Jézus születése és a karácsonyi csillag
Jézus születésének konkrét dátuma nem szerepel sem evangéliumokban, sem egyéb történelmi forrásokban. Megpróbálták csillagászati eseményként
Kezdőlap » Blog » Asztrozófia » Nyilas (Sagittarius) csillagkép
Ekliptikai koordinátája: Bak 0°30’ – Bak 26°20’
Időszaka: december 21./22. – január 17.
Olümposzi védnöke: Artemis, a Hold istennő, a vadászat istennője. Testvére Apollón, a Nap.
Alfacsillaga: Rughbat, de nem ez a legfontosabb
A Mérleg–Skorpió–Nyilas egység: ha a Mérlegben egyensúlyt teremtesz, lemehetsz a mélységbe, levágsz magadról mindent, ami nem fény és ez után útjára indíthatod a fényt, ami már a Nyilas. A Nyilas fénynemző stáció, a fény útjára indításának a helye és az ideje az égen.
Környezete: Elhagyom egy kicsit a Nyilast, de még nem értem a Bakba, itt lép be Aquila a Sas csillagkép, a szárnyalás. Ez az egy hely van az égen, ahol a két ekliptikai csillagkép között van egy kicsi szünet.
Mi a fő vezérlő elv, még egy kicsit a Nyilas, de a Sas (equatoriális csillagkép) belép, mert van egy rés a pajzson, tehát ez az egész időszak egyrészt a turul ideje, másrészt a szárnyalás, kiemelkedés ideje.
A Nyilas csillagai mellett közvetlenül oldalt van a Déli Korona, ez a magyar szent korona. A Nyilas nyílvesszőjével védi a Déli Koronát. A Nyilas és a magyar szent korona szorosan összetartoznak. Fölötte a Scutum, a Pajzs. A Jupiter hetekig a Pajzs alatt haladt, az imának óriási ereje van ilyenkor. Ez az égi Pajzs, Isten pajzsa, védelem. Még fölötte a Sas az Aquila csillagkép.
A Nyilas csillagképben a magas tudás a lényeg, az istentudás.
Ez tud most lejönni az anyagba és kézzelfoghatóvá válni, mert a Szaturnusz a Plútóval ebbe a csillagképi környezetbe áll még együtt és a Szaturnusz fő elve, hogy valamit kézzelfoghatóvá tenni. Itt az ideje, hogy ha kell radikálisan jelenjen meg az emberek életében az istentudás. Másik üzenete: kb. két éve indult el az a folyamat, hogy a Plútó elérte az Ekliptikát, 2019-ben csúcsosodott ki, a Plútó fentről jött, elérte az Ekliptikát (ez a mi fizika világunk) áthaladva a Nyilas csillagain és megy lefele a déli égboltra, azt jelenti, hogy fentről hozza a magas tudást, az istentudást a fizikai síkra.
Plútó Ekliptika találkozó volt a világháborúk idején a Rák zodiákusában, de akkor aluról jött és fölfelé tartott. Felhozott mindent, ami addig a mélyben volt az emberiség kollektív tudatalattijában, az összes szörnyűség testet öltött az anyagban.
Tanító csillagkép. Itt tudjuk felvenni a közvetlen kapcsolatot a Teremtőnkkel, az Istennel. Nincs szükség ehhez külső segítőkre. Valójában nincs szükség egyházi rendszerre.
Nyilas csillagkép üzenetei:
Itt is van egy elengedő kéz.
Nyílvessző: ezen belül Al Nasi csillag Bak 0°34’. A Nyilas nyílvesszőjének hegye, a gamma csillaga. Azért lényeges, mert a Tejút közepébe visz a Nyilas nyílhegye. Ez a Tejút szíve. A Nyilas csillagkép és a Tejút közvetlen összeköttetésben vannak. A Nyilas csillagképben ott van a megcélzás üzenete, valamit célba veszek. A Nyilas az isteni szeretetet veszi célba. A Nyilas ahogy hátrafordul, megcélozza a Skorpió szívét az Antarest, az isteni szeretetet. Ezért a Nyilas csillagkép a szeretet törvényének csillagképe.
A magyarság csillagképe.
Magyarság küldetése: megtanítani a világot a szeretet törvényére. A fényt útjára indítsuk először a Kárpát medencében és utána a világban. Nem hiába mi őrizzük a Déli Koronát, ami egyedülálló a világon, szakrális beavató korona, vagyis az egyetlen olyan korona, amelynek olyan energetikája van, hogy az isteni energiamezővel, a Tejút energiamezejével közvetlen kapcsolatba tud lépni és azt a koronán és a beavatott királyon keresztül ide lehozza az anyagba.
