Vénusz: Önértékelésünk és a lelkünk tükre

A Vénusz természetének mélyebb megértéséhez és asztrológiai értelmezéséhez első körben mitikus alakját kell megvizsgálni. Egyiptomban Bastnak vagy Hathornak, Sumériában Inannának, Babilonban Istarnak és Görögországban Aphroditénak hívták, mielőtt a római Vénusz lett volna.

Vénusz egykor a templomi parázna szent alakját képviselte, akinek a szerepe az volt, hogy az istennő hatalmának edényeként szolgáljon. Megtestesíti és közvetíti az erósz esszenciáját, amely az istenség ajándéka az emberiség számára. A Vénusz a szent és a profán szexualitásnak azt a titokzatos keverékét szimbolizálja, amely szembeszáll a hétköznapi erkölcsi értelmezésekkel. Nem foglalkozik az időn át tartó kötelezettségekkel (Szaturnusz), és nem tükrözi a romantikus szerelem érzelmeit és idealizálását (Neptun). A Bika uraként az öröm, az elégedettség és az önértékelés érzésének állandósítását szimbolizálja. A szent paráznanőt az emberek beavatójának és az ember férfiasságának inspirálójának is tekintették. Abban a pillanatban, amikor egy nő azonosul Vénusszal, Inanna vagy Ishtar vagy Aphrodité egyéni kifejeződésévé válik, és ennek megfelelően találja meg női értékét.

Az idők során elveszítettük a kapcsolatot a templomi parázna női archetípusával, akinek a hatalma és szentsége részben abból fakad, hogy nem veti alá magát a családi élet törvényeinek, nem függ senkitől és öröme abban rejlik, hogy önmagát adhatja. A modern társadalmakban az erotikus szerelmet már nem tekintik szentnek, és a szajha csupán kurvává vált.Ha megnézzük Aphrodité karakterét, láthatjuk, hogy a görög mítosz szerint feleségül ment Hephaistoszhoz, a sánta kovácsistenhez, akihez folyton hűtlen volt, és valójában nem tartozott senkihez csak önmagához.

Ha ebben az összefüggésben megvizsgáljuk a Hold és a Vénusz közötti különbséget, mivel ez a két bolygó valójában lélektani ellentétként a nőiség két egymást kiegészítő arcát fejezi ki. A Holdnak valakihez tartoznia kell, ösztönös késztetése, hogy az egység része legyen, alapvetően az összetartozás és a gyökerek utáni vágy uralja. De Vénusz a saját énje, nem törődik sem múlttal, sem jövővel. Bármilyen istennek vagy hősnek odaadja magát, akire vágyik, nem pedig annak, akinek szüksége van rá. A mítoszban szereplő Aphroditét időnként erotikus vágyakozás keríti hatalmába, és belemerül a vágy őrületébe egy bizonyos szerető után, akit aztán elvarázsol és elcsábít. Természetesen nem szenved bizonytalanságtól, de abszolút vonzerőt fejez ki, nem azért a gondoskodásért, amit kínál, hanem azért, aki ő valójában. Nem tesz semmit azért, hogy szeressék, mert ő a szeretett ember lényege.

A Hold természeténél fogva empatikus, és könnyen reagál egy másik személy érzéseire, a mitikus Vénusz viszont nem az együttérzéséről ismert. Valójában hihetetlenül érzéketlen tud lenni, és pusztítást szabadít fel a halandókra azáltal, hogy alkalmatlan és irányíthatatlan szenvedélyekkel árasztja el őket. A Vénusz az abszolút önszeretet és önértékelés olyan tulajdonságát szimbolizálja, amely örömtelien tud adni másoknak, de nem függ másoktól az értékérzet szempontjából. Ahol a Hold kapcsolatot keres az érzelmi biztonság és jólét érdekében, ott a Vénusz egyfajta tükörként keresi, hogy a szerető szemében önmaga tükörképét fedezhesse fel.

Aphrodité egyik domináns tulajdonsága rendkívüli hiúsága. Soha nem lehetett etikus a szaturnuszi, társadalmi értelemben, de még a jupiteri, vallási értelemben sem. Etikája a szépségé, amelynek megvan a maga veleszületett logikája.

