Vízöntő Újhold
2025.01.29. A Nap és a Hold együttállása budapesti idő szerint január 29-én 13:35-kor pontosodik be
Kezdőlap » Blog » Asztrológia » Nap-Vega együttállás
2024.01.06.
A Nap épp most áll egyvonalban a Lant csillagkép legfényesebb csillagával a Vegával (Bak 15°38’). A Vega a Tejútoszlop, az istenek világának egyik tartópillére. A mennyei muzsika jelképe és védelmi szimbólum, ugyanis a görögök Orpheus lantjaként gondoltak rá, akinek Hermész készítette a lantot. Orpheusz a lantot használta védelmi eszközként, mikor lement az alvilágba szerelméért Eurydicéért, hogy visszavigye az élők világába, így nem történt bántódása és Hádész teljesítette is a kérését.
A Vega az egyik legfényesebb csillag az égen, és i.e. 12.000-10.000 között ő volt a sarkcsillag, majd kb. 9500 év múlva ismét az lesz. A görög Orpheus mítosz miatt kapcsolódik a mágiához és isteni varázslatokhoz. Akinek meghatározó a képletében a Vega, annak karizmát, művészi, kreatív és spirituális tehetséget ad, és kapcsolatban állhat a túlvilággal is.
Az egyik kiemelkedő példa erre Mozart, aki akkor született, amikor a Vega emelkedett a keleti horizonton. A másik pedig Hitler, akinek születésének napján, amikor a Vega emelkedett a Merkúr éppen lenyugodott a horizonton, ami karizmatikus szónoki tehetségében nyilvánult meg.
Tehát a Vega varázslatos és karizmatikus minőséget ad mindennek, amit megérint, és a szülött egész életútjára hatással lehet. Ha nincs kapcsolódás a képleteddel, és szeretnél varázsolni, akkor minden alkalommal, amikor elhalad a Nap, évente egyszer a Bak 15°-án, mint most is, vagy a Hold havonta, be lehet hívni az energiáját, és még a leglehetetlenebbnek tűnő kívánságaid is teljesülhetnek.
Kapcsolódó:
Heliakális csillagok és paranok
Az égbolt legfényesebb csillagai
Felhasznált irodalom:
Bernadette Brady: Brady's Book of Fixed Stars
Saját asztrozófiai jegyzetem
2025.01.29. A Nap és a Hold együttállása budapesti idő szerint január 29-én 13:35-kor pontosodik be
2025. 01.28.-02.14. Azt is mondhatnám a Vízöntő Merkúrra, hogy intellektuális kapcsolat vagy szabadság és függetlenség
Gondoltad volna, hogy a kutyákra is hatással vannak a jegyek energiái? Ha egyszerűen csak érthetetlen,
Asztrológia | Asztrozófia | Számmisztika | Kronobiológia | Feng-Shui | Jegyzetek | Napi tranzit | Babatervező | Tranzit 365 asztrológiai évkönyv | Sorskönyv írásos asztrológiai elemzés | Publikálj nálunk | Rólunk
Asztrológiai portálként számos ingyenes szolgáltatást kínálunk az oldalon, ingyenes horoszkóp elemzéssel és részletes asztrológiával kapcsolatos információkkal a kezdőknek és a profiknak egyaránt.
Az oldalon megjelent írások, képek és fordítások a szerzői jogokról szóló 1999 évi LXXVI törvény értelmében másolni és közzétenni tilos engedély nélkül. Kivételt képez, ha csak részben van idézve és az oldalra mutató linket elhelyezésre kerül. Amennyiben más forrás nincs feltüntetve azok saját szellemi termékeink, kereskedelmi forgalomba nem hozhatók írásbeli engedély nélkül!
Copyright © 2021-2025 CentralNet. Minden jog fenntartva.
A legjobb élmény biztosítása érdekében mi és partnereink olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k az eszközadatok tárolására és/vagy eléréséhez. Ha beleegyezünk ezekbe a technológiákba, akkor mi és partnereink személyes adatokat, például böngészési viselkedést vagy egyedi azonosítókat dolgozhatunk fel ezen az oldalon, és (nem) személyre szabott hirdetéseket jeleníthetünk meg. A hozzájárulás elmulasztása vagy visszavonása bizonyos funkciókat és funkciókat hátrányosan érinthet.
Kattints az alábbiakra a fentiek elfogadásához vagy részletes döntések meghozatalához. A választásaid csak erre a webhelyre vonatkoznak. A beállításokat bármikor módosíthatod, beleértve a hozzájárulás visszavonását is, a képernyő alján található hozzájárulás kezelése gombra kattintva.
Közel 5x ennyi információ egy könyvben, az alapismeretektől kezdve, részletes magyarázatokon és ábrákon keresztül mutatja be sorsodat, életutadat. Mindezt úgy, hogy érteni is fogod…
Mindezt egy kattintásra tőled már csak néhány percen belül olvashatod!
Mit rejt számodra a mai nap?
Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)