Jupiter a Nap szívében – Kiemelkedően jelentős napok

2025. június 23–25.

Ebben az időszakban a Nap – amely az öntudatot és az egyéni akaratot jelképezi – pontos együttállásba kerül a Jupiterrel, a siker és gyarapodás princípiumával, a Rák jegyének 3°21’-én. Évente egyszer találkoznak, legutóbb 2024 májusában, a Bika legvégén. Az Ikrek jegyében ezúttal nem történt ilyen konjunkció – nem is baj, hiszen ott a Jupiter kevésbé érzi magát otthon (ott száműzetésben van). Most azonban rendkívül harmonikus energia-együttállás jön létre, ami kivételes szerencsét és fejlődési lehetőséget kínál – utoljára hasonló jellegű hatás 2002-ben volt érzékelhető.

Mit jelképez a Jupiter?

A Jupiter hatással van arra, hogyan törekszünk a növekedésre, bőségre és sikerre. Összefügg a méltósággal, a jó szerencsével, a boldogság keresésével és az önkifejezés bőkezűségével. Kapcsolódik a szabadság iránti vágyunkhoz, büszkeségünkhöz, optimizmusunkhoz, illetve azokhoz az elveinkhez, amelyek erkölcsi és filozófiai meggyőződéseinket táplálják. Ugyanakkor a Jupiter a tágabb látókört, a kulturális és intellektuális érdeklődést is ösztönzi – legyen szó utazásról, tanulásról vagy tapasztalatszerzésről. Árnyoldalán viszont hajlamosíthat túlzásokra, önelégültségre, hedonizmusra, illetve arra, hogy saját felsőbbrendűségünket fitogtassuk.

Mi történik, amikor a Jupiter a Nap szívébe lép?

Amikor egy bolygó kevesebb mint 17 ívpercre közelíti meg a Napot, akkor cazimi állásban van – ez az egyik legmagasabb szintű pozitív bolygóhelyzet. Ilyenkor az adott bolygó kiemelt, védett és rendkívül erőteljes hatással bír. A Jupiter már önmagában is szerencsehozónak számít, de amikor cazimi pozícióba kerül, hatása különösen erőteljessé válik – főleg most, hogy a Rák jegyében emelt méltóságban áll.

Ugyanakkor, ha egy bolygó 8 fokon belül kerül a Nap mellé, már nem látható az égbolton – ez a combust, vagyis „elégetett” állapot. Ilyenkor az adott bolygó hatása gyengül, mert a Nap fénye elnyomja azt. A Jupiter esetében ez a határ 4 foknál húzódik – a mostani ciklusban június 26–30. között lép át ebbe a gyengébb állapotba.

Mit jelent ez az időszak számunkra?

Ez az együttállás a lehetőségek, a növekedés és a boldogság érzését erősíti bennünk. A Jupiter ezzel egy időben új ciklusát is elindítja, amely 2025. június 24-től 2026. július 29-ig tart. A Jupiter mindig arra hív, hogy az általa érintett jegy értékeivel összhangban fejlődjünk. A Rák, mint vízjegy, az érzelmi biztonság, az intuitív megérzések, a gondoskodás és a családi kapcsolatok témáit helyezi előtérbe. Ez az időszak rávilágíthat arra, milyen fontosak számunkra a gyökereink, az otthonunk, valamint az őseinkhez és múltunkhoz fűződő kapcsolataink – akkor is, ha a hagyományos családmodell napjainkban egyre inkább átalakul. A család azonban továbbra is az a közeg, ahol érzelmi stabilitást, biztonságot és feltétel nélküli támogatást tapasztalhatunk – különösen fontos ez a gyermekek fejlődése szempontjából.

Ezekben a napokban egy régi, már nem működő mintázat lezárulhat, és új távlatok nyílhatnak meg előttünk – különösen a Rák jegyéhez köthető életterületeken (például otthon, család, múlt, érzelmi kötődések). A Jupiter körülbelül 12 évente tér vissza ugyanabba a jegybe, minden Nappal való együttállása pedig egy új ciklus kezdete. Előzőleg 2013–14-ben haladt át a Rákon, de akkor nem került ilyen szoros konjunkcióba a Nappal. Utoljára 2002 júliusában indult Rák jegyű Nap-Jupiter ciklus. Érdemes tehát visszatekinteni ezekre az évekre – 2001–2002, illetve 2013–2014 –, hogy felfedezhessük, milyen tapasztalatokat és fejlődési mintákat hozhat most a jelen.

