
Hogyan zajlik egy utazás
Gondoltam kezdjük az elején, hogyan zajlik és meddig tart? Jelzem, ahány ház annyi szokás.. még a felhasznált anyagok, kellékek sem feltétlenül azonosak. Nem gondolom, hogy a “minőséget” ebben érdemes
Gondoltam kezdjük az elején, hogyan zajlik és meddig tart? Jelzem, ahány ház annyi szokás.. még a felhasznált anyagok, kellékek sem feltétlenül azonosak. Nem gondolom, hogy a “minőséget” ebben érdemes
Előzmény, ami fontos a megértéshez Ezen életem szereplője jelen életemben is nagyon fontos szerepet tölt be. Életét (bár még fiatal) a gyermekeknek szentelte, kora gyermekkor óta tudta, hogy ezt szeretné
Előzmény, ami fontos a megértéshez Ekkortájt tartottam valahol a közepén a „Lelkünk útja” sorozatnak (lásd ajánlott könyvek). Nagyon foglalkoztatott, hogy milyen lehet, jó lenne megélni, belenézni. Nem volt egyéb
Előzmény, ami fontos a megértéshez Ugyanezen életem szereplőjével az első közös emlék az ezt megelőző közel 800 évvel korábban történt, ha még nem tetted először azt olvasd el. Nézzünk be
Előzmény a megértéshezEzen utazásom elött nem sokkal, egy fiatal lánnyal megismerkedtem, vagyis inkább ő velem. 22 éves, legyen a neve “P” most, közel 25 év korkülönbséggel, végig sem gondoltam semmit.
Előzmény, ami fontos a megértéshez Elvált szülők gyermekeként, édesanyám egyedül nevelt, jelenleg még válófélben, ami az utazást megelőző időszakban kezdődött. Nagyon foglalkoztatott, hogy mi az, ami összehozott minket és mi
Előzmény, ami fontos a megértéshez Megismerkedtem valakivel, „véletlenek összjátéka” még nem is találkoztunk, de többet tudtunk meg egymásról, mint szinte bárkiről, akit 20 éve ismersz, kb 2 hét alatt. Teljesen
Asztrológia | Asztrozófia | Ásványok | Számmisztika | Kronobiológia | Nap | Hold | Merkúr | Vénusz | Mars | Jupiter | Szarurnusz | Uránusz | Neptunusz | Plútó | Chiron | Lilith | Kos | Bika | Ikrek | Rák | Oroszlán | Szűz | Mérleg | Skorpió | Nyilas | Bak | Vízöntő | Halak | Aszcendens | Deszcendens | MC | IC | Házak | Holdcsomópontok | Fényszögek
Asztrológiai portálként számos ingyenes szolgáltatást kínálunk az oldalon, ingyenes horoszkóp elemzéssel és részletes asztrológiával kapcsolatos információkkal a kezdőknek és a profiknak egyaránt.
Az oldalon megjelent írások, képek és fordítások a szerzői jogokról szóló 1999 évi LXXVI törvény értelmében másolni és közzétenni tilos engedély nélkül. Kivételt képez, ha csak részben van idézve és az oldalra mutató linket elhelyezésre kerül. Amennyiben más forrás nincs feltüntetve azok saját szellemi termékeink, kereskedelmi forgalomba nem hozhatók írásbeli engedély nélkül!
Copyright © 2022 CentralNet. Minden jog fenntartva.
A születési dátumod csupán egy számnak tűnik, pedig sokkal több annál.