Nem vehetem el tőled a tapasztalataidat, melyeket neked kell megélned. Nem vehetem el a fájdalmas felismeréseket. Nem járhatom a te utadat, te helyetted. Én csak annyit tehetek, hogy itt vagyok melletted, ha szükséged van rám, akkor a támaszod leszek. Ha egyedül akarsz lépkedni, akkor csendesen figyellek. Ha hibázol, én azt is elnézem neked. Ha változást szeretnél, akkor abban segítelek.
Néha megmentenélek önmagadtól, de tudom, hogy nem tehetem. Nem állhatok ott helyetted. Nem dönthetek feletted. Én csak annyit tehetek, hogy szólok, amikor újra magadat hibáztatod, amikor önmagadat bűnösnek kiáltod, amikor megfosztod magad minden jótól.
Néha megmentenélek önmagadtól, hiszen látom, hogy a kegyetlenség magaddal szemben a legnagyobb. Másokat kérés nélkül felmentesz, helyettük is te vezekelsz. Próbálsz jó lenni és jót tenni, másokat mindig magad elé helyezni. Önmagadról lemondva fejet hajtani, közben belül sírni, zokogni. Kifelé mindvégig erősnek mutatkozni, és várni, remélni, hogy egyszer lesz valaki, aki mindezt észreveszi és értékeli. Várod, hogy valaki felismeri, és elismeri, hogy képes vagy önmagadat hátrahagyni, a szeretetért bármit, és mindent odaadni.
Néha megmentenélek önmagadtól, mert fáj látnom, ahogy szenvedsz…
Látom mit teszel, látlak téged. Látom, hogy mindezt egy csepp szeretetért teszed. Elfogadom a döntésedet, és ha engeded, akkor én így szeretlek téged. Most már tudhatod, hogy önmagaddal bármit is teszel, én itt vagyok melletted, és ha engeded időnként megfogom a kezedet. Önmagadtól meg nem menthetlek, de mindvégig veled lehetek. Itt állok csendben veled, és figyellek. Ez az, amit én tehetek.
(ismeretlen szerző)
