Bevezetés – Asztrozófia

Kezdőlap » Blog » Asztrozófia » Bevezetés – Asztrozófia
Legfrissebbek:
Most népszerű:

Sorskönyved

Asztrológiai elemzés a saját születési adatad alapján.

A zodiákus szerkezetű 12 csillagjegyből álló asztrológiai kör alapja a „Nap útja” (tavaszponttól az őszpontig és vissza), mivel ezek vonatkoznak közvetlenül fizikai világunk eseményeire, a természet négy évszakos ismétlődő változásaira, hiszen az élet kialakulása és formálódása a Földön a Nap energiájának köszönhető. A zodiákus körének 12 egységesen 30 fokos szeletekre történő felosztásával jól elemezhetőek az emberi tulajdonságok, úgy, mint egy adott évben a természet és az éghajlat időszakonkénti jellemzői, változásai. A zodiákus jegyek struktúrája a lelkiségben hat, a hétköznapi megélésekben.

A távol-keleti asztrológiai irányzatok inkább a kozmoszból a csillagképeken keresztül érkező ősi energiák alapján határozták meg elméleteiket, melyeket a lélek és a személyiség arculatainak változó megjelenési formáihoz társítanak.

Az asztrozófia (csillagbölcselet) a 12 zodiákus mellett figyelembe vesz még 24 db csillagképet. A felső szintű hívószó, a szellemi vezérlő elv a csillagképekben rejlik. A csillagképek ősi szimbólumok, a tudatalattira óriási hatásuk van.

A lélek formálódásában és kifejeződésében a zodiákus és a csillagképi energia kettős hatása érvényesül, egyiket sem szabad figyelmen kívül hagyni.

Csillagképek üzenete a hétre

2021. 41. hét 2021 Október 11-17 Ma direktbe fordult a Merkúr a Szűz csillagkép középső részénél. A Szűz a Tejútról hozott energiák racionalizálása, a munka, a rend és a vetés-aratás üzenetét hordozza magában. Amit elvetettél gondolatban és tettekben, azt most learatod. Legyél a MOST pillanatában, egyszerre rá tudsz látni és megérteni a múltat, a jelent […]

Kos (Aries) csillagkép

Ekliptikai koordinátája: Bika 2° – Bika 22°50’ Időszaka: Április 24. – Május 15. Olümposzi védnöke: Pallas Athene Alfacsillaga: Hamal Kos csillagkép üzenete A Kos a kezdet, a tavasz, az új élet. Az életerő, lendület, élni akarás, az nagyon erős benne, emiatt mindenen átmegy, az életet hirdeti. Ő az az energia, akivel az egész földi létezésben […]

Bika (Taurus) csillagkép

Ekliptikai koordinátája: Bika 20°30’ – Ikrek 24° Időszaka: Május 12. – Június 15. Olümposzi védnöke: Aphrodité (Vénusz) Alfacsillaga: Aldebaran (Bika szeme) Csillagkép környezete: Bika szeme: Aldebaran – világoszlop Bika szarvánál: El Naph – azért fontos, mert innen indul az Auriga. Az Auriga őrzi az egyik tejútoszlopot, a Capellát, egy olyan kapu az égen, amelyen keresztül […]

Ikrek (Gemini) csillagkép

Ekliptikai koordinátája: Rák 0°10’ – Rák 26°30’ Időszaka: június 22. – július 20. Olümposzi védnöke: Apollón a Napisten Alfacsillaga: Castor A Kos fejével megláttuk, még messzebb volt, a Bika fejével már úgy is láttam, hogy érzem, hogy kézzelfogható közelségben van a Tejút, de egy konkrét lépést tenni itt fogok. Eljött az ideje annak, hogy egy […]

Rák (Cancer) csillagkép

Ekliptikai koordinátája: Rák 26°30’ – Oroszlán 16° Időszaka: Július 20. – Augusztus 8. Olümposzi védnöke: Hermész Alfacsillaga: Acubens A Rák klasszikusan a család, otthon szimbóluma, családi szeretet, családi összefogás, a családi kör. Egyrészt az a fizikai otthon, ahova hazamész, a házad, de a belső otthon is a Rák. Hazatalálás csillagkép, hazavezet. Belső hazatalálás élmény is, […]

