Azzá válhatsz, ami ellen harcolsz!
Hamal-Merkúr együttállás (2023.05.23.)
Égi kommunikátorunk, a tudat és a tudatalatti közötti közvetítőnk, a Merkúr éppen a Kos csillagkép alatt halad el és egyvonalban áll annak legfényesebb csillagával a Hamal csillaggal, ami a Kos keleti szarvának alapja. A Hamal a cselekvés és a függetlenség erőteljes csillagának tekinthető, kicsit összhangban van a Kos zodiákus jelentésével. Úgy tűnik, hogy minden bolygót, amellyel kapcsolatba kerül, a függetlenség és az akarat erejével erősíti, melynek negatív vagy pozitív következményei is lehetnek egyaránt. Megnyilvánulhat a koncentráltság és közvetlenség egyszerű, de hasznos képességében, vagy kifejeződhet indulatként vagy frusztrációként, amikor az ember képtelen kezelni a tekintélyelvű személyeket a családon belül vagy a munkahelyén. A Merkúrral aktiválva pedig tudatosulhat a psziché egy-egy rejtett aspektusa, a tudattalanban megalkotott ötlet felszínre kerülhet, a gondolat spontán cselekvéssé válhat.
Sokakat bizonyára összezavar, hogy hol zodiákus jegyekre, hol csillagképekre hivatkoznak az asztrológusok, vagy egyszerre mindkettőre. Melyik rendszer mire való? Ezt nézzük meg egy kicsit a végén egy érdekes mitikus történettel, mely a Kos alapvető problematikáját tárja fel.
Zodiákus és csillagképek
Annak idején, i.e. 2000 körül, amikor a tavaszi napéjegyenlőség (Kos 0°) a Kos csillagaiban állt, a Kos lett a trópikus állatöv vezető jegye, amelyet soha nem változtattak meg, bár a Kos csillagkép csillagai már rég elvesztették ezt a főszerepet, mivel napjainkban a tavaszpont a Halak csillagképben van a Föld precessziós mozgása miatt, és kb. 700 év múlva ér a Vízöntő csillagképbe. A Föld forgástengelye egyfajta kúpformát ír le a Nap körüli keringésének síkjához képest. Ezt a teljes kört 25920 év alatt teszi meg, azaz 72 évenként 1°-kal mozdul el. A Földnek ezt a mozgását nevezzük precessziónak. A zodiákus jegyek és a csillagképek egybeesése tehát a közel 26000 év idejű precesszió folyamán mindössze egyszer történik meg kb. 2000 éves időtartamra, jelentésük és rendszerük ezért nem is ugyanaz, a kettőt nem szabad összetéveszteni.
A zodiákus szerkezetű asztrológia az égboltot 30°-os szakaszokra osztja, a Nap helyzetét az évszakokhoz viszonyítva méri, a „Nap útjának” energiafázis különbözőségét veszi figyelembe, hiszen ezek vonatkoznak közvetlenül fizikai világunk eseményeire, a természet négy évszakos változására, mivel az élet kialakulása és formálódása a Földön a Nap energiájának köszönhető. Az asztrológia a geometrián alapul, és tervszerűen, numerikus sorrendben folytatódik. Tizenkét zodiákus jegy van, melyeket az ekliptika négyes felosztásából a két napéjegyenlőségből és a két napfordulóból lehet levezetni. Három jegy van mind a négy elemen belül és mind a három minőségben négy jegy. A fő fényszögek mértékét is a hármas és a négyes számból vezetjük le. C. G. Jung, aki asztrológiával és filozófiával is intenzíven foglalkozott, személyiségértelmezésében is lényeges szerepet játszott a hármasság, négyesség és a kör, több művében kutatta a psziché geometriai struktúráját (Pszichológia és alkímia, Alkímiai konjunkció, Az alkimista elképzelésekről).
A csillagképekből érkező ősi energiák is hatnak valamilyen szinten a lélek formálódására és kifejeződésére, és főleg azok a csillagképek, melyek a Naprendszer részei. A domináns megjelenést azonban a zodiákus mutatja meg, mert mind a külső jegyekben, mind a viselkedési normákban a zodiákus jegyeknek nevet adó szimbólumok rajzolódnak ki, és a Nap pályáján betöltött pozíciójuk játszik szerepet. Az asztrológia szimbólumait alkotó jegyek és bolygók archetipikus állapotok, lelki állapotok, pszichológiai állapotok, időbeli ciklusok és az anyag összetételének metaforái.
A történelem azt mutatja, hogy amikor a tavaszi napéjegyenlőség egy új csillagképbe költözik, új korszak és új isten jelenik meg, aki a kollektív tudattalanból fakad. Amikor a tavaszpont a Bika csillagképéből a Kos csillagaiba lépett (i.e 2160), akkor eltávolodtak az egyiptomiak szent bikájától és Hórusz istentől a kos természetű istenek felé, akik magányos lények voltak és nem osztoztak a dicsőségükön.
