Kezdőlap » Haladó
Kinek szól?
🌗 „Az alapfogalmak ismeretét feltételezi, de érthető laikus érdeklődőknek is.”
Ha már otthonosan mozogsz a házak, tranzitok vagy fényszögek világában, és szeretnél még többet tudni. Tanultad, vagy tanulod az asztrológiát.
Téma: összetettebb elemzések, cikksorozatok, technikák elmagyarázása
Ezen kívül van a Mindenkinek szint, a Belépő szint és a Mester szint, hogy mindenki megtalálja azt ami érdeklődésének megfelelő.
Jó kis napunk van ma asztrológiai szempontból, mivel a Plútó direktbe fordul, a Mars és a Szaturnusz pedig barátságot köt egymással. A trigon október 16-án, a Kos és az Oroszlán 10°22′-én pontosodik be. Ez még nem minden, hiszen számos más izgalmas fényszög és alakzat is kirajzolódik az égen, amelyekről a
Ami a felszín alatt megváltozott, most utat keres magának 2026 Október 16-án a Plútó befejezi május 6-án kezdődött retrográd időszakát, és a Vízöntő 3°04’-én ismét direkt mozgásba vált. A Földről nézve úgy tűnik, mintha megállna az égbolton, hiszen október 9. és 23. között alig változtatja a helyzetét. Ez a látszólagos
Ma egzakt a Mars–Uránusz szextil, melynek hatása a jövő hét elejéig kitart. Ez a már jól ismert kozmikus Bölcső egyik kapcsolata, ezért magát az alakzatot most nem bontanám ki újra. Inkább nézzük meg, miért különösen érdekes a mai nap. A Mars a cselekvéshez, a kezdeményezéshez és az akarathoz kapcsolódik, az
Merkúr és retrográd Vénusz találkozása a Skorpióban Október 7-én hajnalban, 2:10-kor a Merkúr együttállásba kerül a retrográd Vénusszal a Skorpió 8. fokán. Érdekes találkozás ez, hiszen a Merkúr a gondolkodás és a kommunikáció, a Vénusz pedig többek között a kapcsolataink, az értékeink és a számunkra fontos dolgok jelölője. A retrográd
Szeptember 30-án a Merkúr belépett a Skorpióba, ahol az átlagosnál jóval tovább, egészen december 6-ig tartózkodik. Ennek oka, hogy október 24-én retrográdba fordul, majd november 13-án ismét direkt mozgásba vált, így többször is végigjárja ugyanennek a területnek egy részét. A Skorpió Merkúr másfajta gondolkodást képvisel, mint az előző hetek Mérleg
Retrográd Vénusz 2026 – miért térhetnek vissza régi kérdések? Október 3-án a Vénusz retrográd mozgásba kezd a Skorpióban. A folyamat azonban nem most kezdődik. A Vénusz már augusztus végén belépett abba a zodiákusi szakaszba, amelyen a következő hónapokban háromszor is végighalad. Ezért most nem feltétlenül valami új kezdődik, hanem egy
Meddig tart egy napfogyatkozás hatása? A 2026. augusztus 12-i napfogyatkozás az Oroszlán 20. fokán jött létre. Ahogy az erről szóló cikkemben részletesebben is írtam róla, ez a fogyatkozás egy olyan időszakot jelölhet, amikor régi szerepek, működésmódok és önazonosságok kerülhetnek felülvizsgálatra, és közben új lehetőségek nyílhatnak arra, hogy valami már inkább
Mars az Oroszlánban, szemben a Plútóval – egy nagyon ütős időszakhoz érkeztünk Van, amikor az égbolt lassan, szinte észrevétlenül épít fel egy folyamatot, és van, amikor több hatás egyszerre ér össze, és ettől érezhetően megnő a mozgás. Most egy ilyen időszakhoz érkeztünk. Szeptember 28-án kora reggel a Mars belépett az
Szeptember 26-án 18:48-kor telihold lesz a Kos 3°36’-án. Van az a pillanat, amikor már pontosan tudjuk, hogy valami nem úgy van, ahogy szeretnénk. Csak még nem akarjuk kimondani. Mert amíg nem mondjuk ki, addig lehet reménykedni: majd változik a helyzet, majd a másik megérti, majd eljön a megfelelő pillanat. A
Az előző életek kérdése az asztrológia egyik legizgalmasabb, ugyanakkor egyik legnehezebben megfogható területe. Talán azért is, mert kevés olyan téma van, ahol ennyire könnyen összemosódik egymással az, amit a képletben ténylegesen látunk, amit egy adott asztrológiai rendszer ezekből a jelölőkből értelmez, és amit végül történetté formálunk. Megmutathatja-e egy születési képlet,
Szeptember 23-án 2 óra 6 perckor a Nap belép a Mérleg jegyébe, és ezzel elérkezünk az őszi napéjegyenlőséghez. Az északi féltekén ezzel kezdetét veszi az ősz, míg a déli féltekén ugyanekkor a tavasz indul. A napéjegyenlőség az év két olyan pontjának egyike, amikor a nappal és az éjszaka időtartama megközelítőleg