Szövetség, összefogás szimbóluma – félkörív
Ikrek és Nyilas poláris pár az égen – tudásátadó csillagképek
Az Ikreknél inkább az a domináns, hogy az isteni tudást a hétköznapokban lehet és kell átadni egyszerűen, nyelven, hétköznapi embereknek, egyszerűbb szint.
Ikrekhez tartoznak az általános iskolák, gimnáziumok.
A Nyilasnál, amikor a magas tudást adja át, szélesebb összefüggések, nagy eszmefuttatások tartoznak ide. Ezt lehet, hogy egy egyszerűbb ember nem érti, mert nem így gondolkodik a világról, neki az Ikrek tud jól működni. A Nyilas kicsit megnyitja az univerzumot.
Nyilashoz tartoznak az egyetemek, főiskolák.
Távlatokban való gondolkodás, érti is a távlatokat, a széles összefüggések nagyon fontosak, átlátja az egészet. Az életnek a végső nagy titkai az a Nyilas, az Ikrek ezzel nem bíbelődik, nincs vele dolga.
Az Istentudás, az Istennel való kapcsolódás, hit, ima nagyon fontosak és különleges erőt adnak a Nyilasnak. A társainak a tanítója, az isteni törvényeket és az isteni szeretetet is tanítja.
Ide tartoznak a nagy utazások. De akár képzeletben elutazni Atlantiszra.
Az isteni törvények az isteni igazság.
Nyilas nyílvesszője: a benned lévő fókuszáltságnak a képessége, tudsz-e fókuszálni valamire. Tudsz-e figyelni egy dologra és tudod-e a figyelmedet azon tartani. Ez a teljes jelenlét állapota. A célratartás művészete.
Üzenet: A Nyilas a nyílvesszőjével a szeretetet veszi célba. Az egész létezésünk igazi célja, hogy csak a szeretetre fókuszálj, és maradj meg ebben. Hiszen a Nyilas nyílvesszője egyrés visz az Antareshez (Skorpió szíve) és a Tejút szívéhez és ez az isteni szeretet. Magyar hagyományban a szerelem nagyon fontos.
Jézus születésének konkrét dátuma nem szerepel sem evangéliumokban, sem egyéb történelmi forrásokban. Megpróbálták csillagászati eseményként
Hétfő 12.23. Hold-Mars szextil A harmóniára és békére törekvő Mérleg Hold harmonikus kapcsolatba kerül a
Egy nagyobb korszakot a Jupiter és a Szaturnusz együttállása indít el, mely 20 évente következik
Asztrológia | Asztrozófia | Számmisztika | Kronobiológia | Feng-Shui | Jegyzetek | Napi tranzit | Babatervező | Tranzit 365 asztrológiai évkönyv | Sorskönyv írásos asztrológiai elemzés | Publikálj nálunk | Rólunk
Asztrológiai portálként számos ingyenes szolgáltatást kínálunk az oldalon, ingyenes horoszkóp elemzéssel és részletes asztrológiával kapcsolatos információkkal a kezdőknek és a profiknak egyaránt.
Az oldalon megjelent írások, képek és fordítások a szerzői jogokról szóló 1999 évi LXXVI törvény értelmében másolni és közzétenni tilos engedély nélkül. Kivételt képez, ha csak részben van idézve és az oldalra mutató linket elhelyezésre kerül. Amennyiben más forrás nincs feltüntetve azok saját szellemi termékeink, kereskedelmi forgalomba nem hozhatók írásbeli engedély nélkül!
Copyright © 2021-2024 CentralNet. Minden jog fenntartva.
A legjobb élmény biztosítása érdekében mi és partnereink olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k az eszközadatok tárolására és/vagy eléréséhez. Ha beleegyezünk ezekbe a technológiákba, akkor mi és partnereink személyes adatokat, például böngészési viselkedést vagy egyedi azonosítókat dolgozhatunk fel ezen az oldalon, és (nem) személyre szabott hirdetéseket jeleníthetünk meg. A hozzájárulás elmulasztása vagy visszavonása bizonyos funkciókat és funkciókat hátrányosan érinthet.
Kattints az alábbiakra a fentiek elfogadásához vagy részletes döntések meghozatalához. A választásaid csak erre a webhelyre vonatkoznak. A beállításokat bármikor módosíthatod, beleértve a hozzájárulás visszavonását is, a képernyő alján található hozzájárulás kezelése gombra kattintva.
Közel 5x ennyi információ egy könyvben, az alapismeretektől kezdve, részletes magyarázatokon és ábrákon keresztül mutatja be sorsodat, életutadat. Mindezt úgy, hogy érteni is fogod…
Mindezt egy kattintásra tőled már csak néhány percen belül olvashatod!