A Kos mitológiája
Ebben az időszakban szövögették a görögök mítosz meséjüket a zodiákus jegyek köré. A kos az a varázslatos állat lett, aki Athamasz, Thesszália legendás királyának két gyermekét Phrixoszt és Hellét megmenekítette mostohaanyjuk haragja elől. Zeusz megsajnálta a gyerekeket, és egy varázslatos kost küldött, hogy vigye el őket Kolkhiszba a hátán. A gyerekek a kos hátára ülve repültek a szárazföldön és a tengeren kelet felé. Sajnos Hellének nem sikerült jól megfognia a kos gyapjúját, és ahogy átrepültek az Európát és Ázsiát elválasztó szoroson, leesett, és a tengerbe fulladt. Azt a helyet a mai napig Hellészpontosznak hívják emlékének tiszteletére. Phrixosznak sikerült biztonságosan partra szállnia Kolkhiszban, ahol Arétész király vette védelmébe, aki maga is mágus volt és Héliosz napisten fia. Phrixosz a biztonságos szabadulásért hálával feláldozta a kost, gyapjúját egy szent ligetbe vitte, amelyet egy sárkány őrzött. A gyapjút felakasztotta egy fára, ahol az arannyá változott, melyet aztán az ország királyának adott. A kost a gyermekek megmentéséért tett nagy áldozatának tiszteletére Zeusz az éjszakai égboltra helyezte a Kos csillagkép formájában.
Az aranygyapjút később Iaszón királyfi az argonauták vezetője szerezte meg egy kalandos hajóút során, az Argó hajóval, az argonauták segítségével. Líz Green Astrology of Fate/A sors asztrológiája c. művében boncolgatja a Kos gyökérmotívumát. Véleménye szerint Iaszon története, ami tipikus hős mítosz (elbitorolt királyi örökség és a veszélyeztett gyerekkor valamennyi hős mítosz archetipális mintázatai), a spirituális identitás keresésének témáját tükrözi. A hőssé válás útját mutatja be próbatételek és szenvedések útján, miközben két destruktív férfival is meg kellett küzdenie. A végén rátalál arra, ami mindig is az övé volt, csak nem volt a tudatában.
„Azt a sok Kos típusú személyt látva, akiket a zsarnoki, korlátozó vagy destruktív személyes apjukkal való problémáik miatti szenvedés lökött ki az életbe, számomra ez inkább sorsnak tűnik semmint fantázia gyakorlatnak. Ez az apa gyakran fosztja meg férfiasságától a fiát, vagy túlságosan elnyomja, túlzottan kritikus a fiú természetes „örökségével” szemben, vagy a kreatív önkifejezés mindennemű önálló formájában akadályozza fiát. Úgy tűnik, a Kos nők életében is gyakran fordul elő ilyen helyzet, ahol is az apa nem kevésbé domináns vagy korlátozó, a férj pedig – akit azért választott tudattalanul, mert hasonlít az apához és a mítosz fontos szereplője – átveszi ezt a szerepet azáltal, hogy nem hajlandó megengedni neki, hogy önálló életet éljen. A Rettenetes Apa hosszú idővel a gyerekkor után újra megjelenhet intézmények vagy munkahelyi felettesek alakjában, de megnyilvánulhat a vágyott szerető vagy a vágyott díj utáni, maszkulin jellegű versengés formájában is. Ez a minta nem „patologikus” hanem mitikus, és bizonyos szintig a Kos sorsában rejlő szükségszerűségnek a jelképe. Az apa itt egyszerre jelenik meg akadályként és a fejlődés eszközeként.” (Astrology of Fate 178-179. old.)
Iaszonnak egy nő segített megtalálni az aranygyapjút. Ez szintén jellemző motívuma a hős-mítosznak, ugyanis a „nő” az anima, a tudattalan, a segítő álruhában, mert az individuális ego erre képtelen. Viszont hazatérve Iaszon egy tipikus Kos problematikára tett tanúbizonyságot, ráunt Medeára és udvarolni kezdett a korinthoszi király lányának. Tehát nem elégedett meg azzal, amije volt, hanem egyre többet akart. Valamint feladta a kapcsolatot belső, varázslószerű animájával, aki segített neki, és olyan nőre vágyott, aki kollektív hatalomhoz és elismeréshez juttattja. A történet vége az lett, hogy Medea bosszút állt, lemészárolta az új mennyasszonyt és a saját gyerekeiket is, Iaszont pedig megátkozta. Ezt követően Iaszon elindult lefele a lejtőn, megöregedett és impotenssé vált, végül pedig úgy halt meg, hogy fejére esett egy, a saját korhadó hajójáról leszakadt gerenda. Ez nem azt jelenti, hogy ez a Kos szükségszerű sorsa, hanem arra mutat rá, hogy a Kos problematikája összhangban a mítosz jelentésével, miszerint a hős maga válik azzá, mint akivel az elején harcba szállt.
Felhasznált irodalom:
Bernadette Brady: Brady’s Book of Fixed Stars
Liz Green: Astrology of Fate