Nimród (Orion) csillagkép

Ekliptikai koordinátája: Ikrek 11°– Rák 2° Időszaka: június 2 – július 23. (+/- 1 nap), mindig benne van a nyári napforduló Olümposzi védnöke: nincs Alfacsillaga: Betelgeuse Nimród a legfontosabb csillagkép, mely összeköt bennünket a galaxis középpontjával. Az egyik legismertebb és egyik leglátványosabb csillagkép a déli égbolton. Magyarországról nézve télen figyelhető meg a legjobban. Nimród a […]

Oroszlán (Leo) csillagkép

Ekliptikai koordinátája: Oroszlán 14°30 – Szűz 21° Időszaka: Augusztus 7. – Szeptember 14. Olümposzi védnöke: Zeusz Alfacsillaga: Regulus Zeusz: kiáradás szimbóluma., az isteni erő, ahogy árad, megtermékenyíti a világot, hogy új élet születhessen. Ezért az Oroszlán a kiáradás a nemzés. Az Oroszlán az életörömök csillagképe, az élet naposabbik oldalát hirdeti. A könnyű létezés csodája, nincs […]

Szűz (Virgo) csillagkép

Ekliptikai koordinátája: Szűz 21° – Skorpió 9° Időszaka: szeptember 14. – november 3. Olümposzi védnöke: Démétér (földanya) Alfacsillaga: Spica A Szűz csillagkép és maga a Szűz a rend, mint életrend. A külső rendrakás. Kérdése: Az én életemben most jelenleg rend van-e? A dolgok, az emberek a helyükön vannak-e. Ha valamelyik életterület nincs még a helyén, […]

Mérleg (Libra) csillagkép

Ekliptikai koordinátája: Skorpió 13°20’ – Skorpió 29°40’ Időszaka: november 5 – november 22. Olümposzi védnök: Hephaisztosz – a sánta kovács isten Közepe a tökéletes egyensúly: Skorpió 20°20’ A Mérleg csillagkép a déli égbolton fekszik, az egyetlen állatövi csillagkép, amely tárgyat, nem pedig állatot vagy mitológiai karaktert ábrázol. Mérleg csillagkép üzenete A Mérleg a Tejútra való […]

Skorpió (Scorpius) csillagkép

Ekliptikai koordinátája: Nyilas 0°30’ – Nyilas 27°20’ Időszaka: november 22. – december 20. Olümposzi védnöke: Hádész az alvilág ura (klasszikus megközelítés szerint Árész)Alfacsillaga: Antares A legmélyebb pont az égen, lelkileg. Az adventi 4 hét. Szép belső utazás is lehet, de mindig hozza a kihívásokat, ez már a beavatás, mert fölötte ott ragyog a Kígyótartó, az […]

Kígyótartó csillagkép

Kígyótartó és kígyó (Ophiuchus & Serpens ) csillagkép Ekliptikai koordinátája: Skorpió 13°35’ – Bak 15°4’ Időszak: november 6. – január 5. Olümposzi védnöke: nincsAlfacsillaga: Rasalhague Közvetlen alatta ott van a Skorpió, félig a Mérleg és félig a Nyilas. Fölötte ott van Herkules (Héraklész). Két lábával rajta áll az Ekliptikán. Görög szkíta mitológiában ő Asklepios, a […]

Nyilas (Sagittarius) csillagkép

Ekliptikai koordinátája: Bak 0°30’ – Bak 26°20’Időszaka: december 21./22. – január 17.Olümposzi védnöke: Artemis, a Hold istennő, a vadászat istennője. Testvére Apollón, a Nap.Alfacsillaga: Rughbat, de nem ez a legfontosabb A Mérleg–Skorpió–Nyilas egység: ha a Mérlegben egyensúlyt teremtesz, lemehetsz a mélységbe, levágsz magadról mindent, ami nem fény és ez után útjára indíthatod a fényt, ami már […]

