Összes cikk

Ahogy a májusi előrejelzésben is írtam, május 19-én a Mars átlép a Bikába (június 28-ig marad itt), a Vénusz pedig a Rákba (június 13-ig marad itt). A Vénusz tekintetében ebben az időszakban céljainkat és cselekedeteinket érzelmi szükségleteinkre és értékrendszerünkre alapozzuk. Nagy hangsúlyt fektetünk a törődésre és odaadásra, türelemmel tudunk fordulni

május 17. – június 1. A Bika jegyére jellemző kényelmes, megfontolt és néha kissé nehézkes gondolkodás után május 17-én az égi hírvivő megérkezett az Ikrek jegyébe, és ezzel egy csapásra felpörgött körülöttünk a szellemi élet. Olyan ez a váltás, mintha egy zárt, fülledt szobából végre kilépnénk a friss levegőre, ahol

Május 16-án 22:00-kor egy különleges Újhold születik a Bika 25°57’-én, együttállásban a Merkúrral. Ez az időszak nem a hagyományos, objektív értelemben vett szellemi sziporkázás ideje, hiszen a Merkúr elégetett állapotban van a Nap mellett, ezért gondolataink most annyira összefonódnak személyes vágyainkkal és akaratunkkal, hogy nehéz tárgyilagosnak maradnunk. Inkább egyfajta belső,

2026. május 14-én egy rendkívüli égi jelenség rajzolódik ki felettünk, amely a tavasz legfontosabb szellemi és anyagi fordulópontját ígéri. Ezen a napon a Nap és a Merkúr a Bika jegyének 24. fokán találkozik. Az asztrológiai hagyomány ezt a pillanatot, amikor a Merkúr pontosan a Nap középpontjába kerül, kazimi pozíciónak, vagyis a

Az asztrológiai hagyomány úgy tartja, hogy minden kezdetben benne van az egész. Egy ország életében a kormányzati ciklusok beiktatási pillanatai olyan lenyomatok, amelyek előrevetítik az adott időszak működési dinamikáját. A 2026. május 9-i időpont (14:41 – eskütétel) egy olyan ritka és tanulságos asztrológiai helyzetet mutat, amelyet érdemes közelebbről megvizsgálnunk, mert

A tranzitáló, az égen éppen átvonuló Plútó a radikális megújulás erejét képviseli, amely a régi, életképtelen struktúrák lebontásával teremt helyet a fejlődésnek. Működése drasztikus és megalkuvást nem tűrő, legyen szó egy érzelmi kötelék elhalásáról vagy egy teljes életszakasz lezárásáról. Ez a planéta nem a fizikai halált, hanem egyfajta metaforikus transzformációt

2026. május 6. – október 16. Ma délután a Plútó megkezdi retrográd ciklusát, a Vízöntő 5°30’-ről hátrál vissza 2 fokot (Vízöntő 3°04’) október közepéig. Ez nem egy hirtelen irányváltás, hanem egy lassú, mélyre ható mozgás, ugyanis már napok óta szinte álló helyzetben van a Plútó, és emiatt az energiák rendkívül

Győzelem vagy délibáb? – Mi jöhet az illúziók lebomlása után? Míg korábbi elemzésemben a globális és történelmi folyamatokat néztük át, a mostani cikkem azt vizsgálja, hogyan csapódik le a Szaturnusz és a Neptunusz új ciklusa a mi személyes és nemzeti pszichénkben. Liz Greene 1996-os alapműve, a The Astrological Neptune and

2026. május 3-17. A gyors, rugalmas és mozgékony Merkúr május 3-án elhagyja a bátor és lendületes Kos tüzes jegyét, hogy belépjen a stabil és megfontolt Bika földies birodalmába. Itt azonban nem időzik sokáig, hiszen május 17-én már az Ikrekben folytatja útját. Rövid, ám annál intenzívebb időszak ez, hiszen a Merkúrt

A május 1-jei Skorpió Telihold képletében, mely haza idő szerint 19 óra 22 perckor teljesedik ki a Skorpió 11°20’-én, egy különleges és feszült planetáris hierarchia rajzolódik ki, amelynek csúcsán a Kosban járó Mars áll. Ebben az uralmi láncolatban minden út a Marshoz vezet, mivel a Jupiter a Rákban a Hold

Amikor egy hangsúlyos jegyváltás történik, mint amilyen az Ikrek Uránuszé, hajlamosak vagyunk úgy tekinteni az égre, mintha egy távoli színház nézőterén ülnénk, és várnánk, mit „dob nekünk a gép”. De az asztrológia mélyebb szintjein ez pont fordítva működik. Nem a bolygók alakítják a sorsunkat, ők csupán mutatják azt. Képzeld el

