Merkúr előre indul

2025. augusztus 11.

Sokan várták már ezt a pillanatot, de még érdemes egy kis türelemmel lenni! A kommunikáció égi hírnöke, a Merkúr, ma reggel lezárta hátráló mozgását, és az Oroszlán 4°15’-éről lassan újra előre kezd haladni. Ráadásul nem is akármilyen helyzetből: abból a Misztikus négyszögből és Sárkány formációból indul, amelyek az augusztus 9-i Vízöntő teliholdnál is meghatározó szerepet játszottak.

Amikor a Merkúr ismét előre mozdul, gondolataink újra kifelé, a külvilág felé irányulnak, és vágyunk rá, hogy terveinket tettekre váltsuk. Ugyanakkor, ha túl gyorsan akarunk lépni, könnyen akadályokba ütközhetünk. Időbe telik, míg a Merkúr visszanyeri teljes lendületét, ezért érdemes még néhány napot várni, mielőtt belefogsz bármilyen jelentős döntésbe vagy lépésbe.

Ha az elmúlt három hét során változtattál valamin, vagy elindítottál egy folyamatot, most kezdheted látni az eredményeket. A Merkúr ilyenkor nemcsak kreatív ötleteket hozhat, hanem váratlan híreket is, amelyek befolyásolhatják a terveidet. Elképzelhető, hogy az események hirtelen fordulatot vesznek, vagy egy meglévő véleményed megváltozik, és ezzel új lehetőségek nyílnak meg előtted.

Most van itt az idő, hogy elengedd a már működésképtelen elképzeléseket és szokásokat, és megtegyél minden szükséges változtatást a hozzáállásodban. Lehet, hogy ez azt jelenti, hogy fel kell adnod valamit, amibe rengeteg energiát és időt fektettél – ami nem könnyű. Mégis, ha belátod, hogy hosszú távon csak veszteséget hozna, könnyebb lesz továbblépni.

A Merkúr retrográd időszaka alatt szerzett felismeréseket – különösen azon az életterületen, ahol a hátrálás zajlott (Oroszlán 4–15 foka között) – most érdemes tudatosan beépítened a mindennapi hozzáállásodba.

Kapcsolódó:
A Merkúr ciklusának szimbolikája
Retrográd Merkúr tranzitként és a születési képletben
Retrográd Merkúr a Tűz elemben
Retrográd Merkúr az Oroszlánban
Merkúr az Oroszlánban – „Csak nekem lehet igazam”

Ártartomány: 3990 Ft és 4990 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
Kövesd a Centralnet friss asztrológiai írásait
Állítsd be oldalunkat kedvelt forrásként a Google-ben, hogy könnyebben megtaláld új előrejelzéseinket és elemzéseinket.
Kedvelt forrásként beállítom

Szólj hozzá!

Elemezzük ki közösen mi a sorsod!

Ha keresed önmagad, ha elakadtál hosszabb ideje, ha folyton ugyan abban az ördögi körben találod magad, vagy csak ha szeretnél egy átfogó személyiségelemzést…

Személyes asztrológiai elemzés.

Archívum

Asztrológiai elemzés a saját születési adatad alapján.

Melyek a Mars retrográd ciklusának mérföldkövei, pontosan mikor kezdődik és ér véget ez az egész folyamat, mi az ami meghatározza ezeket az időpontokat, valamint mire érdemes figyelni, és hogyan lehet kihozni a legjobbat ezekből az időszakokból.

Ártartomány: 3990 Ft és 4990 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

A három kötet egyben

A Fényszögek és alakzatok rendszerezve mutatja be a klasszikus és különleges aspektusmintákat, hogy mélyebben megértsd a képleted mögötti dinamizmust. Kezdőknek és haladóknak egyaránt. Fényszögek és Aspektus-alakzatok a horoszkópban – Érthetően kezdőknek és haladóknak.

A Fényszögek a radixban segít megfejteni a születési képleted rejtett mintázatait – világosan, érthetően, mégis mély tartalommal.

A Fényszögek a tranzitokban segít eligazodni az aktuális égi hatások között – akár önismerethez, akár asztrológiai munkához keresel inspirációt.
Átlátható, gyakorlati útmutató a tranzitfényszögek értelmezéséhez, laikusoknak és szakmabelieknek egyaránt.

 Nyomtatott könyv formátumban ! 

Az eredeti ár: 23700 Ft.Jelenlegi ár: 20900 Ft.

A Szaturnusz az asztrológia legszigorúbb tanítója, de egyben a legigazságosabb is. Nem büntet, hanem szembesít. Sokszor félünk a Szaturnusz érkezésétől, pedig ő az, aki segít valódi értéket teremteni. Ott jelenik meg, ahol valami valóban tartóssá válhat az életünkben.

Ez a könyv nem egy száraz elméleti összefoglaló, hanem egy iránytű azon az úton, amelyen haladsz. Végigvezet a Szaturnusz működésén a születési képletben és az élet különböző ciklusaiban, segít felismerni a visszatérő mintákat, és érthetően mutatja meg, miért éppen azokkal a helyzetekkel találkozunk, amelyek elől ösztönösen kitérnénk.

A kézikönyv gyakorlati kapaszkodót ad a születési képlet (radix) és az aktuális hatások (tranzitok) értelmezéséhez, közérthető módon magyarázza el a ciklusok jelentőségét, és választ ad a „miért pont most?” kérdésére. Legyen szó a 29 évesek nagy fordulópontjáról vagy a hétköznapi elakadásokról, ez a könyv útmutatást ad a saját életed elemzéséhez, értelmezéséhez.

Ártartomány: 6900 Ft és 8900 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Sokan azt mondják, hogy még a csapból is a coaching folyik. Másoktól meg azt hallani, ők még sosem hallottak róla. Valószínű, hogy mindkét állítás igaz, de hogy mi is a coaching valójában, azt kevesen tudják. Ezért szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba.

Ártartomány: 2490 Ft és 3990 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Ezek is érdekelhetnek

Legújabb termékeink

1

Egy könyv ami csak rólad szól

Közel 5x ennyi információ egy könyvben, az alapismeretektől kezdve, részletes magyarázatokon és ábrákon keresztül mutatja be sorsodat, életutadat. Mindezt úgy, hogy érteni is fogod…

Mindezt egy kattintásra tőled már csak néhány percen belül olvashatod!

Tarot tanfolyam

Online

Akár a tengerpartról is

Mai nap

Mit rejt számodra a mai nap?

Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)