Aphroditét varázsöve ellenállhatatlanul vonzóvá teszi. Arannyal díszíti magát, és maga is „arany”, úgy ragyog, mint a Nap. A férfiakat nappali fényben is elcsábítja.   Aphrodité aranyságának mitikus témája elvezet a legjellemzőbb szimbólumához, az aranyalmához, ami megjelenik Parisz történetében. Parisz egy fiatal és jóképű trójai herceg, aki sikereket ért el a nők körében, és ezzel a rengeteg erotikus tapasztalattal megérdemli azt a szerencsétlen megtiszteltetést, hogy Zeusz felkérte, hogy bíráljon el három istennő – Héra, Athéné és Aphrodité – közötti szépségversenyt. A verseny díja egy aranyalma. Mivel Parisz intelligens és kedves, tudja, hogy bárkit is választ, a másik kettő elkerülhetetlenül bosszút áll majd; ezért megpróbálja kikerülni a választás problémáját, először a részvétel megtagadása, majd az alma háromirányú felosztásának javaslatával. Ezeket a tipikus emberi kitéréseket természetesen elutasítják. Ezután a három istennő felvonul előtte. Héra, az istenek királynője gazdagságot, pozíciót és világi hatalmat kínál neki. Athéné, a szűz csataistennő a stratégia és a vitézség ajándékait kínálja neki a háború művészetében. Aphrodité nem ígér neki semmit, csak meglazítja az övét. A verseny eredménye tehát előre eldöntött. Parisz, mint minden halandó, szembesül a választás szükségességével és annak következményeivel. Mivel ő egy fiatal és szerelmes férfi, az erotikus szerelem az, amelyre a legnagyobb értéket tartja.

Így a Vénusszal kapcsolatban fel kell tennünk magunknak a kérdést: Mit értékelek a legjobban? A Vénusz bolygó szimbolizálja azon képességünket, hogy kialakítsuk és azonosítsuk azt, amit értékelünk, ez az alapja személyes döntéseink hitelességének. A bennünk lévő istenek azok, akik az élet egy kritikus pontján olyan dilemmát állítanak elénk, amikor választanunk kell egy dolgot vagy személyt a másik helyett, és ki kell állnunk e döntés következményei mellett. Ez lehet a közös jelentés a Bika és a Mérleg, a Vénusz által uralt két jegy között, mivel a Mérleget mélyen foglalkoztatja a választás megtanulásának folyamata, a Bikát pedig a belső erő és erőforrások fejlesztése, amelyek állandóságot adhatnak az értékeknek.

Fedezzük fel önmagunkat azáltal, hogy elgondolkodunk azon, amit szeretünk és amit szépnek találunk, ugyanis a vágyunk tárgya megmutatja azt, ami a legnagyobb szépség és érték önmagunkban. A Vénusz azért nem foglalkozik valójában a kapcsolatokkal, hanem inkább a kapcsolatokon keresztüli önmeghatározással, mert az ember szerette arcán tükröződik annak az istennek a pillantása, akihez a lelke tartozik. Ez a Vénusz legmélyebb jelentése, a szeretett személy, tárgy vagy intellektuális eszmény, mint a saját lélek tükre. Ez általában akkor következik be, amikor egy tranzit vagy progressziós bolygó eléri a születési képlet Vénuszát, és arra hív, hogy váljunk tudatossá azzal kapcsolatban, ami a legfontosabb számunkra.

Aphrodité állandó kísérője a halandók közötti huncutkodásban fia, Erosz, aki hátulról lövi ki nyilait kiválasztott áldozataiba. A nyíl képe nagyon találó, mert valóban „megüt minket” a mély vágy, ami nagyon különbözik az érett szerelemtől. Ezt a vágyat a legvilágosabban a Vénusszal kapcsolatos fontos tranzitok során gyakran tapasztalható érzések mutatják. Aphrodité mélységesen fenyegeti a kollektívát és a hagyományos mércével mérve amorális istennő. Az emberek szenvednek szenvedélyei miatt, családok szakadnak szét, feleségek és férjek elhagyják egymást, a gyerekek botrányoknak vannak kitéve stb. Mégis igazából az a kérdés, hogy a szenvedés melyik fajtáját vállaljuk, mert a Vénusz tagadása ugyanolyan, ha nem rosszabb nyomorúságot eredményez. A szerelmi háromszögek jellegzetes vénuszi téma, amiből senki sem kerül elő sértetlenül, de mégis növekedésünket szolgálja.

Ha elszakadunk a Vénusztól, annak olyan következményei vannak, mint az önbecsülés elvesztése, melyen semmilyen kompenzáció, mint pl. mások jóváhagyása, nem tud segíteni. Ha a születési képletben szereplő Vénuszt nehéz fényszögek blokkolják, vagy a 12. házban áll, vagy olyan szülői mintáink vannak, amelyek arra utalnak, hogy az életnek ez a dimenziója elnyomódik, akkor gyakran elveszik az öröm és önbizalom érzése, amelyet az istennő személyesít meg.

