Találkozás – H. Kutas Móni

A rúnákkal végzett, belső én-t megszólító munka nagy hatást gyakorolt rám. Kedves barátommal, Inannával többször elvégeztük ezt a kis, szemináriumnak nevezett szertartás sorozatot, amely által az önmagunkba vetett hitet erősítettük, és kapcsolatba kerülhettünk a bennünk élő Istennővel.

Ft

Szerző

H. Kutas Móni

Terjedelme

3 oldal

Szállítási idő: 1-2 munkanap

Leírás

Amikor először ültünk össze sok évvel ezelőtt, eszményi társra talált bennem a Fedezd fel a benned lévő Istennőt! (Rúnák könyve nők számára) írónője. Akkor még nagyon gyerekcipőben járt ez a gyakorlat, hazánkban nem is fogadták kitörő lelkesedéssel, pedig mi már akkor tudtuk, hogy lesz még kereslet és érdeklődés a téma iránt. A gond talán az volt vele, hogy meglehetősen feminin vonalat képvisel, de hát mint az bizonyára már mindenki számára gyanítható és felismert, inkább a nőknek van szükségük bátorításra és megerősítésre, hogy a hagyományos női szerepek mellett elszántabban vágjanak bele az önmegvalósításba.

Ez az írás szintén írói tollból származik. Szándékosan nem száraz leírása egy rúnaszemináriumnak, hanem a legteljesebb átélés hű visszatükrözése, mert szerintem, ha azt mondom rúnajóslás, akkor sokan hátrahőkölnek. Pedig ez annál jóval több. Egyfajta meditáció, amelynek során megfogalmazzuk hátráltató gondolatainkat, kimondjuk őket, megsemmisítjük, majd átalakítjuk őket pozitív, előremozdító mantrákká, amelyeket aztán ismételgetünk, és beépítünk a mindennapi életünkbe. Mindezt addig tesszük, amíg észre nem vesszük, hogy pozitív irányt vett az adott téma az életünkben, amíg határozottan el nem indultunk a célunk felé.

Sok könyv szól erről, és most ezekhez szeretnék hozzájárulni ezzel az írással, és majd a további ténykedésemmel.

 

Szerző: H. Kutas Móni
Kiadó: Centralnet
Megjelenés: 2024

 

Méret: 297x210mm (A4) formátumra tördelve

 

Választható formátumok

  • Pdf – Azonnal letölthető, Acrobat Reader szükséges a megnyitásához.

Örülök, hogy találkoztunk.

Iratkozz fel, hogy minden héten kaphass emailban is fantasztikus tartalmakat. 😉

Mit is?
- Heti megjelent cikkek
- Előrejelzések
- Asztrológiai érdekességek
- Fejlesztések az oldalon
- Kedvezmények

Nem spammelünk! További információért olvasd el adatvédelmi szabályzatunkat.
Bármikor le tudsz iratkozni természetesen.

További információk

Szerző

H. Kutas Móni

Méret

3 oldal, A4 méretben (297 x 210mm)

Formátum

PDF

Érdekelhet még: