Amikor a szexi vadmacskából kuckózós cica lesz

– És a menő udvarlóból megfontolt családapa. De miért?

Van az a pillanat, amikor a kapcsolat komolyra fordul.
Nem a „járunk”-tól vagyis az első hetek, hónapok után.
Nem is attól, hogy bemutattuk egymást a szülőknek.
Hanem amikor összeköltözünk, gyereket vállalunk, közös otthont építünk.
Ott történik valami.
És nem csak a valóságban – asztrológiailag is.

Hová tűnt az a pasi, aki a kapcsolat elején még romantikus gesztusokkal hódított?

Vagy a lány, aki mindig nevetett, flörtölt, örült az életnek – most meg kizárólag a biztonságról és a heti bevásárlásról beszél?

Nem elromlott.
Nem megváltozott.
Csak „másik része” kapcsolt be.

Az asztrológia ezt már az elején megmondta volna.

A kapcsolat elején a Mars (férfiaknál) és a Vénusz (nőknél) dominál.
Ez a csábító énünk, a vonzó, játékos, „nézd milyen menő vagyok” részeink.
Ezek a bolygók szikráznak a flörtben, a randevúkon, a szenvedélyes együttlétekben.
Ez az, amit mutatni akarunk, de ilyenek is vagyunk igazából ekkor még.

Aztán ha jön a közös otthon, házasság vagy gyerek – akkor megérkezik a Nap (férfiaknál) és a Hold (nőknél).
A belső valóság.
Az igazi karakter.
A mély érzelmi igények.
A valódi, néha kevésbé csillogó, de annál őszintébb arc.

Azt hitted, mindig ilyen lesz?

Gondoltad volna, hogy az a Kos Marsú férfi, aki három óra alvás után is elvisz napfelkeltét nézni a hegytetőre, egyszer majd Bak Napként a családi költségvetés excel-tábláján fog pörögni?

Vagy az a Vízöntő Vénuszú lány, aki még a második randin is hajnali kettőig beszélgetett veled a kvantummező rejtelmeiről, egyszer csak Rák Holdként meleg teát hoz neked takaróval, és kéri, hogy ne nyisd ki az ablakot, mert huzat van?


A nagy kérdés nem az, hogy „meg fog-e változni” a másik…

Hanem az, hogy képes vagy-e vele együtt változni.
És persze az is, hogy tudod-e, ki is ő valójában.
Ha előre tudod mivé változik (és Ő tudja, hogy Te mivé változol) könnyebb lenne?

Az asztrológiai képlet ugyanis nem csak azt mutatja meg, hogy ki tetszik neked most –
hanem azt is, hogy kivel tudsz majd együtt élni akkor is, amikor a hódítás véget ér, és elkezdődik az élet.

Képzeld el, ha ezt előre tudnád…

Hogy ő Kos Mars, de Bika Nap – tehát imád hódítani, de ha családot alapítotok, akkor makacs lesz és kiszámíthatóbb, mint hitted.
Vagy hogy ő Mérleg Vénusz, de Skorpió Hold – vagyis elbűvölő a felszínen, de mélyen intenzív, és nem felejt. Soha.


A jó hír?

Mindez nem misztikum.
Látható, érthető, tanulható.
És – most jön a lényeg – benne van a könyvünkben.

📘 Párkapcsolatok a jegyek tükrében

Nem „kivel illessz össze” teszt.
Hanem egy használható, emberi, humoros és mégis mély kalauz ahhoz, hogy jobban értsd magad – és a párod.

Minden jegypár elemzés,
hétköznapi példákkal,
és rengeteg „jé, hát ez rólunk szól!” felismeréssel.


Ha már együtt vagytok – tanuljátok meg jól csinálni.
Ha meg még keresed a párod – ne csak azt nézd, milyen Marsa van… nézd meg azt is, mi bújik meg mögötte. 😉

👉 Itt találod a könyvet – kattintás után a valóság már nem fog annyira meglepni.

Ártartomány: 5900 Ft és 7900 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
☽
Kövesd a Centralnet friss asztrológiai írásait
Állítsd be oldalunkat kedvelt forrásként a Google-ben, hogy könnyebben megtaláld új előrejelzéseinket és elemzéseinket.
Kedvelt forrásként beállítom

Szólj hozzá!

Elemezzük ki közösen mi a sorsod!

Ha keresed önmagad, ha elakadtál hosszabb ideje, ha folyton ugyan abban az ördögi körben találod magad, vagy csak ha szeretnél egy átfogó személyiségelemzést…

Személyes asztrológiai elemzés.

Archívum

Asztrológiai elemzés a saját születési adatad alapján.

Egyedi eljegyzési ajándék – Pillanat Varázsa DIY horoszkópábra

 

Az “Eljegyzés” hátterű kép választása, eljegyzés, házassági évfordulós vagy romantikus emlékekkel teli örömteli pillanathoz megfelelő választás.

Ártartomány: 5490 Ft és 19990 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

✔ Azonnali hozzáférés a teljes tananyaghoz
✔ Saját tempódban végezhető
✔ Nincs időkorlát
✔ Bármikor visszaolvashatod
✔ Sikeres elsajátítást követően oklevelet és felnőttképzési tanusítványt kapsz
✔ Elszámolhatóan számlával

Jelentkezz most és biztosítsd a helyed!

ÚJRA elérhető a tanfolyam!

→Korlátozott ideig.←
A tanfolyam online és saját tempóban végezhető, mégsem szeretnénk korlátlan számú résztvevőt egyszerre fogadni. Ezért amikor elérjük azt a létszámot, amely mellett még kényelmesen tudunk foglalkozni a résztvevőkkel, ismét lezárjuk a jelentkezést.

79000 Ft

Vajon felismerhető egy születési képletben a stratégiai gondolkodás, a rendkívüli koncentráció vagy az a különleges képesség, amely egy kiváló sakkozót kiemel a többiek közül?

990 Ft

A Centralnet Asztrológiai Évkönyv 2027 egy 119 oldalas, A4-es, letölthető PDF, amely éves és havi bontásban mutatja be az év meghatározó asztrológiai folyamatait.

5900 Ft

Ezek is érdekelhetnek

Legújabb termékeink

1

Egy könyv ami csak rólad szól

Közel 5x ennyi információ egy könyvben, az alapismeretektől kezdve, részletes magyarázatokon és ábrákon keresztül mutatja be sorsodat, életutadat. Mindezt úgy, hogy érteni is fogod…

Mindezt egy kattintásra tőled már csak néhány percen belül olvashatod!

Jubileumi kedvezmények

Három éve innen indultunk.

A Kronobiológia Tudásbázistól a KronoKódig.

Mai nap

Mit rejt számodra a mai nap?

Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)