Kezdőlap » Blog » Asztrológia » Lilith a IV. házban (radix)

A korai éveid diszharmonikusak, és legalább az egyik szülővel vannak problémáid általában. A negyedik ház felelős a kevésbé domináns szülőért, amely a legtöbb esetben az anyja. Lilith tud adni egy nem szerető anyát, aki elhagyja gyermekét, vagy nem szán rá elegendő időt.

A Lilith jelenléte ebben a házban sok esetben a szülők válását idézheti elő hűtlenség vagy egyéb szexualitással összefüggő okok miatt. A gyermek megfigyelőnek érzi magát, nem képes megérteni vagy tompítani a szülei közötti feszültségeket. Sokszor maga a szülött inkább a vágy, mint a szerelem gyümölcse, és még ha a szülei úgy döntenek, hogy együtt élnek és megpróbálnak családot alapítani, sajnos kevés az esély, hogy sikerül azt hosszú távon fenntartaniuk.

Emiatt hasonló problémákat okozhat, amikor családot szeretnél alapítani magadnak. Hajlamos vagy arra, hogy időd és energiád a pontosan szemben lévő ház, témájának szentelt (X. ház a hivatás). Nagyszerű karriert építhetsz fel, és munkád egyfajta menekülésként használd az otthonlét elől. Extrém esetekben, olyan emberré válhatsz, aki csak alvásra használja az otthonát, és időd legnagyobb részét inkább máshol töltöd.

A 4. ház a gyökerek háza is egyben, sok titkot rejthet a felmenőiddel kapcsolatban. Néhány női ősöd sötét erőkkel találkozhatott, akár csak megvádolták, mint boszorkány, ezt a vonalat rendezned kell önmagadban. Ezenkívül sok mérgező kapcsolatot élhetsz meg családtagjaiddal. Bűnbaknak és elutasítottnak érzed magad, életednek természetes következménye a gyökereidtől való elidegenedés. Abban az esetben, ha Lilithet kihívást jelentő fényszöggel támadja a Mars, a Szaturnusz vagy a Plútó, a fiatalon sok fizikai büntetésben részesülhettél. Enyhébb esetekben vagy harmonikus fényszögek esetén gyakoribb a verbális bántalmazás.

Természetesen az ilyen nehéz körülmények pozitív eredményeket is hozhatnak! A nehéz helyzetekben való túlélésre oktatva erős karakterré válsz, és kiválóan teljesíthetsz karrieredben – különösen azokban a vezetői pozíciókban, amelyek ellenőrzést igényelnek általad.

A lehetséges negatív ősi karma egészen mélyre nyúlhat, és néha bölcs döntés az is, hogy nem alapítasz családot, hogy megtörd az ugyanazokat a mintákat ismétlő ciklusokat. Természetesen ez nem vonatkozik akkor rád, ha erős és jótékony bolygóid vannak a házasság, a gyermekek és a család házában. (Sőt senkinek sem útmutatás, egy lehetőség csak.)

Jó ösztöneid vannak az emberek érzelmeinek kinyilatkoztatására. Ahogy már említettük, a negyedik házat hagyományosan a Rák és a Hold uralja, a Lilith pedig gyakran csábít arra, hogy bántsd mások Holdját (érzelmeit). Ha ilyen típusú viselkedést észlelsz önmagadon, próbáld meg, hogy másképp kezeled. Mivel ezek olyan tudatalatti programok, amelyeket a szüleid viselkedéséből másoltál le. Nagyszerű esélyed van arra, hogy véget vess ezeknek a karmikus sérülésnek a családi vonaladon.

Örülök, hogy találkoztunk. 👋

Iratkozz fel, hogy minden héten kaphass emailban is fantasztikus tartalmakat. 😉

Mit is?
- Heti megjelent cikkek
- Előrejelzések
- Asztrológiai érdekességek
- Fejlesztések az oldalon
- Kedvezmények

Nem spammelünk! További információért olvasd el adatvédelmi szabályzatunkat.
Bármikor le tudsz iratkozni természetesen.

Érdekelhet...

Friss cikkek

Asztrológia

2024. 16. hét

A mostani időszak legjelentősebb tranzitja a Jupiter és az Uránusz együttállása április 21-én vasárnap pontosul

Tovább olvasom »

Egy könyv ami csak rólad szól

Közel 3x-4x ennyi információ egy könyvben, az alapismeretektől kezdve, részletes magyarázatokon és ábrákon keresztül mutatja be sorsodat, életutadat. Mindezt úgy, hogy érteni is fogod…

Mindezt egy kattintásra tőled már csak néhány percen belül olvashatod!