Plútó a Vízöntőben

2023-2044 Mi várható?

A Plútó ösztönöz minden fejlődést és átalakulást és azonos az emberi psziché tudattalan részével. 1930-ban fedezték fel, mikor a Rák jegyében járt. 2023 tavaszán megkezdi a Vízöntő jegyébe történő látogatását, retrográd mozgásának köszönhetően vissza-visszatér a Bak jegyébe és végleg 2024 novemberében lép a forradalmi Vízöntő stációjába, ahol 2043-44-ig állomásozik. Egyesek nagyon várják már a Vízöntő Plútót, hogy lebontsa a fennálló társadalmi, gazdasági, hatalmi struktúrákat. Valószínű lesznek szélsőséges energiák, azonban nem lehet előre megjósolni mit hoz ez az időszak, mivel még a Plútó felfedezése óta nem éltünk át Vízöntőben járó Plútót.

A témával kapcsolatban Stefan Hofbauer osztrák asztrológus érdekes írása olvasható az Astrodienst honlapján.

„Véleményem szerint nem eshetünk abba a hibába, hogy az egyes történelmi eseményeket kiválogatjuk, és azokat egy bizonyos asztrológiai konstelláció egyetlen megnyilvánulásának tekintjük. A történelem és maga az ember sokkal összetettebb. Amikor a Plútó belép a Vízöntőbe, nem fog azonnal kitörni a teljes káosz, és az örök világbéke és a tiszta boldogság sem. A Plútó belépése a Vízöntőbe új ötleteket, új témákat és fókuszterületeket hoz nekünk. Egyre inkább tudatában vagyunk az egyenlőtlenségnek és az igazságtalanságnak. Fókuszunk a függetlenségen és a szabadságon, az emancipáción, a megújuláson, a decentralizáción és a hálózatépítésen lesz.”

A szerző kitér az Uránusz-Plútó trigon fényszögére is, ami 2025 nyarán lesz a legszorosabb. Véleménye szerint a 2024 és 2029 közötti években az Uránusz és a Plútó energiáinak harmonikus áramlása miatt különösen nagy számú konstruktív és kreatív lépésnek kell lehetővé válnia és megnyilvánulni.

Forrás és a teljes cikk: az Ascro.com-on
Tovább a Plútó a Vízöntőben (tranzit) oldalra

Kövesd a Centralnet friss asztrológiai írásait
Állítsd be oldalunkat kedvelt forrásként a Google-ben, hogy könnyebben megtaláld új előrejelzéseinket és elemzéseinket.
Kedvelt forrásként beállítom

Elemezzük ki közösen mi a sorsod!

Ha keresed önmagad, ha elakadtál hosszabb ideje, ha folyton ugyan abban az ördögi körben találod magad, vagy csak ha szeretnél egy átfogó személyiségelemzést…

Személyes asztrológiai elemzés.

Archívum

Asztrológiai elemzés a saját születési adatad alapján.

A Holdházak kétségtelenül egy régi asztrológiai rendszer alapjait képezik, melyeknek háromféle sorozatát örököltük. Úgy tűnik, hogy mindhárom változat ugyanazt az elveszett rendszert alkalmazza.

Ártartomány: 1990 Ft és 2990 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Ezt az írásomat tekinthetjük egy alap jegyzetnek, mely tartalmazza azokat a gondolatokat és fogalmakat a személyiség felépítésével kapcsolatban, melyekre a további jegyzetekben is gyakran hivatkozok.

Ártartomány: 1990 Ft és 2990 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

A rúnákkal végzett, belső én-t megszólító munka nagy hatást gyakorolt rám. Kedves barátommal, Inannával többször elvégeztük ezt a kis, szemináriumnak nevezett szertartás sorozatot, amely által az önmagunkba vetett hitet erősítettük, és kapcsolatba kerülhettünk a bennünk élő Istennővel.

Ft

Ebben a jegyzetben röviden bemutatom az édesanyával való kapcsolat fontosságát és hatását, valamint megjelenését a születési képletben, az MC-IC tengely, mint a szülői tengelyt az egyes jegyekben, továbbá a Hold értelmezéséhez szükséges irányelveket (jegyek,
házak, fényszögek) kiemelten a kihívást jelentő fényszögkapcsolatokat.

Ártartomány: 2990 Ft és 3990 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Ezek is érdekelhetnek

Legújabb termékeink

1

Egy könyv ami csak rólad szól

Közel 5x ennyi információ egy könyvben, az alapismeretektől kezdve, részletes magyarázatokon és ábrákon keresztül mutatja be sorsodat, életutadat. Mindezt úgy, hogy érteni is fogod…

Mindezt egy kattintásra tőled már csak néhány percen belül olvashatod!

Mai nap

Mit rejt számodra a mai nap?

Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)