Jung személyiség- és fejlődésmodellje

Carl Gustav Jung (1875. július 26. – 1961. június 6.) svájci pszichiáter és pszichoanalitikus által kidolgozott pszichoterápiás irányzat az analitikus pszichológia a mélylélektani iskolák körébe sorolható.

Jung eredetileg Freud tanítványaként került kapcsolatba a pszichoanalitikus szemlélettel. A Freud-iskola feltételezi, hogy az idegi zavarok szexuális eredetű okokra vezethetők vissza és azok tudatosítása kimondottan gyógyító eredetű. Jung ebből a módszerből és elméletből kiindulva alakította ki saját szemléletű módszerét az analitikus pszichológiát.

Jung – hasonlóan Freudhoz – az emberi személyiséget tudatos és tudattalan részekre bontja. A tudat Jung szerint a pszichikus tényezők kapcsolata az énnel, az én a tudat központja, bizonyos részei azonban a tudattalannal is kapcsolódnak. Az „én” érzése a testsémából, a létezés tudatából és emlékezetbeli adatokból tevődik össze.

A psziché

Jung a psziché alatt az összes pszichés folyamat összességét érti, mind a tudatos, mind a tudattalan, ezért a „psziché” kifejezést használjuk az „elme” helyett, mivel a köznyelvben az elmét használják a mentális működés azon aspektusaihoz, amelyek tudatosak. Jung fenntartotta, hogy a psziché egy önszabályozó rendszer (mint a test). A psziché igyekszik fenntartani az egyensúlyt az ellentétes tulajdonságok között, ugyanakkor aktívan keresi saját fejlődését vagy ahogy ő nevezte indivídumát. Jung számára a psziché eleve szétválasztható komplexusokkal és archetipikus tartalmakkal rendelkező részekre, amelyek megszemélyesítettek és önállóan funkcionálnak teljes másodlagos énként, nem csak hajtóerőként és folyamatként. Fontos, hogy Jung modelljére úgy tekintsünk, mint egy metaforára, nem, mint konkrét valóságra, vagy valamire, ami nem változik.

A személyiség rétegződése

1. A személyiség külső burka az ún. perszona vagy szerepszemélyiség, mely a felnőtt én által kialakított, a külvilághoz való alkalmazkodás szolgálatában álló entitás.
2. A perszona mögött helyezkedik el a tudatos én.
3. Ez a tudattalannal érintkezik, melyben a perszóna kialakulásával párhuzamosan fejlődik, erősödik az ún. árnyékszemélyiség, mely voltaképpen a perszona negatív lenyomata a tudattalanban, az azzal ellentétes tartalmakat foglalja magában: mindazt, amit a személy el szeretne kerülni.
4. Jung a lélek mélyén pozitív, kreatív mag létezését feltételezte, melyet „Selbst”-nek nevezett. Ezt tekintette minden jelenség legvégső, integratív forrásának. Az „én” az az összetett tényező, amelyre minden tudati tartalom vonatkozik. Valamennyi személyes tudati aktus alanya.

A személyiség, mint jelenségek összessége nem azonos az én-nel, azaz a tudatos személyiséggel, ezért az ősszemélyiséget Mély-énnek nevezzük. Az „én” nemcsak, hogy semmire nem képes a „Mély-én”-nel szemben, de adandó alkalommal a fejlődésben felfogott, tudattalan személyiségrészt is asszimilálja és nagymértékben módosítja.

Tudat két fő tartományra osztható:

• Endopsziché: a tudat és a tudattalan közti folyamatos kapcsolatrendszer

• o   emlékezet
• o   elfojtott reakciók, amire nem szívesen emlékezik az ember
• o   emóciók és indultok
• o   ún. invázió, azaz a megszállás, olyan pszichés kórkép, amikor az árnyoldal teljes mértékben átveszi a tudat irányítását

• Ektopsziché: olyan orientációs rendszer, melynek segítségével a tudat a külvilágban eligazodik

• o   érzékelés valamely tárgy létezéséről tájékoztat
• o   gondolkodás arról, hogy mi az a tárgy
• o   érzés értékítélet, racionális rendező funkció, jelzi, hogy elfogadható, vagy sem
• o   intuíció – a tudattalan észlelését jelenti – honnan jön és hova tart.

A tudattalan is két fő részre osztható:

• Személyes tudattalan: egyéni szerzemények vagy az egyén ösztönös folyamatainak következtében alakul ki, tartalmai individuálisak.

„A tudattalan az a psziché, amely a szellemileg és erkölcsileg tiszta tudat napvilágától leér egészen addig az idegrendszerig, amelyet régtől fogva szimpatikusnak nevezünk és nem érzékelést és izomműködést tart fenn, ezzel a környező teret uralva, mint az agyi gerincvelői rendszer, hanem érzékszervek nélkül az élet egyensúlyát biztosítja, s titkos utakon ingereket – rezdüléseket átvéve nemcsak ismereteket közvetít valamilyen másmilyen élet legbensőbb lényegéről, hanem maga is belső hatást sugároz ki ezekre.” (C. G. Jung – Mélylélektan)

• Kollektív tudattalan: az emberiséget általában jellemző általános szemléletmód megjelenései. Ezek a kollektív minták az ún. ősképek, archetípusok, Jung szerint ezekből származnak az emberiség legfőbb ideái és képzetei. Szerinte az elme ugyanolyan ősi alapokon nyugszik, mint a test, ebből arra következtet, hogy a kollektív tudattalan szintjén ugyanúgy egységes minden ember, mint az alapvető testi adottságok szintjén.

A kollektív tudattalan szükséges és nélkülözhetetlen reakciója archetipikusan formálódott képzetekben fejeződik ki. Az archetípusok ősi, mitológikus színezetű, az egész emberiség számára ugyanazzal a jelentéssel bíró, univerzális képzetek, melyek a pszichés működést alapvetően meghatározzák, az élettapasztalatokkal ötvöződve alakítják egyéni életünket. Az archetipusok egy időben képek és érzelmek.