Milyen területet érint ez most személyesen?

A legnagyobb előrelépés, siker és bőség azon életterületen valósulhat meg, amelynek horoszkópodban a Rák 3°21’-es pontja megfelel – ott halad most át a Jupiter. A pontos együttállás június 23–25. között történik, legközelebb pedig csak 2026 júliusában ismétlődik meg hasonló pozícióban, de akkor már az Oroszlán jegyében. Ráadásul idén az Újhold is éppen ebben az időszakban, június 25-én teljesedik ki – így ennek a kedvező állásnak a hatása egészen a következő Újholdig kitarthat.

Élj a lehetőséggel!

Kövesd a Centralnet friss asztrológiai írásait
Állítsd be oldalunkat kedvelt forrásként a Google-ben, hogy könnyebben megtaláld új előrejelzéseinket és elemzéseinket.
Kedvelt forrásként beállítom

Szólj hozzá!

Elemezzük ki közösen mi a sorsod!

Ha keresed önmagad, ha elakadtál hosszabb ideje, ha folyton ugyan abban az ördögi körben találod magad, vagy csak ha szeretnél egy átfogó személyiségelemzést…

Személyes asztrológiai elemzés.

Archívum

Asztrológiai elemzés a saját születési adatad alapján.

Egy korboncnok segéd abban a hiszemben van, hogy ő már meghalt. Az ebből adódó bonyodalmakról és ennek tanulságairól szól a novella.

Ártartomány: 1990 Ft és 2490 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

A Szaturnusz az asztrológia legszigorúbb tanítója, de egyben a legigazságosabb is. Nem büntet, hanem szembesít. Sokszor félünk a Szaturnusz érkezésétől, pedig ő az, aki segít valódi értéket teremteni. Ott jelenik meg, ahol valami valóban tartóssá válhat az életünkben.

Ez a könyv nem egy száraz elméleti összefoglaló, hanem egy iránytű azon az úton, amelyen haladsz. Végigvezet a Szaturnusz működésén a születési képletben és az élet különböző ciklusaiban, segít felismerni a visszatérő mintákat, és érthetően mutatja meg, miért éppen azokkal a helyzetekkel találkozunk, amelyek elől ösztönösen kitérnénk.

A kézikönyv gyakorlati kapaszkodót ad a születési képlet (radix) és az aktuális hatások (tranzitok) értelmezéséhez, közérthető módon magyarázza el a ciklusok jelentőségét, és választ ad a „miért pont most?” kérdésére. Legyen szó a 29 évesek nagy fordulópontjáról vagy a hétköznapi elakadásokról, ez a könyv útmutatást ad a saját életed elemzéséhez, értelmezéséhez.

Ártartomány: 6900 Ft és 8900 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Mi az oka annak, hogy az asztrológiában elterjedt nézet szerint a Merkúr retrográd időszakai gyakran zűrzavart, félreértéseket és váratlan akadályokat hoznak? Miért nem javasolt ilyenkor új dolgokba kezdeni, hivatalos ügyeket intézni, és miért tapasztalhatunk késéseket, félrecsúszott kommunikációt vagy meghiúsult terveket? Vajon csak az Univerzum űz velünk tréfát ezekben az időszakokban, vagy mélyebb jelentéssel is bírnak ezek az időszakok?

Ártartomány: 3990 Ft és 4990 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Bevezető ár a korán jelentkezők számára

✔ Azonnali hozzáférés a teljes tananyaghoz
✔ Saját tempódban végezhető
✔ Nincs időkorlát
✔ Bármikor visszaolvashatod
✔ Sikeres elsajátítást követően oklevelet és felnőttképzési tanusítványt kapsz
✔ Elszámolhatóan számlával

A tanfolyam indulása: 2026.07.15

Jelentkezz most és biztosítsd a helyed!

Az eredeti ár: 79000 Ft.Jelenlegi ár: 49000 Ft.

Ezek is érdekelhetnek

Legújabb termékeink

0

Egy könyv ami csak rólad szól

Közel 5x ennyi információ egy könyvben, az alapismeretektől kezdve, részletes magyarázatokon és ábrákon keresztül mutatja be sorsodat, életutadat. Mindezt úgy, hogy érteni is fogod…

Mindezt egy kattintásra tőled már csak néhány percen belül olvashatod!

Tarot tanfolyam

Online

Akár a tengerpartról is

Mai nap

Mit rejt számodra a mai nap?

Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)