre. Talán valami hasonló történt akkor is, amikor az ember először

A Neptunusz és a Plútó kapcsolata az asztrológia leghosszabb bolygóciklusa. Egy teljes ciklusuk nagyjából 493 évig tart, ezért egy-egy fontos fényszögük nem néhány hónap vagy év eseményeit írja le, hanem egy sokkal hosszabb civilizációs folyamat részeként vizsgálható. Richard Tarnas a Cosmos and Psyche című munkájában részletesen vizsgálta a Neptunusz–Plútó ciklus

Van az a pillanat, amikor valami már nem csak gondolat. Nem csak sejtés, nem csak belső kép, nem csak lehetőség. Elindul, testet kér, növekedni kezd, és helyet akar magának a világban. A tarot harmadik nagy arkánuma, az Uralkodónő, ennek a folyamatnak a képe. Azé az erőé, amely nemcsak megálmodik valamit,

2026. szeptember 14. – 2027. június 11. Az asztrológiában többféle Lilithet is ismerünk, ezúttal azonban a Fekete Hold Lilith jegyváltásáról lesz szó. A Fekete Hold nem égitest, hanem egy, a Hold pályájához kapcsolódó matematikai pont, amely nagyjából 8 év és 10 hónap alatt járja végig a Zodiákust, így egy jegyben

Ma bepontosul a Rákban járó Mars és a Szűzben álló Nap szextilje. Ha nemcsak azt nézzük, hogy melyik jegyben áll egy bolygó, hanem azt is, hogy melyik dekádban, ezen az egyszerű fényszögön keresztül jól látható, mennyivel árnyaltabb képet kaphatunk. Egy jegy 30 fokos, ezt három 10 fokos részre, vagyis dekádra

Szeptember 11-én hajnalban újhold születik a Szűz 18°25’-én. A Szűz újholdja nem feltétlenül látványos újrakezdést jelez. Inkább annak lehetőségét hozza, hogy ránézzünk arra, mi működik jól az életünkben, és hol lenne szükség korrekcióra. Mit csinálunk megszokásból, mi az, ami már nem szolgál bennünket, és min lehetne egyszerűen, ésszerűen változtatni? Most

Horoszkópod

Elemezzük ki közösen mi a sorsod!

Ha keresed önmagad, ha elakadtál hosszabb ideje, ha folyton ugyan abban az ördögi körben találod magad, vagy csak ha szeretnél egy átfogó személyiségelemzést…

Személyes asztrológiai írásos elemzés.

Tanfolyamok, kurzusok

2026-ban elindítottuk, a legmodernebb technikával, online elérhető tanfolyamainkat, kurzusainkat. 

Először a KronoKód és a Tarot Szimbóluma tanfolyam készült el, ami már elérhető. Előkészületben több asztrológiai kurzus, numerológia, asztro-tarot.

Tranzit 365

Asztronaptár az év 365 napjára. 

Bolygómozgásokkal, jegyváltásokkal, fényszögekkel szöveges magyarázatokkal érthetően. Melyik esemény milyen energiákat hozhat.

Online a mai nap ingyenes, tagsággal az egész év elérhető. Vagy letölthető a 365 oldalas verzió.

Kiemelt termékeink

A születési képlet Vénuszáról általában megnézzük, melyik jegyben és házban áll, milyen fényszögeket alkot, és milyen kapcsolati, érzelmi vagy önértékelési témákat jelez. Van azonban egy további réteg, amely gyakran kimarad az értelmezésből: hol tartott a Vénusz a saját ciklusában a születés pillanatában?

Ártartomány: 2590 Ft és 3250 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Tizenkét jegy. Huszonnyolc hétköznapi helyzet. Számtalan meggyőző magyarázat arra, hogy természetesen most sem mi vagyunk a hibásak.

Hogyan udvarolnak, szakítanak és kérnek bocsánatot a csillagjegyek? Mit tesznek, ha nem válaszolsz nekik, közeleg a határidő, elromlik valami, vagy váratlanul megnyerik a lottóötöst? Hogyan takarítanak, késnek el, kezelik a kritikát, és főleg hogyan magyarázzák meg mindezt?

Ez a könyv a tizenkét állatövi jegyet ismerős élethelyzetekben mutatja be, szeretettel, öniróniával és némi asztrológiai csípősséggel. Nem teljes személyiségelemzés, és nem is akarja bebizonyítani, hogy minden Kos fejjel megy a falnak, vagy minden Szűz titokban rendszerezi a fűszerpolcodat. De ha valamelyik oldalon mégis magadra, a párodra, a családodra vagy arra a bizonyos munkatársadra ismersz, az valószínűleg nem teljesen véletlen.

