Nap-Al Rescha együttállás: A nagy megértés

2024. április 19.

Mielőtt a Nap áltép a Bika jegyébe elhalad a Halak csillagkép legfényesebb csillaga az Al Rescha felett. A csillagképek a Föld precessziós mozgásának köszönhetően lassan (72 évente 1 fokkal) hátrálnak az állatövön és napjainkra már nem is esnek egybe a zodiákus jegyekkel. A Halak csillagkép kb. 2000 évvel ezelőtt került központi szerepbe az élet körforgásán, amikor a tavaszi napéjegyenlőség heliakális emelkedése a Kosról a Halakra csúszott át (a horizonton a Halak csillagait látták emelkedni az akkor élő emberek).

Izgatottan várták a Halak korszakának, az új világrendnek az eljövetelét, amelyet i. e. 6-ban a Szaturnusz és a Jupiter háromszoros együttállásával harangoztak be a Halak csillagképben. Negyedik eclogájában Vergilius bejelentette, hogy ez lesz az aranykor visszatérése. Ez az együttállás volt a kor csillagászati csúcspontja, türelmetlenül várták és figyelték, és később a keresztény mitológiában Betlehemi csillagnak nevezték el.

A hal ősi szimbólum volt, mielőtt még az új istenség átvette volna, a bölcsességet és a női minőséget képviselte. A hal szimbóluma a jóniból származik. A kínai Nagy Anya, gyakran halistennőként jelent meg. A kelták úgy gondolták, hogy a halevés új életet ad az anyaméhben.

A görögök Aphrodité révén beépítették a halat szent szimbólumként, a halistennő alakjában, akit Aphrodite Salacia-nak hívtak. Termékeny anyaként ábrázolták, aki gyermeket szoptat, és templomában mindig halastavak voltak. Követői halat ettek az ő szent napján, amely péntek volt. Halevőkként ismerték őket, és ezt a szokást a katolikus egyház is átvette, és elrendelte, hogy a pénteki halevés, amely a hústól való tartózkodásnak minősül, a követőitől megkövetelt szent cselekedet.

Amikor egy új korszak beköszönt, az istenek változásával együtt az emberek világnézete is megváltozik. A Halak új világrendjének egyik jellemzője az volt, hogy az időről alkotott fogalmunk és annak ciklikus jellege megváltozott kollektív elménkben. Az új isten immár örökké uralkodott, és így mindent megtestesülése előtt vagy után mérték. Azonban a ciklusok fogalma, amely szerint minden királynak van egy örököse, ami a Bika és a Kos mítoszainak része volt, a Halak jegyében véget ért.

Krisztusnak ugyanis nem voltak gyermekei, és a precesszió által keltett örvény elismerésének egyetlen módja az volt, hogy a második eljövetelről beszélünk – aki látszólag a Vízöntő új istene lesz. Azt azonban elfelejtették, hogy a ciklus több ezer éves. A ciklikus rend összeomlott, mert az új isten örökké uralkodott. A mi logikánk viszont már nem volt ciklikus, megkezdődött az euklideszi geometria, a logika, a lineáris idő és a tudomány különválása.

A Halak csillagkép legfényesebb csillaga az Al Rescha, melynek a szimbolikája a csomó fogalmából ered, amely a két ősi hal érintkezési pontja. Ezért kétféle tudás, két eszme érintkezési pontját, a különböző fogalmak összekapcsolását jelenti a bölcsesség és a megértés megteremtése érdekében.

Akinek a képletében releváns, az a szülött különböző kapcsolatokat keres, más megvilágításban nézi a dolgokat, egyesíteni tudja a  különböző fogalmakat a jobb megértés érdekében. Amely bolygóval kapcsolatba kerül, az jelzi életednek azt a területét, ahol az egységet keresed, és amilyen módon kapcsolatba kerül (itt a paran kapcsolatról van szó, nem együttállásról), az jelzi, melyik életszakaszodban lesz jelentős. C.G. Jung képletében is aktív volt ez a csillag, Jung a mitológiát, archetípusokat, szimbólumokat kapcsolta össze az emberi elme felépítésének megfigyeléséhez.

Forrás: 
Bernadette Brady: Brady's book of Fixed Stars
Kövesd a Centralnet friss asztrológiai írásait
Állítsd be oldalunkat kedvelt forrásként a Google-ben, hogy könnyebben megtaláld új előrejelzéseinket és elemzéseinket.
Kedvelt forrásként beállítom

Elemezzük ki közösen mi a sorsod!

Ha keresed önmagad, ha elakadtál hosszabb ideje, ha folyton ugyan abban az ördögi körben találod magad, vagy csak ha szeretnél egy átfogó személyiségelemzést…

Személyes asztrológiai elemzés.

Archívum

Asztrológiai elemzés a saját születési adatad alapján.

Ez a termék, csak regisztráció után vásárolható meg! (a MIÉRTre? az oldal alján térünk ki) Kérjük lépj be: Belépés/Regisztráció.

16900 Ft

Korlátlan számú elemzést készíthetsz online! Az előfizetéses modell lehetővé teszi, hogy bármikor, bárkinek elkészítsd az elemzését. Családtagok számára, de akár ajándékba is tudod adni, hasonló jellegű önismereti szolgáltatásod mellé. (Nincsen korlátozva az értékesítése sem.)

34900 Ft minden 6 hónap

A három kötet egyben

A Fényszögek és alakzatok rendszerezve mutatja be a klasszikus és különleges aspektusmintákat, hogy mélyebben megértsd a képleted mögötti dinamizmust. Kezdőknek és haladóknak egyaránt. Fényszögek és Aspektus-alakzatok a horoszkópban – Érthetően kezdőknek és haladóknak.

A Fényszögek a radixban segít megfejteni a születési képleted rejtett mintázatait – világosan, érthetően, mégis mély tartalommal.

A Fényszögek a tranzitokban segít eligazodni az aktuális égi hatások között – akár önismerethez, akár asztrológiai munkához keresel inspirációt.
Átlátható, gyakorlati útmutató a tranzitfényszögek értelmezéséhez, laikusoknak és szakmabelieknek egyaránt.

 Nyomtatott könyv formátumban ! 

Az eredeti ár: 23700 Ft.Jelenlegi ár: 20900 Ft.

Ezek is érdekelhetnek

Legújabb termékeink

1

Egy könyv ami csak rólad szól

Közel 5x ennyi információ egy könyvben, az alapismeretektől kezdve, részletes magyarázatokon és ábrákon keresztül mutatja be sorsodat, életutadat. Mindezt úgy, hogy érteni is fogod…

Mindezt egy kattintásra tőled már csak néhány percen belül olvashatod!

Tarot tanfolyam

Online

Akár a tengerpartról is

Mai nap

Mit rejt számodra a mai nap?

Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)