Konjunkció (együttállás)

Kezdőlap » Asztrológia » Fényszögek és hatásaik » Konjunkció (együttállás)

0 vagy 360 fok

Két energia kényszerű vagy örömteli összeolvadása. Akkor is kell működnie, ha ellentétes hatásúak az égitestek. 

Egymást erősítő fényszög

A konjunkcióban levő planéták azonos fokon és jegyben vannak, egymással együtt állnak. A planéták jelentéstartalma egybemosódik, együtt hat. Az általuk jelölt dolgok egységét jelenti. Nincs választásuk, együtt kell működniük. Lehet harmonikus és diszharmonikus is ez a fényszög, attól függően, milyen planéták állnak együtt, és milyen helyzetben vannak. Vagyis szeretik egymást, vagy nem szeretik.

Például együttállásban az androgün (kétnemű), vagy semleges Merkúr, olyan természetű lesz, mint az a bolygó, aki hat rá. Ha az együttállásban levő két égitest motivációja hasonló, a kapcsolat kedvezőleg hat, ha azonban eltérő természetűek, feszültségeket okozhatnak. Az együttállások között jelentős, ha valamelyik személyes bolygó az egyik alkotóelem.

Az ilyen konjunkció mindig feltűnő személyiség jegyeket jeleznek, ill. a szülött életének fő hangsúlyait.

Az együttállásban a résztvevő bolygók – akárhányan is vannak – mindig egyenlő arányban járulnak hozzá, az új tulajdonsághoz! Az együttállásnak szüksége van valami inspirációra, valami hajtóerőre, ami segíti a céljaik elérését. Az együttálló bolygók mindig közösen lépnek fel (elsősorban a velük szemben, vagy valamilyen fényszögben lévő) bolygók “ellen”.

Az együttállás erős, de lassan kibontakozó fényszög, rendszerint csak az élet második felében teljesednek ki, és váltanak ki konkrét eseményeket.

Stellium:

Születési képletben a bolygók halmozódását: stelliumnak nevezzük.

Az Asztrológia hagyományos értelmezése szerint a stellium: erőegyesítést jelent.  

Egy hasonlattal élve a stellium olyan akár egy házibuli, amelyben 3 vagy annál több bolygó a születési képlet egy adott házában – együtt állva bulit tart.

A stelliumban résztvevő bolygók, az esetek többségében NEM a saját házaikon keresztül hatnak, hanem a stellium házán keresztül! Mégpedig a “hangulatuknak” megfelelően…

“Mi a helyzet akkor, ha a stelliumban benne van a ház ura is?”

Ebben az esetben a negatív hatások jelentősen mérséklődnek, ugyanis a stelliumban résztvevő bolygók megbíznak a ház urában, és nem keresgélik a saját házaikat! Természetesen a hatások és események elosztása a fentiekhez hasonlóan történik.

“Na és akkor, ha a stellium közrezárt jegyben van?”

A pozitív és negatív hatások még erőteljesebbek lesznek. Ebben az esetben a házibuli a ház egy elzárt részében van – ahonnan még nehezebb figyelemmel kísérniük a saját házaikat.

Örülök, hogy találkoztunk.

Iratkozz fel, hogy minden héten kaphass emailban is fantasztikus tartalmakat. 😉

Mit is?
- Heti megjelent cikkek
- Előrejelzések
- Asztrológiai érdekességek
- Fejlesztések az oldalon
- Kedvezmények

Nem spammelünk! További információért olvasd el adatvédelmi szabályzatunkat.
Bármikor le tudsz iratkozni természetesen.

Friss cikkek