Humoros asztrológiai útmutató önmagunkhoz, egymáshoz és azokhoz a tulajdonságainkhoz, amelyeket másokban sokkal könnyebb észrevenni.

Ártartomány: 1620 Ft és 2270 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Vajon felismerhető egy születési képletben a stratégiai gondolkodás, a rendkívüli koncentráció vagy az a különleges képesség, amely egy kiváló sakkozót kiemel a többiek közül?

Az eredeti ár: 990 Ft.Jelenlegi ár: 650 Ft.

– az inkarnációs ciklusokban
– a prognózisban
– a kapcsolatokban
– a mindennapi életben

Ez a könyv közérthetően, mégis szakmai mélységgel mutatja be a születési holdfázis jelentését, a nyolc lunációs személyiségtípust, a kapcsolati mintázatokat és a mindennapi időzítés lehetőségeit. A Hold nemcsak az égen változik hónapról hónapra, hanem ősi szimbólumként saját belső ritmusainkra is rávilágíthat.

Akár asztrológiát tanulsz, akár önismereti úton jársz, a kötet segít felismerni, hogy hol tartasz a saját ciklusodban – és hogyan értheted meg jobban önmagad, döntéseid és kapcsolataid ritmusát.

Ártartomány: 3185 Ft és 3835 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

✔ Azonnali hozzáférés a teljes tananyaghoz
✔ Saját tempódban végezhető
✔ Nincs időkorlát
✔ Bármikor visszaolvashatod
✔ Sikeres elsajátítást követően oklevelet és felnőttképzési tanusítványt kapsz
✔ Elszámolhatóan számlával

Jelentkezz most és biztosítsd a helyed!

ÚJRA elérhető a tanfolyam!

→Korlátozott ideig.←
A tanfolyam online és saját tempóban végezhető, mégsem szeretnénk korlátlan számú résztvevőt egyszerre fogadni. Ezért amikor elérjük azt a létszámot, amely mellett még kényelmesen tudunk foglalkozni a résztvevőkkel, ismét lezárjuk a jelentkezést.

Az eredeti ár: 79000 Ft.Jelenlegi ár: 51350 Ft.

Horoszkóp elemzés Saját születési adataidból

Könnyű olvashatóság & mély tartalom

Illusztrációkkal

Minőségre törekedve

Azonnali hozzáférés

Ezeket kedveltétek

2025. szeptember 18. – október 6. Mielőtt a Merkúr, a gondolkodás és kommunikáció bolygója belépne a Mérleg jegyébe, szeptember 17-én még egy jelentős szembenállást alkot a Szűz 28°46’-án járva a Halakban tartózkodó Szaturnusszal. Ebben az égi konstellációban a racionalitás, a rendszerben gondolkodás és a gyakorlatiasság ütközik az intuíció, az álomvilág,

Miért nem elég „pozitívan gondolkodni”, ha közben energetikai akadályok állnak az utadban? „Van, hogy mindent megteszel, mégis úgy érzed, mintha valami visszahúzna? Lehet, hogy nem a szándékoddal van a baj, hanem ott van egy blokk, amit nem vettél észre.” Sokszor halljuk, hogy a „fejben dől el minden”. De mi van,

Közismert, hogy a Földön zajló események párhuzamban állnak az égi történésekkel – az asztrológia alapelve szerint, amit az égen látunk, az analóg módon tükröződik vissza a földi eseményekben is. Ha tágabb összefüggésekben szeretnénk értelmezni a világ folyamatait asztrológiai szempontból, többféle megközelítés is rendelkezésünkre áll. Ilyen például a világkorszakok vizsgálata, amely

„Mik a gyengeségeid?” – tipikus állásinterjús kérdés, amitől sokan lefagynak. Hiszen ki akar gyengeségeket felvállalni? Pedig lehet, hogy pont ez a legnagyobb erősséged.” Amikor önismeretről beszélünk, gyakran a „pozitív” tulajdonságokra fókuszálunk: mi az, amiben jó vagyok, mik az erősségeim, hogyan tudom ezeket kiemelni. A „gyengeségeinket” viszont hajlamosak vagyunk rejtegetni, elnyomni,

Rólunk mondtátok

Ezeket látnod kell

0
Jubileumi kedvezmények

Három éve innen indultunk.

A Kronobiológia Tudásbázistól a KronoKódig.

Mai nap

Mit rejt számodra a mai nap?

Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)