Sokan az önértékvesztést az intellektussal és a világi sikerekkel igyekeznek kompenzálni, vagy a szellemiségbe menekülnek és tagadják az anyagi világot és a testet, vagy mindenki által kedveltté akarnak válni, mert ők annyira rendesek és kedvesek. A Nap értelmet adhat az életnek, de nem tudja pótolni aVénusz önértékelését, amely személyesebb és testközpontúbb, mint a Nap önkifejezése.

De mit jelent, ha nem érezhetjük magunkat boldognak és elégedettnek? Ez a Bika és a 2. ház alapvető jelentősége, mely a saját test szeretetével kezdődik, mint az öröm, a szépség és az elégedettség forrása. Nemcsak a szexuális élvezet, hanem az anyagi élet egyszerű kielégülései tartoznak ebbe a tartományba, mint az étel, amit elfogyasztunk, a lakásunk, amit feldíszítünk a saját ízlésünk szerint stb. Tulajdonképpen arról van szó, hogy elég értékesnek érezzük-e magunkat ahhoz, hogy a leghétköznapibb szinteken is örömet és élvezetet nyújtsunk magunknak. Ez problémás lehet, ha a Vénusz bajban van a születési képletben, mert ilyenkor gyakran úgy érzi az ember, hogy csúnya, értéktelen, nem szerethető és nem érdemli meg a boldogságot. Ez az önmagunkról alkotott nagyon negatív személyes kép általában az egyik vagy mindkét szülőben gyökerezik, akiknek pontosan ugyanaz volt a problémája a Vénusszal. A nehéz Vénusz-aspektusok, mint például a Vénusz-Szaturnusz vagy Vénusz-Chiron vagy Vénusz-Uránusz, folyamatosan visszatérnek a családi képletekben. Ahol nem tudjuk értékelni magunkat, ott nem adhatunk értéket másoknak, még saját gyermekeinknek sem.

A hiúság és féltékenység vénuszi témái gyakran gyermekkorban merülnek fel. Bizonyos mértékig a féltékenység a gyermek és az azonos nemű szülő között elkerülhetetlen és természetes, része az elválás és az egyéni identitás kialakulásának folyamatának. Ha meg akarjuk találni az értékelés és a szeretet szabadságát, meg kell tanulnunk megbirkózni a rivalizálással, mert különben örökre azt tapasztaljuk, hogy azt vesszük, amit kaphatunk, ahelyett, hogy azt keressük, amit akarunk. Általában ez a jellegzetes vénuszi dilemma minta megismétlődik a felnőtt kapcsolatainkban.

Az erős anya-lánya rivalizálás gyakran jellemző, amikor a Vénusz és a Hold ütközik a születési képletben, különösen, ha az egyik vagy a másik a Kos vagy a Mérleg jegyében van (ez a két jegy, amely leginkább hajlamos a rivalizáló háromszögekre). Egy nő gyakran, ha már gyermeket szült, elveszíti a kapcsolatot Aphroditéval és mindazzal, amit a mitikus kép szimbolizál benne. Ez részben a saját anyja által felállított mintának köszönhető, bár bizonyos mértékig kollektív nyomás nehezedik az anyákra, hogy legyenek gondoskodók, és nehogy önzőnek és hiúnak lássák őket.

Ha azonban egy anya teljesen azonosul a nőiség anyai dimenziójával, és a gyermeke lány, Aphrodité ott lapul a tudattalanjában, és amikor az a lánygyermek eléri a pubertást (ha nem korábban), akkor elszabadul a pokol. Az anya féltékenységének természetes érzéseit szigorúan elnyomja, és finoman elkezdi aláásni lánya női önbizalmát, vagy megakadályozza a lánya és az apa közötti szeretetkapcsolat kialakulását. Egy ilyen lány, akitől megtagadják a hozzáférést az apjához, és versenyre kényszerítik, amelynek megnyerését nem remélheti, maga is ugyanilyen anyává nőhet fel, és ugyanezt teszi majd a lányával. A vénuszi minták generációkon keresztül átadódnak, az anya-lánya problémára utalhat a képletben a Hold-Vénusz kvadrát is.

Mivel a Hold és a Vénusz polaritást alkot, fontos, hogy mindkettőt kifejezhessük, és ne veszítsük el a kapcsolatot egyikkel sem, még akkor sem, ha az élet egy adott szakaszában az egyik fontosabbá válik, mint a másik. Egy idősebb nő is élvezheti természetének Aphrodité oldalát. Aphrodité kortalan, a lélek minőségét szimbolizálja és nem a fiatalos és ránctalan arcbőrt.Semmi sem öregíti jobban egy nőt és nincs rá nyomasztóbb hatással, mint ha feladja kapcsolatát ezzel az archetípussal.

