“Elképzelt randevú”

Szűz János és Szűz Laura már napok óta készültek a nagy randevúra. Mindketten a tökéletesség megszállottjai, így nem meglepő, hogy az előkészületek során János már harmadszor rendezte át a találkozó helyszínét, míg Laura legalább öt különböző outfitet próbált fel, mielőtt végre döntött volna.

Amikor elérkezett a nagy nap, János korábban érkezett a kis, hangulatos kávézóba, amit gondosan kiválasztott – nem túl zsúfolt, de nem is kihalt, épp megfelelően megvilágított, hogy kiemelje Laura szépségét, de ne legyen túl vakító. Még a pincérrel is egyeztetett, hogy melyik asztal lenne a legjobb, ahonnan láthatják a kávézó gyönyörű belső terét és az utcára nyíló ablakot is.

Miközben János precízen elrendezte az evőeszközöket az asztalon, Laura éppen a bejárat előtt állt, mély lélegzeteket vett, és a tükörben ellenőrizte, hogy minden hajszála a helyén van-e. Végül belépett a kávézóba, mosolya ragyogó, ruhája hibátlan volt – legalábbis így érezte, miután már ötödik alkalommal is megnézte magát.

„Szia, János!” – köszöntötte őt Laura, és udvariasan helyet foglalt. „Remélem, nem várattalak meg túl sokáig?”

„Dehogyis, Laura, éppen csak most érkeztem!” – válaszolta János, bár az órájára pillantva láthatta, hogy már 15 perce ott ült, minden egyes percet számolva.

Mindketten helyet foglaltak, és az étlapot nézegetve próbálták eldönteni, mit rendeljenek. János természetesen előre utánanézett a kávézó menüjének, és már többször átgondolta, melyik étel illene leginkább az alkalomhoz, de mégis megkérdezte: „Te mit szeretnél rendelni, Laura? Én gondoltam, hogy talán a ház specialitását próbálhatnánk ki. Sokat olvastam róla.”

Laura elmosolyodott, és habozva válaszolt. „Hát, igazából én is megnéztem a menüt online, és én is pont arra gondoltam… De talán mégis valami könnyedebbet választanék. Tudod, nem akarom, hogy túl nehéz legyen a vacsora.”

„Igazad van, én is csak azért mondtam, mert… hát, az volt a legjobb opció a vélemények alapján, de talán valami könnyebb tényleg jobb lenne… De nem túl könnyű, ugye? Hogy azért mégis legyen benne elég tápérték…” – János elkezdett aggódni, hogy vajon jó benyomást tett-e az ételválasztásával.

Ahogy elmerültek a részletekben, mindketten azon kapták magukat, hogy a vacsora megbeszéléséből lassan egy precíz tervezés kezd kibontakozni. Hány kalória lehet egy-egy fogásban? Mi lenne, ha inkább a leves mellett döntenének? És mi van azzal a desszerttel, ami állítólag tökéletesen illik a főfogáshoz?

Laura végül megálljt parancsolt magának, és nevetve rázta meg a fejét. „János, szerintem túlgondoljuk ezt. Mi lenne, ha egyszerűen csak azt választanánk, amihez épp kedvünk van, és nem aggódnánk annyit?”

János először megdöbbent, majd elnevette magát. „Igazad van. Tényleg minden részletre figyeltünk, de elfelejtjük élvezni a pillanatot. Mit szólnál, ha mostantól csak sodródnánk az árral?”

„Jó ötlet! Talán egy kis spontaneitás tényleg nem árt.” – mondta Laura, és végre felszabadultan dőlt hátra.

A vacsora további része sokkal könnyedebb és vidámabb hangulatban telt. Még ha mindketten kicsit feszengtek is eleinte, hamar rájöttek, hogy a tökéletesség helyett a természetesség az, ami igazán fontos. János még azt is megengedte magának, hogy egy vicces történetet meséljen el a legutóbbi „tökéletesen elrontott” munkahelyi prezentációjáról, Laura pedig nevetve vallotta be, hogy az utolsó pillanatban még átvasalta a blúzát, mert talált egy mikroszkopikus gyűrődést rajta.

Ahogy búcsúzkodtak az este végén, mindketten érezték, hogy valami különleges alakult ki közöttük. „Ez egy igazán… érdekes randevú volt.” – mondta Laura mosolyogva.

„Valóban, és talán nem is baj, hogy nem volt minden tökéletes. Azért remélem, lesz folytatása.” – mondta János, és először érezte, hogy a spontán megjegyzései talán tényleg jó irányba terelik a dolgokat.

„Meglátjuk.” – válaszolta Laura titokzatos mosollyal, majd hozzátette: „De a következő randevút inkább egy kicsit lazábbra tervezzük, rendben?”

„Abban benne vagyok.” – bólintott János, és mindketten tudták, hogy valami különleges kezdetének lehettek tanúi, anélkül, hogy bármi is tökéletes lett volna.

…részlet a Párkapcsolatok a jegyek tükrében című könyvből.