Nem is olyan rég, mentem az úton és azt vettem észre követek valamit.
Befordult balra, mentem utána..
Ha megállt a járda szélén megálltam…
Vett egy újságot, vettem én is.
Igazából mintha azt várta volna, hogy kövessem!
Ha lemaradtam sokszor megállt, mintha bevárna.
Régebben is láttam, néha csak éreztem, de nem igazán foglalkoztam vele, mentem a saját utamon.
Hiszen én tudom, mire van szükségem, merre tartok. Csak én!
Aztán egyre sűrűbben vettem észre, hogy ugyanarra tartunk, sokszor egy felé mentünk, de hamarabb odaért a célhoz. Pedig én ismerem a legrövidebb utat, tudom!
Eleinte nehezemre esett, még a gondolat is, hiszen miért akarnék bárkit követni?
Megszoktam, inkább engem követnek, vagy ha nem akkor elmegyünk egymás mellett, más irányba tartunk.
Ahogy telt múlt az idő, szaporodtak azok az esetek, mikor, határozottan és szándékosság nélkül, de mentem utána. Ami érdekes volt, szinte mindig hamarabb célba értem, mint vártam volna.
Egyszer csak, talán álom és ébrenlét határán lehettem, úgy félúton..
Ismét láttam. Összeszedtem a bátorságom és megszólítottam!
“Már bocsánat! Észrevettem, hogy legtöbbször egy irányba megyünk, néha jól esik ugyanarra menni. Nem lenne baj, ha együtt mennénk időnként?”
Kicsit meglepődve válaszolt: Igen tudok róla, azt hittem szándékosan jössz utánam, mert már ismersz.
Nem, sajnos még nem volt alkalmunk megismerkedni tudtommal.
Akkor engedd meg, hogy bemutatkozzam, válaszolta:
Én vagyok, a megérzésed, felsőbb éned, de hívhatsz intuíciónak is a jövőben, ha úgy akarod.
Valójában, ha engeded, hogy vezesselek az élet minden részén, könnyebben és hamarabb fogsz célba érni. De erre már magad is rájöttél azt hiszem, mosolygott.
Ezen beszélgetést(?) követően, már szívesen hagyatkozom rá, sőt, ha eltévedek, szemem sarkából, keresem a jelenlétét! Néha azonnal észreveszem, néha kissé körül kell néznem, de valahol a közelben mindig ott van!
Nem kéri és nem is szükséges állandóan követnem, már tudom. De ha elakadok, vagy nagyon rossz irányba tartok, rám is szól, vagy magam is dönthetek, hogy követem őt.
Hálával és köszönettel tartozom neki! Neki(?) hiszen ő is egy részem igazából, már tudom.
Önmagamnak tartozok köszönettel elsősorban. Valamint mindenkinek, aki segít az utamon.
KÖSZÖNÖM!
