180° fok
Bolygó jellege: Szaturnusz
Idegen elnevezése: Opposition
Feszültség, polaritás. Integrálni kellene az ellentétes energiamintázatot. Meg kell tanulnunk középre állni és nem kivetíteni a problémát. Sokszor a külvilágból érkező támadásnak éljük meg.
Dinamikus vagy kihívást tartalmazó fényszög
Az oppozícióban szereplő planéták általában egymással harmonizáló elemekhez tartoznak, így a szülött energiamezejének túltöltődését is
jelezhetik, amely olyan érzéseket vált ki, mintha teljesen ellentétes irányba ható erők középpontjában állna. Minden harc, amit a szembenállásban az egyik analógia megvalósításáért folytat, a másik analógiát felerősíti, emiatt tehetetlennek is érezheti magát ebben a helyzetben. Ez egy energiatermelő fényszög, mely feszültséget termel, és amelyet a fejlődésünkre is fel tudunk használni.
A szembenállás által jelzett problémát folyamatosan érezzük, és amelyik bolygó analógiáját éljük, mindig a szembenálló bolygó analógiájára vágyunk. Jó kozmikus helyzetben és egymással harmonizáló bolygók esetén inkább csak a feszültséget növeli, a szülött mindent megtesz, amit a szembenállás szimbolizál, azonban a kudarcot is képes elfogadni, így passzívvá is teheti. Az ellenkező elveket képviselő bolygók esetében sem szükséges feltétlenül a szembenállást negatívan értelmezni, hiszen a Vénusz és a Mars oppozíciója még harmonikusnak is tekinthető, hiszen, amit képviselnek, a női és a férfi elvek, egyébéként is szemben állnak egymással, ez ebben az esetben felerősödik. Akkor jelenthet problémát, ha a szülött nem fogadja el és elkezd harcolni a szemben álló analógia megvalósításáért. Például a Hold és a Vénusz esetében, az anyaság összeegyeztethetetlen a nőiességgel és ez feszültséget mutat a párkapcsolatban. Amikor a szülött éli a nőiességét, akkor vágyik az anyaságra és fordítva. Ez csak akkor oldható fel, ha képes elfogadni a szembenállást.
Továbbá az oppozíció egyik pólusát mindig kivetítjük környezetünkre, mielőtt magunkba tudnánk integrálni, ami kihívást okoz a személyes kapcsolatokban. A megoldás ilyen fényszögkapcsolatnál, ha középre helyezkedünk, meg kell tanulni a szélsőségek helyett megtalálni az arany középutat.
Kulcsszavak: nyomás, feszültség, elnyomás
Éredekelhet még
A Fényszögek a tranzitokban segít eligazodni az aktuális égi hatások között – akár önismerethez, akár asztrológiai munkához keresel inspirációt.
Átlátható, gyakorlati útmutató a tranzitfényszögek értelmezéséhez, laikusoknak és szakmabelieknek egyaránt.
A könyv megjelenése várhatóan szeptemberben lesz.
A Fényszögek és alakzatok rendszerezve mutatja be a klasszikus és különleges aspektusmintákat, hogy mélyebben megértsd a képleted mögötti dinamizmust. Kezdőknek és haladóknak egyaránt. Fényszögek és Aspektus-alakzatok a horoszkópban – Érthetően kezdőknek és haladóknak.
Digitális formátumban már elérhető.
A könyv megjelenése várhatóan szeptemberben lesz.
4900 Ft