Amikor megszületünk, az asztrológiai képletben egy pontos pillanatot rögzítünk. Megnézzük, hol állt a Nap, a Hold és a többi bolygó, milyen volt az Aszcendens, melyik házban helyezkedtek el az égitestek, és milyen kapcsolatok alakultak ki közöttük. A régebbi korok asztrológusai azonban nem álltak meg a születés pillanatánál. A hellenisztikus asztrológiában
Chiron szeptember 18-án retrográd mozgásban visszalépett a Kosba. Júniusban már átlépett a Bikába, most azonban még egyszer visszatér a Kos témáihoz, mielőtt 2027. április 14-én végleg továbbhalad a Bikába. Ez tehát nem egy új Kos Chiron-ciklus kezdete, hanem egy utolsó visszatérés. Éppen ezért érdemes megnézni, milyen kérdéseket hozott elő az
Ma bepontosul a Rákban járó Mars és a Szűzben álló Nap szextilje. Ha nemcsak azt nézzük, hogy melyik jegyben áll egy bolygó, hanem azt is, hogy melyik dekádban, ezen az egyszerű fényszögön keresztül jól látható, mennyivel árnyaltabb képet kaphatunk. Egy jegy 30 fokos, ezt három 10 fokos részre, vagyis dekádra
2026. szeptember 10–30. Szeptember 10-én a Merkúr belép a Mérleg jegyébe, és szeptember 30-ig halad itt. A Szűz után ezzel megváltozik a gondolkodás hangsúlya. Míg a Szűzben a részletek elemzése, a rendszerezés és a pontosítás kerül előtérbe, addig a Mérlegben már azt mérlegeljük, hogyan viszonyulnak egymáshoz a különböző lehetőségek és
A Vénusz 2026-os retrográd ciklusa már elkezdődött. Nem október 3-án, amikor hátrálni kezd, hanem már augusztus végén, amikor belépett a retrográd árnyékába. Ez az a részlet, amelyről a Vénusz Mérlegbe lépéséről szóló előrejelzésekben valahogy kevesebb szó esik. Pedig éppen ez az egyik legérdekesebb része a ciklusnak. Mostanában sok helyen olvashatjuk,
A fejlődéshez alkalmazkodni is kell Tegnap a Mars, a Szaturnusz és a Merkúr által kirajzolt Nagy Tanuló Háromszögről írtam. Ez egy rövid ideig fennálló, intenzív alakzat, amelyben a Merkúr elemző és korrigáló szerepe kapcsolódik össze a Mars-Szaturnusz kvadrát által jelzett feszültséggel. A háttérben azonban egy jóval stabilabb alakzat is működik.
A Mars, a Szaturnusz és a Merkúr Nagy Tanuló Háromszöge Szeptember első napjaiban egy rövid időre különleges fényszögkapcsolat rajzolódik ki az égen. A Rákban járó Mars kvadrátot alkot a Kosban hátráló Szaturnusszal, miközben a Szűz Merkúr szextillel kapcsolódik a Marshoz, és kvinkunxot alkot a Szaturnusszal. A három fényszög együtt egy
Ma, augusztus 28-án kora reggel teljesedett ki a Hold a Halakban melyet holdfogyatkozás is kísért. Ez a holdfogyatkozás az augusztus 12-i napfogyatkozás kb. két héttel későbbi párja, vagyis ugyanannak a fogyatkozási időszaknak a része. A nap- és holdfogyatkozások között azonban nemcsak az a különbség, hogy az egyik újholdkor, a másik
Augusztus 28-án 06:18-kor tetőzik a telihold a Halak 4°53′-én, amelyhez ezúttal egy részleges holdfogyatkozás is társul, melynek maximuma 06:12-kor lesz a Halak 4°51′-én. Fontos megkülönböztetnünk a két időpontot, hiszen a telihold és a fogyatkozás egymáshoz szorosan kapcsolódó, de nem azonos pillanatban bekövetkező jelenség. A holdfogyatkozás csak teliholdkor jöhet létre, míg
A legjobb élmény biztosítása érdekében mi és partnereink olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k az eszközadatok tárolására és/vagy eléréséhez. Ha beleegyezünk ezekbe a technológiákba, akkor mi és partnereink személyes adatokat, például böngészési viselkedést vagy egyedi azonosítókat dolgozhatunk fel ezen az oldalon, és (nem) személyre szabott hirdetéseket jeleníthetünk meg. A hozzájárulás elmulasztása vagy visszavonása bizonyos funkciókat és funkciókat hátrányosan érinthet.
Kattints az alábbiakra a fentiek elfogadásához vagy részletes döntések meghozatalához. A választásaid csak erre a webhelyre vonatkoznak. A beállításokat bármikor módosíthatod, beleértve a hozzájárulás visszavonását is, a képernyő alján található hozzájárulás kezelése gombra kattintva.
Három éve innen indultunk.
A Kronobiológia Tudásbázistól a KronoKódig.
Mit rejt számodra a mai nap?
Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)