Amikor az akarat és a cselekvés bolygója, a Mars belép otthonába, a tüzes Kos jegyébe, ereje elemi szinten felerősödik. Április 9. és május 18. között emiatt energikusabbnak, bátrabbnak és magabiztosabbnak érezhetjük magunkat, a spontaneitás és az aktivitás válik alapértelmezetté. Ez az időszak a hódításról, az úttörő kezdeményezésekről szól, ahol nem
Asztrológiailag és csillagászatilag is izgalmas jelenség zajlik a napokban, ugyanis a Naprendszer legbelső bolygója, a Merkúr, eléri legnagyobb nyugati kitérését. A Merkúr pályájának sajátossága, hogy mindössze nagyjából 88 nap alatt kerüli meg központi csillagunkat, és olyan szoros közelségben kering hozzá, hogy sosem távolodik el 28 foknál messzebbre tőle. Ez a
A Jupiter holnap, március 11-én befejezi látszólagos hátráló mozgását és elindul előre. Tulajdonképpen március 8. és 14. között olyan, mintha egyhelyben állna – ez a stacionárius állapot. Ez történik azokban a napokban, amikor retrográdba fordul, és akkor is, amikor újra direktbe vált. A Jupiter retrográd ciklusa az évenkénti alkalom arra,
A Szaturnusz Kosban töltött időszakát főként a Neptunusszal alkotott nagyobb ciklusának kontextusában elemeztem, és figyelmet fordítottam a Szaturnusz-Neptunusz együttállás egyéni szintű üzenetére, valamint érintettem a Szaturnusz visszatéréseket is és ígértem egy gyakorlati útmutatót, amit természetesen elkészítek. Ezúttal nézzük meg kifejezetten az előttünk álló időszakot abban a tekintetben, hogy először röviden
Szaturnusz és Neptunusz együttállása és új ciklusa: 2026-2061 Ahhoz, hogy megértsük a két planéta által jelzett civilizációs ciklus jellegét, először is meg kell ismerkednünk azokkal az őselvekkel és analógiákkal, amelyeket képviselnek. Az archetípusok kettős arca: Szaturnusz és Neptunusz Az ősi mintázatok, azaz archetípusok természetüknél fogva kettősek: minden mitológiai alak és
Az, hogy mennyire lesz sikeres és boldog a következő csaknem harminc évünk, annak alapjait most, a következő bő két évben tesszük le, miközben a Szaturnusz a Kos jegyében halad. Ez főleg kollektív szinten van így, mivel mindenki máshol tart saját szaturnuszi ciklusában, hacsak nem Kos Szaturnusszal születtél. A Szaturnusz az
2026. február 12. A megértés és a kommunikáció bolygója tegnap, február 11-én belépett a retrográd árnyékzónába a Halak 8°29’-én. Itt éri el ugyanis azt a pontot, ahová március 20-án, hátráló mozgása végén majd visszatér. A Merkúr február 26-án, a Halak 22°33’-én vált majd irányt, hogy megkezdje tényleges hátrálását. Ezt követően
2026. február 6. – április 15. A Merkúr hamarosan átlép a Halak jegyébe, ahol a hűvös ráció átadja helyét az intuíciónak és az érzelmeknek. Gondoljunk csak bele: mit jelent ez egy olyan bolygó számára, amely alapvetően az értelemhez kapcsolódik? Meg kell tanulnia az érzelmek nyelvén beszélni. Mivel a Halak a
2026. január 26. – 2038. május 22. A Neptunusz a transzcendens, az ideális valóság, az álmok, a képzelet, a spiritualitás és a kollektív tudattalan bolygója. Felold minden határt, amivel érintkezésbe lép és képes elcsábítani a földöntúli érzések illuzórikus világába. A Neptunusznak 164 évre van szüksége, hogy megtegyen egy kört a Nap körül
Ebben a cikkben az égen átvonuló (tranzit) Plútó hatásáról olvashatsz, ha érinti a születési képleted egyes planétáit. Plútó tranzitban a Naphoz – A személyes újjászületés időszaka Amikor a Plútó tranzitja eléri a születési Napodat, életed egyik legmélyebb belső átalakulása veszi kezdetét. Ez nem csupán egy átmeneti hatás, hanem egy olyan
2026. január 9. Ma tetőzik a Nap és a Mars együttállása, miközben a Vénusz és a Jupiter szembenállása is pontossá válik. Az alapszituáció tehát a Bak jegyében létrejövő Nap–Vénusz–Mars együttállás, amely szemben áll a Rákban hátráló Jupiterrel. Mivel a témát korábban már alaposan körbejártuk, most kizárólag a Nap–Mars együttállásra koncentrálunk.