Bak (Capricornus) csillagkép

Ekliptikai koordinátája: Vízöntő 1° – Vízöntő 25° Időszaka: január 21. – február 14. Olümposzi védnöke: Hesztia (házi tűzhely őrzője, fény őrzője)Alfacsillaga: Algedi Prima, Algedi Secunda Ez az időszak, hogy őrizzük a fényt. Nehéz lelki periódus. A Bak tudása, hogy a legmélyebb, legkilátástalanabb ponton őrzi a fényt. A legkilátástalanabbnak tűnő helyzetben sem adja fel. Kitartó, konok, […]

Vízöntő (Aquarius) csillagkép

Ekliptikai Koordinátája: Vízöntő 11° – Halak 19°30’ Időszaka: január 31. – március 10. Olümposzi védnöke: Héra (Zeusz testvére és felesége)Alfacsillaga: Sadalmelik Megtisztulás, felszabadulás és a szabadság üzenete. Asztrozófia szerint a Vízöntő a félelmeitől válik szabaddá. A nyugati asztrológia szerint a Vízöntő szabados, nem tud kötődni, mert csak a szabadság élteti. Ha túldimenzionált szabadságharcost játszik valaki, […]

Halak (Pisces) csillagkép

Ekliptikai Koordinátája: Halak 18° – Kos 29° Időszaka: március 8. – április 17. Olümposzi védnöke: Poszeidon Alfacsillaga: Al Richa Két része: visszaúszó hal felfele úszó hal Legfontosabb csillaga, alfacsillaga: Al Risha – Halak 29° Összefogás csillaga. Összefogja azt a két halat, akik két irányba úsznak. Képes összefogni a látszólag széthúzó erőket. Az Ekliptika alatt a […]

Csillagképek – Asztrozófia

Lelkünk útja: A lélek útjának körforgása a csillagképek szimbolikája tükrében Csillagképek: – Kos csillagkép – Bika csillagkép – Ikrek csillagkép – Rák csillagkép – Nimród csillagkép – Oroszlán csillagkép – Szűz csillagkép – Mérleg csillagkép – Skorpió csillagkép – Kígyótartó csillagkép – Nyilas csillagkép – Bak csillagkép – Vízöntő csillagkép – Halak csillagkép A csillagképeket […]

Bevezetés – Asztrozófia

A zodiákus szerkezetű 12 csillagjegyből álló asztrológiai kör alapja a „Nap útja” (tavaszponttól az őszpontig és vissza), mivel ezek vonatkoznak közvetlenül fizikai világunk eseményeire, a természet négy évszakos ismétlődő változásaira, hiszen az élet kialakulása és formálódása a Földön a Nap energiájának köszönhető. A zodiákus körének 12 egységesen 30 fokos szeletekre történő felosztásával jól elemezhetőek az […]

Lelkünk útja – asztrozófia

A földre érkezett emberi lelkek minden szükséges tudást megkaptak ahhoz, hogy feladataikat elvégezzék, és végül kiléphessenek a reinkarnáció földi körforgásából. Ezt a tudást az égre írva kapták meg! A TUDÁS a csillagok fényével lett az égre írva. A csillagok, a csillagképek, az égi utak és a planéták hordozzák az időtlen bölcsességet. Ezt őrzi az asztrozófia. […]

Nimród koronázódik

Teremtsd meg a belső királyságodat! Már a keddi teliholdban is az egyik főszereplő Nimród volt, a szakrális király. A telihold rávilágított neked arra, merre van az a helyes út, amely lelki igényeddel összhangban van. Most pedig ebben a néhány napban, június 16. és 19. között hited erejével és képzeleted segítségével meg is teremtheted vágyaidat, le […]

Ne hagyd ki az új cikkeket!

Iratkozz fel hírlevelünkre...

Nem spammelünk! További információért olvasd el adatkezelési szabályzatunkat.

Érdekelhet...

Friss cikkek

Asztrológia

2023. 23. hét

2023. június 5-11. Hétfő 06.05. Hold a Bakban Reggel a lelkiségünket és legmélyebb személyes szükségleteinket

Tovább olvasom »

 

Születési idő és hely ismeretében

Asztrológiai elemzés

A születési dátumod csupán egy számnak tűnik, pedig sokkal több annál.