Bölcsesség, tanulmányok, utazás

A 9. ház az út, a felnövekedés vágya és iránya – ám nem a beteljesedés, csupán a hozzá vezető út. A távoli cél, amely mágnesként vonz, és amely erőt ad a küzdelemhez. Sóvárgás a teljességre, a bölcsességre, a szellemi kiteljesedésre, vágy a felnövekvésre, a méltóvá, érdemessé válásra valamihez vagy valakihez.

Itt a földhöz kötött Lélek a saját maga szétszórt, lelassított, eltékozolt kincseit vágyja vissza. Kincseket, amelyek, amíg el nem éri őket, élete céljának tűnnek, ám amikor megszerzi őket, derül csak ki, hogy velük nem a csúcsra, csupán egy fennsíkra érkezett. Itt válik világossá, hogy ami célnak tűnt, eszköz csupán, s hogy a teljességhez vezető ösvény nem az egek szédítő magasában, hanem az Én középpontjába vezet. Ennek a háznak az útját azonban a felismerés előtt mindenkinek végig kell járnia, mert az úton szerzett tapasztalatok és eszközök híján senki nem léphet biztonsággal a Belső Ösvényre.

A 9. ház az e világban felhalmozott szellemi érték: a kultúra, a művészet, a tudomány, a filozófia és a vallás minden kincse. Mind az, amit az Én nem vihet magával életről életre, amit újra és újra el kell engednie, és amire újra és újra rá kell találnia.

Az Én és a világ ellentéteinek kiegyenlítése.

Tanulmányok, felsőfokú iskolai értelemben. (A középfokú iskola 3. ház, az alapfokú iskola 5. ház)

Minden, ami a hittel, filozófiával, vallásokkal, politikával kapcsolatos. Távoli külföldi utazások háza. (a közeli rövid utazásokat a 3. ház mutatja) Jelképezi azt a magasztosságot, amely az embert összeköti az istennel, ami túl van a valláson, az istennel való belső találkozás. Minden, ami túl van a közvetlen környezetünkön

A ház témája címszavakban:
– műveltség 
– megismerés 
– felfedezés 
– szintézis 
– szakértelem 
– magas szintű szaktudás 
– fejlődés 
– elmélyedés
– idegen kultúrák, nyelvek 
– külföld 
– álmok. távoli célok 
– nagyra becsült, magasra értékelt dolgok 
– felsőfokú tanulmányok 
– ideálok 
– bölcselet 
– filozófia 
– vallási eszmék 
– felsőbb tudat 
– távol helyezett vagy elérhetetlenné tett dolgok 
– magasra tett léc 
– beteljesületlen dolgok 
– jog, törvénykezés 
– világnézet, az élet megértésének háza 
– erkölcs, etika 
– elvek, amiket vallunk 
– törekvéseink 
– belső szellemi és lelki fejlődésünk 
– megmutatja mi az amiből ösztönzést és erőt merítünk 
– külső-belső utazásaink

Örülök, hogy találkoztunk. 👋

Iratkozz fel, hogy minden héten kaphass emailban is fantasztikus tartalmakat. 😉

Mit is?
- Heti megjelent cikkek
- Előrejelzések
- Asztrológiai érdekességek
- Fejlesztések az oldalon
- Kedvezmények

Nem spammelünk! További információért olvasd el adatvédelmi szabályzatunkat.
Bármikor le tudsz iratkozni természetesen.

Érdekelhet...

Friss cikkek

Asztrológia

2024. 13. hét

2024. március 25-31. Hétfő 03.25. Mérleg Telihold félárnyékos Holdfogyatkozással A március 25-i félárnyékos Holdfogyatkozás reggel

Tovább olvasom »