Neptuni ámokfutás

Részlet Liz Green: Astrological Neptune and the Quest for Reddemption (Asztrológiai Neptun és a megváltás keresése) c. könyvéből. Neptun érdekeltségűeknek és/vagy az azokkal együtt élőknek ajánlott olvasmány!

A Neptunusz ámokfutása az egyénben egy nagyon jellegzetes lény. De mivel minden asztrológiai szimbólum az azonos archetipikus magból kibontakozó kreatív és pusztító megnyilvánulások spektrumát tükrözi, egyetlen bolygó sem pusztán „jó” vagy „rossz”. Az úgynevezett kártevők, a Mars és a Szaturnusz megvédhetik az életet a realizmus, az erő és a bátorság révén, míg az úgynevezett jótékony hatások, a Vénusz és a Jupiter, elpusztíthatják az életet a vak naivitás, az önfelmagasztalás és a pazarlás révén. Minden túlsúlyban lévő bolygó, amely túlterheli a horoszkóp többi tényezőjét, sajátos patológiájában és sajátos adottságaiban jelenik meg. Ellentétben a Szaturnusz bénító merevségével és védekező képességével, vagy az Uránusz dermesztő disszociációjával és töredezettségével, vagy a Plútó paranoiás romboló hatásával, a Neptunusz problémásabb arcához kapcsolódó zavart érzelmi állapotok kisebb-nagyobb súlyosságban kifejezik azt a tulajdonságot, amelyet leginkább extatikusnak lehet nevezni. Az “ecstasy” szó egy görög gyökből származik, ami azt jelenti, hogy “maga mellett lenni” vagy “magunkon kívül lenni.” Az özönvíz közel van; a tenger elönti a földet; az ego porózus vagy csak részben alakult ki, és akarva-akaratlanul szétesik az ősforrással való egyesülés iránti elsöprő archaikus vágyakozással szemben.

A neptuni eksztázis kifejezhető szélsőséges érzelmességként, illetve egy sor jellegzetes fizikai tünet révén, amelyek közül csak néhányat ismer el az ortodox orvoslás pszichoszomatikusnak. Vagy az eksztázis állapota lehet egy rejtett éden, amelybe az ember visszahúzódik, és mások a fallal körülvett kerten kívül várakoznak, megzavarodva a jóllakott csecsemő ernyedt, derűs arcától. Ezek a hatások spontán belülről fakadhatnak, vagy kábítószerek vagy alkohol hatására alakulhatnak ki; de érzés-tónusuk összetéveszthetetlen. Az egyén már nincs bezárva egy külön identitás határaiba, hanem elmosódott, feloldódott és elfolyt.

Még ha drámai és látszólag valódi érzelmi jelenségek is megnyilvánulnak, az ember nem azt az egyént érzékeli, aki érzi ezeket a dolgokat, hanem az ősi dolgok özönét, amelyek nem kapcsolódnak semmilyen koherens identitáshoz. A Neptunusz eksztázisa mind az óceáni anya, mind az isteni gyermeké. Ez egy visszatérés a születés előtti boldogságba, az istenséggel való egyesülés óceáni tapasztalata, és ugyanakkor a primitív düh kitörése az elszakadás bármilyen fenyegetése esetén. A neptuni határvesztés beáramló és kitérő is. A személyiség körvonalainak feloldása nemcsak a szaturnuszi világgal szembeni nagy kiszolgáltatottságot eredményez, és ennek következtében ellenállást a magányos és perzselő napfénybe való kirángatással szemben. Hatalmas szorongást is generál, így az elsöprő vágyakozás szorításában lévő személy véletlenül megpróbálja lebontani mások határait, még az idegeneket is, hogy elérje az általa keresett összeolvadást. Így mások furcsa kétértelműséget éreznek a Neptunusz ámokfutására adott válaszban, mert valaki megpróbál egy határozott, koherens entitást találni, de kudarcot vall. Ehelyett egy törékeny, formálatlan dologgal találkozunk. Ennek a formálatlan dolognak az ereje és befolyása azonban néha egészen megdöbbentő, mert az ilyen ember a legfinomabb érzelmi eszközökkel is nagy hatalmat tud gyakorolni mások felett. A csecsemő tehetetlensége mellett megjelenik a teremtő-istennő archetipikus varázslata, aki Maya, a varázslatos nő.

Ennek a “művészetnek” az egyik legélénkebb ábrázolása a Solaris című filmben látható, amelyet az orosz Andrej Tarkovszkij rendezett. Felületesen tudományos-fantasztikus történet. A film egy idegen bolygót mutat be nekünk, amely képes visszatükrözni az egyén tudattalan pszichéjébe ágyazott mélyen eltemetett vágyait, és hallucinációs formában kinyilvánítani ezeket a vágyakat – a látogatók kezdeti örömre és végső rémületére. A neptunuszi temperamentum egyik legnagyobb művészi és terápiás ajándéka ez a váltakozó képesség, hogy azonosulni tudjon a másik pszichéjével, és erőfeszítés nélkül „azzá váljon”, amire a másik titokban vágyik. De ha hiányzik a feddhetetlenség és az őszinteség alapvető magja – és mindig is hiányozni fog valamilyen szinten, ha vannak olyan tudattalan gyermekkori sérülések, amelyeket nem tártak fel – akkor az ajándék nagy veszélyt jelent. Az archetípussal való azonosulás mindig erőt ad. De az erő kölcsönzött, és ezért emberi szinten egy csaló és egy végső pusztító, ha belekeveredik a korai életben hiányzók kompenzálásába. A Neptunusszal való azonosulás mindkét mitikus szereplő – az óceáni teremtő-anya és az isteni megváltó-fiú – csábító varázsát idézi. De egy mélyen sebzett és formálatlan személyiség kezében ezt a varázslatot a csecsemő vágyainak kiszolgálására használják, mindenki más rovására – bármilyen nagy is legyen az ajándék.