Hogyan találja meg egy nő a módját, hogy egyensúlyba hozza anyai és erotikus szükségleteit? Az idő elkerülhetetlen körforgásaiban oly bölcs Hold képes áldozatot hozni és kecsesen meghajolni az öregedés előtt, és félrelépve az idősebb generációvá válhat, miközben a lánya átveszi a helyét a fiatalabbként. De Aphrodité semmit sem áldoz fel, nem ilyen a természete. Ugyanez a dilemma szembesít egy embert a Hold-Vénusz konfliktussal. Az anyaság iránti igény összeütközhet a lélektárs iránti igényével, ez pedig klasszikus táplálék a feleség és a szerető örök háromszögéhez. Ezenkívül a Hold és a Vénusz saját női természetének két oldalát képviseli, a „családi embert” és a szeretőt.

A Hold és a Vénusz közötti feszültség nem korlátozódik csak a nőkre. Az apa és fia közötti rivalizálás is lehet Vénusz alapú, melyet pl. a Nap és a Szaturnusz nehéz aspektusai jelezhetnek a születési képletben. Ez valójában az önkifejezésen, a potencián és a fallikus erőn alapuló rivalizálás.

 A szülő-gyermek versengés egy természetes rítus, és kisebb-nagyobb mértékben mindannyiunkra vár, miközben fejlesztjük természetünk vénuszi oldalát. Életünk során találkozunk vele, mert ahol vágy és vonzalom van, ott lesz versengés is, és az, hogyan kezeljük ezt a dilemmát kezdetben attól függ, mit tanultunk gyermekkorunkban, egészen addig, amíg saját önmegértésünket nem tudjuk alkalmazni a helyzetre. Az ödipális háromszög gyermekkorban megköveteli, hogy veszítsünk és nyerjünk is, és mindkét tapasztalattal való találkozásból sokkal erősebb személyes identitástudat alakul ki bennünk. Ha egy gyermek nem fejezheti ki rivalizálását, akkor a Vénusz kifejezésével kapcsolatos nehézségek elkerülhetetlenül felszínre kerülnek későbbi életében. A szülőknek képesnek kell lenniük arra, hogy erős és egészséges köteléket alakítsanak maguk közöttük, miközben lehetővé kell tenni a gyermek számára, hogy győzhessen azért, hogy némi önbizalmat alakítson ki. Az anya azonban gyakran nem tud megbirkózni lánya első erotikus hódítási kísérleteivel, mert a házassága alapvetően rossz, vagy mert az anya maga is önbizalomhiányos.

A Vénusz szimbólumai, a rózsa, a liliom, a mák illata és textúrája az érzelmi és fizikai állapotot, az alma és a gránátalma az érettséget és termékenységet, a galamb a béke, jóindulat, lágyság és érzéki természetet írja le. Ennek ellenére Aphrodité a legravaszabb istenség, és teljesen alattomos is tud lenni. Ebben az istenségben a szépség és a magas intelligencia feltűnő kombinációja van, és nem idegenkedik a stratégiától, a Mérleg aspektusától sem. Az intelligencia, a stratégia és az esztétikai érzék minősége különbözteti meg a Holdistennők ösztönösebb tulajdonságaitól, mivel Aphrodité a szerelem művészetét tanítja, ahelyett, hogy a vágyat a terhesség és a gyermekvállalás előjátékaként ábrázolná.

A Vénusz mindenkiben ugyan azt szimbolizálja: az önszeretet és az önértékelést. A Vénusz hétköznapi megnyilvánulásai a férfiaknál és a nőknél egyaránt a test értékével, valamint a szeretet és elégedettség érzésével foglalkozik. A túl sok Vénusz ugyanolyan probléma lehet, mint a túl kevés. Az emberek képesek olyan mértékben kivetíteni a Vénuszt, hogy önmagukban egyáltalán nincs kapcsolatuk vele. Amikor valaki ezt teszi, hajlamos értéktelennek érzi magát, hacsak valaki más nem szereti. Vannak, akik gyönyörű szeretőt vagy házastat szeretnének, hogy legyen, aki kívánatos mások számára, mert enélkül a szépség nélkül csak a saját rútságukat látják.

A Vénusz elhelyezkedése a születési képletben és a bolygókkal való kapcsolata nagyban meghatározza, hogy az egyén hogyan éli meg a Vénuszt. Ha kíváncsi vagy a képletedre és a Vénuszra, születési adataid megadásával itt megnézheted.

Felhasznált irodalom:

Liz Green, Howard Sasportas: The Inner Planets: Building Blocks of Personal Reality