A Vénusz szerepe az ego fejlődésében

Mivel a Vénusz mindig közel van a Naphoz, a legnagyobb távolsága kb. 48°-ra van a Naptól, ezért a horoszkópban a Vénuszt életerőnk személyes kísérőjeként látjuk. A Merkúr mellett ő a másik kísérő, amely a Nap sugárzó erejét támogatja, és a nyers erőt emberi értékekké változtatja. A Vénusz funkciója az, hogy az ember energiájából kiszűrje a szentet a profánból, a primitívet a kulturált aspektusok közül. Szűrőként működik, amelyen keresztül az ember megtalálja az élet élvezetét, kiszűri a kellemetlen ingereket, és megkülönbözteti azokat, amelyek nem szolgálják a teljességet.

Az élet korai szakasza és körülményei precedensként szolgálnak a Vénusz fejlődéséhez. A legfontosabb az, hogy édesanyánk hogyan érintett meg és kezelt minket. Bár általában azt mondjuk, hogy az ego extraverziója valamikor két és fél éves kor után kezd aktiválódni, valójában a születés pillanatától kezdve fejlődésben van. Egy csecsemőnek zsigerileg érzékenyebb a Vénusza (és a Merkúrja), még az idősebb gyermekénél is, és sokkal befolyásolhatóbb és fogékonyabb, mint a felnőtt ember Vénusza. Vagyis a baba érzéki Bika Vénusza van inkább az előtérben, míg a Mérleg Vénusz számtalan ingertől és érzéki élménytől függ, amelyek elkezdik megtanítani őt arra, hogy mi a szeretetteljes, harmonikus és stabil.

Az ego együtt növekszik a testtel és azzal az erővel, amelyet a környezetben birtokolhat. Egy csecsemő, aki nem kap fizikai szeretetet, ösztönösen elkezdi elbarikádozni magát, és megkezdi az önvédelmi mechanizmusok felépítésének fáradságos munkáját. Vénusza beágyazódik és érzéketlenné válik, ha a gyermek nem az anyja abszolút örömének forrása. Ha az anyától érkező érzelem meleg, szerető és tápláló, akkor a Vénusz boldog és biztonságban van, de ha az anyától érkező elsődleges energia szorongó, ellenséges vagy nem törődő, akkor a Vénusz elkezd megváltozni, hogy alkalmazkodjon a külső környezethez. Ez a mélyen tudattalan, infantilis fejlődés a Vénusz egyik olyan aspektusa, amelyet nehéz visszavonni. A személyes bolygókat nehéz tudatosan megváltoztatni, mivel jellemvonásokkal és zsigeri üzenetekkel vannak beágyazva. A test az emlékezet.

Ahogy öregszünk, az esetleges tetszéseink, nemtetszéseink, örömeink és fájdalmaink alapja ebben a forrásban rejlik. Nehéz különbséget tenni a természetünk és a nevelés között, ha az ösztönös reakciókról van szó, mert a nevelés azonnal rá van kényszerítve a természetünkre, és mindkettő olyan mértékben összefonódik, hogy a Vénuszunk természetéről szóló terápiás beszélgetés teljesen értelmetlen. A Vénusz bizonyos jegyei, valamint a Vénusz és más bolygók közötti bizonyos fényszögek arra késztetnek bennünket, hogy keményen nézzük a világot, mások pedig romantikusabb látásmódra ösztönöznek. Egyes Vénuszok természetüknél fogva szívósak és rugalmasak, vagy hajlékonyak, túlságosan érzékenyek és lágyak, mások pedig idegenek a horoszkóp általános tónusától.

A Vénusz ahogyan személyiségünkben megjelenik, nyilvánvaló a másokkal való interakcióinkban, abban, hogyan öltözködünk, milyen zenét, művészetet vagy környezetet szeretünk, milyen társasági körökben utazunk, és milyen élményeket találunk izgalmasnak és fejlesztőnek. Mivel kezdetben non-verbális módon, tapintáson, szagláson, halláson, érzékelésen keresztül táplálkozunk értékekkel, komplex kölcsönhatás van a Nap és a Vénusz, valamint az ego fejlődése között.

A Vénusz megmondja, ha ösztönösen taszítanak bennünket, így megóvja esszenciánkat a sértődéstől. Figyelmeztet bennünket a vágyakra és azokra a válaszokra, amelyek kielégítik szükségleteinket, legyen szó ételről, szerelemről vagy vizuális stimulációról, és arra ösztönöz bennünket, hogy kövessük az ízlésre vonatkozó irányelveit. A „rossz ízlésű” gyakran olyan valaki, akinek értékei az esztétikai szempontokon kívül más területeken is rejlenek, de ez az egyén nem biztos, hogy elégedetlen ezekkel a tulajdonságaival. Valójában jó egója és értelmes értékrendje lehet. Ez azonban a Vénusz felszíne. Ha szembe megyünk alapvető ösztöneinkkel, és úgy viselkedünk, ahogyan tudjuk, hogy hamis, mégis milliók tapsolnak nekünk, akkor ez Vénusz-probléma. Egy ilyen helyzetben az ösztön Vénuszt alárendelték a társadalmilag ideális Vénusznak, ami egyensúlyhiányt eredményez.

Ez gyakran a korai életszakaszban kapott vegyes üzenetek következménye lehet, például amikor a szülői és családi értékek konfliktusba kerülnek, vagy ha a szeretet kinyilvánított, de bizonyos viselkedéstípusoktól függ, vagy ha a személyes jogokat megsértették az személyiségfejlődés korai éveiben, pl. szexuális zaklatás, erőszak vagy rendkívüli érzelmi zavarok az otthonban. A Vénusz velünk együtt növekszik, és értékeink a zsigerekbe ágyazódnak, ahol az értelemnél jóval magasabb intelligencia van. Alapvetően a Vénusz megmondja, hogy mi a helyes és mi a helytelen, és ahogy érünk, egyre inkább befolyásolja azt, hogy miként tekintünk a társadalomra és annak értékeire, és hogy ezek az értékek azok-e, amelyekhez személyesen szeretnénk egyetérteni. A Vénusz az elegáns döntőbíró, az ízlés döntőbírója.

A Vénusz véd az ellen, ami megmérgez vagy idejétmúlttá tesz bennünket. Van, amikor természetesen megváltozik a saját ízlésünk, és tevékenységünk felfrissítésre, új távlatokra szorul. Csak tapasztalatból tudjuk meg, hogy az értékeink elfáradtak, megromlottak, vagy új énünkkel kimentek a divatból. A Vénusz talán olyan, mint egy szenzoros detektor, amely figyelmeztet bennünket, ha a külső ruházatot át kell alakítanunk, hogy megfeleljen a belső énünknek. Mert az egónak is szüksége van az öltözködésre, a Vénusz pedig tévedhetetlenül és ösztönösen keresi a megfelelő ruhákat, amelyek javítják (vagy lekicsinylik) önképünket, legyenek azok a szeretteink, az emberek, akikkel körülvesszük magunkat, a környezet, amelyben élünk, vagy a stílus, a zene, a művészet és a kultúra, amelyek ösztönzik magasabb, Mérleg esztétikánkat.

Felhasznált irodalom: 

Erin Sullivan: Retrograde Planets