Sorsszerű lezárások és a szellemi korszak hajnala A szeretet, a szépség és az értékek bolygója, a Vénusz 2026. április 24-én lép át az intellektuális Ikrek jegyébe, ám az idei jegyváltás is különlegesen zajlik. Közvetlenül mielőtt elhagyná a Bika jegyét, annak utolsó fokán – az úgynevezett anaretikus vagy sorsdöntő fokon (29°53’)

Amikor az Uránusz jegyváltásáról és a következő nyolc év hatásairól beszélünk, hajlamosak vagyunk elfeledkezni egy alapvető asztrológiai törvényszerűségről, mely szerint a radikális újító, az Uránusz hatása egyéni szinten elválaszthatatlan a Szaturnusz által képviselt sorsfeladattól és határkijelöléstől. Éppen ezért ezen a szinten főleg nem bocsátkozhatunk jóslatokba. Az asztrológia egyébként sem jóslás,

április 20. – május 21. Amikor a Nap belép a Bika jegyébe, a világ tempója kissé lelassul, a Kos időszakának tüzes sürgetését pedig felváltja a megérkezés és a megnyugvás. Ez az időszak a stabilitásról és a fizikai valóságról szól, amikor a figyelmünk a gondolatokról a kézzelfogható dolgokra terelődik, ahol az

Április 17-én 13:51-kor Újhold születik a Kos 27°28’-én. Az Újhold együttáll a sebzett gyógyítóként ismert kentaurral, Chironnal. Az Újhold ura a Mars a Kos első dekádjában együtt áll a Merkúrral, Szaturnusszal és Neptunusszal, erre a stelliumra pedig a Plútó vet szextilt. Ez az Újhold jelentős és radikális kihívásokat és változásokat

A Mars és a Neptunusz együttállása a Kos jegy 2. fokán tegnap vált egzakttá, azonban hatása már az előtte levő napoktól kezdve egész héten érezhető. Most állnak először együtt a Kosban az 1860-70-es évek óta, ezen kívül még hat alkalommal találkoznak az elkövetkezendő időszakban az állatöv első stációjában. Ezzel megnyitnak

Amikor az akarat és a cselekvés bolygója, a Mars belép otthonába, a tüzes Kos jegyébe, ereje elemi szinten felerősödik. Április 9. és május 18. között emiatt energikusabbnak, bátrabbnak és magabiztosabbnak érezhetjük magunkat, a spontaneitás és az aktivitás válik alapértelmezetté. Ez az időszak a hódításról, az úttörő kezdeményezésekről szól, ahol nem

Mielőtt a Mars április 9-én hazatérne a saját jegyébe, a Kosba, még tesz egy utolsó fontos lépést a Halakban. Egy támogató szextil fényszöggel köszön el a Bika jegyének legvégén járó Uránusztól, aki április 26-án végleg elhagyja a zodiákus ezen területet, és legközelebb csak kb. 84 év múlva tér vissza ide.

Asztrológiailag és csillagászatilag is izgalmas jelenség zajlik a napokban, ugyanis a Naprendszer legbelső bolygója, a Merkúr, eléri legnagyobb nyugati kitérését. A Merkúr pályájának sajátossága, hogy mindössze nagyjából 88 nap alatt kerüli meg központi csillagunkat, és olyan szoros közelségben kering hozzá, hogy sosem távolodik el 28 foknál messzebbre tőle. Ez a

Április 2-án hajnalban (4:11) Telihold ragyogta be az éget, amely a Mérleg 12°20’-én teljesedett ki a Jupiter kvadrátjában, egyfajta érzelmi csúcspontot hozva. Ebben a pillanatban a Mérleg Holdat a Kos Nap világítja meg, ami rögtön rávilágít az örök kettősségre, az „én” és a „mi” dinamikájára. Fókuszba kerülhetnek személyes kapcsolataid és

Minden reggel!

Csatlakozz ésolvasóhoz, és kezdd a napodat ezzel.
Megkapod levélben az aznapra érvényes asztrológiai állásokat, szöveges magyarázattal.

Természetesen INGYENES :)

Ígérjük, hogy soha nem fogunk spammelni! További információért tekintsd meg Adatvédelmi irányelveinket.
Amúgy meg minden levél alján egy gombnyomásra le is iratkozhatsz.

0

Mai nap

Mit rejt számodra a mai nap?

Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)