Ezúttal nem egy sci-fi sorozatról lesz szó, mégis olyan időszakot élünk, amikor a valóságunk könnyedén kifordulhat önmagából – ha nem figyelünk tudatosan arra, ami körülöttünk (és bennünk) történik. Ahogyan már korábban is utaltam rá, most egy rendkívüli kozmikus ciklus részesei vagyunk. És amikor azt gondolnánk, hogy már nincs tovább, a
Az ókorban az emberek azokat a bolygókat, amelyeket szabad szemmel is megfigyelhettek, olyan nevekkel illették, amelyek mitikus alakokhoz, illetve ezekhez kapcsolódó archetípusos jellemvonásokhoz kötődtek. Így kapták a nevüket például Hermész, Aphrodité, Arész, Zeusz és Kronosz neveit viselő égitestek. A későbbi európai hagyomány a római panteon megfelelő alakjait rendelte ezekhez: Merkúr,
2025. november 29. Már csak egyet kell aludni, hogy az értelem elvét kifejező Merkúr is befejezze hátráló ciklusát és elinduljon előre a Skorpió 20°43’-éről. Ilyenkor ő is szinte megáll az égen, és kis időbe telik, míg visszanyeri teljes lendületét, ezért érdemes még néhány napot várni, mielőtt belefogsz bármilyen jelentős döntésbe
• Honnan ered az asztrológusok által az Uránusz bolygóhoz társítottnak hitt egyéb tulajdonságok• Prométheusz, és a mitológiai Uranosz Richard Tarnas (1950) amerikai kultúrtörténész és filozófus, akinek munkássága középpontjában az emberi tudat és a kozmosz elválaszthatatlan összekapcsolódása áll. Az egyik legfontosabb műve a 2006-ban megjelent Cosmos and Psyche: Intimations of a
Elkészült a 2026. évre szóló asztrológiai tranzitnaptárunk, amely egyedülálló módon nem csak az aktuális bolygómozgásokat és -kapcsolatokat mutatja, hanem azok érthető szöveges értelmezését is. Így nem csak asztrológusok számára nyújt segítséget, hanem az asztrológia iránt érdeklődő vagy teljesen laikus felhasználok számára is támpontot ad, például milyen típusú tevékenységekhez megfelelő(ek) az
A bolygók retrográd mozgás a mi földi nézőpontunk sajátossága. Befelé tekintünk a Napra és a két „belső” bolygóra, és kifelé a „külső” bolygókra a Naprendszer határa felé. A belső bolygók, amelyek pályája Föld-Hold rendszeren belül helyezkedik el – a Merkúr és a Vénusz; a pályánkon túl lévők – a Mars,
2025.09.06-2026.02.04. 2025. szeptember 6-tól az Uránusz, a változás és lázadás bolygója retrográdba vált az Ikrek 1°28’-én, és egészen 2026. február 4-ig hátrál vissza a Bika 27°28’-ig. Ez az időszak évente ismétlődik, és kb. öt hónapig tart – ilyenkor a külső változások belső átalakulást indítanak el bennünk. Ha tudni akarod, melyik
2025. szeptember 2–18. A kommunikációt irányító Merkúr ma délután saját jegyébe, a Szűzbe lép, ami egy kiemelkedően termékeny szellemi időszak kezdetét jelöli. Ilyenkor élesebb a gondolkodásunk, a beszédünk precízebbé válik, és hatékonyabban tudunk kapcsolatot teremteni. Nem szívesen bonyolítjuk túl a dolgokat, inkább törekszünk a világos, lényegre törő megfogalmazásra. Megnő az
A Plútó deklinációs ciklusának különleges szakasza Az előttünk álló évtizedet nem csupán az Uránusz, Neptunusz és Plútó alkotta úgynevezett “mágikus háromszög” befolyásolja, hanem egy kevésbé ismert, ám annál jelentősebb asztrológiai jelenség is. 2025. szeptember 1-jétől ugyanis a Plútó a deklinációs határon kívüli tartományba lép, ezzel pedig egy olyan korszak veszi
A legjobb élmény biztosítása érdekében mi és partnereink olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k az eszközadatok tárolására és/vagy eléréséhez. Ha beleegyezünk ezekbe a technológiákba, akkor mi és partnereink személyes adatokat, például böngészési viselkedést vagy egyedi azonosítókat dolgozhatunk fel ezen az oldalon, és (nem) személyre szabott hirdetéseket jeleníthetünk meg. A hozzájárulás elmulasztása vagy visszavonása bizonyos funkciókat és funkciókat hátrányosan érinthet.
Kattints az alábbiakra a fentiek elfogadásához vagy részletes döntések meghozatalához. A választásaid csak erre a webhelyre vonatkoznak. A beállításokat bármikor módosíthatod, beleértve a hozzájárulás visszavonását is, a képernyő alján található hozzájárulás kezelése gombra kattintva.
Mit rejt számodra a mai nap?
Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)