Nap-Vega együttállás

Kérd és megadatik!

2024.01.06.

A Nap épp most áll egyvonalban a Lant csillagkép legfényesebb csillagával a Vegával (Bak 15°38’). A Vega a Tejútoszlop, az istenek világának egyik tartópillére. A mennyei muzsika jelképe és védelmi szimbólum, ugyanis a görögök Orpheus lantjaként gondoltak rá, akinek Hermész készítette a lantot. Orpheusz a lantot használta védelmi eszközként, mikor lement az alvilágba szerelméért Eurydicéért, hogy visszavigye az élők világába, így nem történt bántódása és Hádész teljesítette is a kérését.

A Vega az egyik legfényesebb csillag az égen, és i.e. 12.000-10.000 között ő volt a sarkcsillag, majd kb. 9500 év múlva ismét az lesz. A görög Orpheus mítosz miatt kapcsolódik a mágiához és isteni varázslatokhoz. Akinek meghatározó a képletében a Vega, annak karizmát, művészi, kreatív és spirituális tehetséget ad, és kapcsolatban állhat a túlvilággal is.

Az egyik kiemelkedő példa erre Mozart, aki akkor született, amikor a Vega emelkedett a keleti horizonton. A másik pedig Hitler, akinek születésének napján, amikor a Vega emelkedett a Merkúr éppen lenyugodott a horizonton, ami karizmatikus szónoki tehetségében nyilvánult meg.

Tehát a Vega varázslatos és karizmatikus minőséget ad mindennek, amit megérint, és a szülött egész életútjára hatással lehet. Ha nincs kapcsolódás a képleteddel, és szeretnél varázsolni, akkor minden alkalommal, amikor elhalad a Nap, évente egyszer a Bak 15°-án, mint most is, vagy a Hold havonta, be lehet hívni az energiáját, és még a leglehetetlenebbnek tűnő kívánságaid is teljesülhetnek.

Kapcsolódó:

Heliakális csillagok és paranok

Az égbolt legfényesebb csillagai



Felhasznált irodalom:
Bernadette Brady: Brady's Book of Fixed Stars
Saját asztrozófiai jegyzetem
Kövesd a Centralnet friss asztrológiai írásait
Állítsd be oldalunkat kedvelt forrásként a Google-ben, hogy könnyebben megtaláld új előrejelzéseinket és elemzéseinket.
Kedvelt forrásként beállítom

Elemezzük ki közösen mi a sorsod!

Ha keresed önmagad, ha elakadtál hosszabb ideje, ha folyton ugyan abban az ördögi körben találod magad, vagy csak ha szeretnél egy átfogó személyiségelemzést…

Személyes asztrológiai elemzés.

Archívum

Asztrológiai elemzés a saját születési adatad alapján.

A Fényszögek a tranzitokban segít eligazodni az aktuális égi hatások között – akár önismerethez, akár asztrológiai munkához keresel inspirációt.
Átlátható, gyakorlati útmutató a tranzitfényszögek értelmezéséhez, laikusoknak és szakmabelieknek egyaránt.

 Már könyv formátumban is elérhető ! 

Ártartomány: 5900 Ft és 7900 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Készítsd el a saját születési képletedet, vagy egy számodra fontos időpillanat képletét egyszerűen!

 

Az “Eljegyzés” hátterű kép választása, eljegyzés, házassági évfordulós vagy romantikus emlékekkel teli örömteli pillanathoz megfelelő választás.

Ártartomány: 5490 Ft és 19990 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Készítsd el a saját születési képletedet, vagy egy számodra fontos időpillanat képletét egyszerűen!

 

A “Piros szívek” hátterű kép választása, bármilyen szerelmes, első randis vagy évfordulós örömteli pillanathoz megfelelő választás.

Ártartomány: 5490 Ft és 19990 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Készítsd el a saját születési képletedet, vagy egy számodra fontos időpillanat képletét egyszerűen!

 

A “Csillagos égbolt” hátterű kép választása, bármilyen meghitt alkalomra, évfordulós vagy romantikus emlékekkel teli örömteli pillanathoz megfelelő választás.

Ártartomány: 5490 Ft és 19990 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Ezek is érdekelhetnek

Legújabb termékeink

0

Egy könyv ami csak rólad szól

Közel 5x ennyi információ egy könyvben, az alapismeretektől kezdve, részletes magyarázatokon és ábrákon keresztül mutatja be sorsodat, életutadat. Mindezt úgy, hogy érteni is fogod…

Mindezt egy kattintásra tőled már csak néhány percen belül olvashatod!

Mai nap

Mit rejt számodra a mai nap?

Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)