Számmisztika – Lakhely

Kezdőlap » Blog » Számmisztika » Számmisztika – Lakhely

Lakhely és a számmisztika

Lakóhelyünk számának nagy jelentősége van, amit akkor veszünk észre, ha már egy ideje ott élünk. A bérelt lakás esetében ugyanezt tapasztalhatjuk, ha elég sokáig maradunk benne ahhoz, hogy észrevegyük befolyását.

Gondolj vissza az összes eddigi lakhelyedre! Mindegyiknek volt valamilyen személyisége. Volt köztük olyan, ami csendesebb és otthonosabb volt, és amelyikben akkor éltél, amikor elégedett voltál, amikor iskolába jártál, vagy amikor éppen nagyon magányos voltál. Volt olyan is, amelyik világosabb, nyitottabb és hívogatóbb volt, és úgy tűnt, hogy a gyerek összes barátja, a rokonok és a szomszédok is ugyanígy vélekednek róla. Valószínűleg egészen másképpen akartad berendezni azt a helyet, és amikor ott éltél, az életed aktívabb volt, több időt töltöttél társaságban, és gyakran jöttek-mentek a vendégek. 

 

A lakhely kiszámítására 2 módszert is mutatok:

A lakhelyed számát úgy kaphatod meg, ha a lakcím minden egyes számjegyét összeadod. Ha az így kapott szám kétjegyű, akkor annak a számjegyeit is add össze egészen addig, amíg egyjegyű számot nem kapsz eredményként – kivéve akkor, ha a kapott kétjegyű szám valamelyik mesterszám (11 vagy 22) lett. 

Ha például a házszámod 20/2, akkor a lakóhelyed száma:

2 + 0 + 2 = 4.

Ha azonban a 12-os szám alatt laksz, a hatodik emeleten, a 14-es lakásban, akkor a lakóhelyed száma:

1 + 2 + 6 + 1 + 4 = 14,

1 + 4 = 5

Ha a kapott szám 11 vagy 22 akkor annak már ne add össze a számjegyeid, mert ezek önmagukban álló számoknak számítanak a számmisztikában. Ezekben az esetekben az egyes számjegyek is külön jelentőséggel bírnak, nem csupán az összegük – vagyis a számjegyek, és a számjegyek összege együtt határozza meg a szám jelentését.

 

A másik számolási módszer, hogy leírjuk a pontos lakcímet és a hozzátartozó számokat aláírjuk, majd összeadjuk. Itt is fontos, hogy a végeredményt egyszámjegyre kell redukálni.

Példa : 

P É C S  F Ő U T  1 2

7 5  3 1   6 6  3  2  1 2         7 + 5 + 3 + 1 + 6 + 6 + 3 + 2 + 1 + 1 = 35

3 + 5 = 8

Tehát a Pécs Fő út 12. lakhelyhez tartozó lakóhely szám a 8-as.

A lakóhely száma alapvetően meghatározza a hely energiáját 

Sokszor előfordul, hogy olyan lakhelyet tartunk vonzónak, amelynek a rezgése valamilyen fontos módon egyezik a saját rezgésünkkel, vagy nagyon jól illik hozzá. Ezekre a helyekre mindig úgy emlékezünk, mint igazi otthonra, ahol az életünk tele volt harmóniával, és csupa szép emlékünk van onnan. Ezeket a helyeket érezzük a leginkább az Otthonunknak.

Ha a lakhely nem harmonikus, vagy olyan a rezgése, amely nem illik a saját számaink rezgéseihez, akkor ott magányosnak érezzük magunkat, a helyet pedig idegennek vagy zajosnak fogjuk érezni. Nem akarunk ott tartózkodni, és ha mégis ott vagyunk, akkor ingerültek, depressziósak és nyughatatlanok leszünk. A lakhelyünk (akár állandó, akár csak ideiglenes) gyakran értékes információt ad arra nézve, hogy az életünk melyik, eddig hiányzó területét fejlesszük.

 

Lakóhely jellemzések:

 

1-es lakóhely jellemzése: 

Az 1-es számú lakhely vadonatúj élményeket és tapasztalatokat tartogat; új ötleteket, új kapcsolatokat, új üzleti terveket, új szabadságot, amely felváltja a régi állapot kötöttségeit. Az élet itt világos, nyitott és aktív. A lakók erős vágyat éreznek arra, hogy újabb vagy erősebb függetlenséget vagy önállóságot érjenek el. 

Lehet, hogy elkezdenek sportolni, vagy másfajta önfejlesztő módszerekbe kezdenek, hiszen semmi sem kerülheti el az 1-es szám tökéletességre irányuló vágyát. 

Általában nem lesz túl sok vendég az ilyen házban, hiszen a lakók szinte mindig a munkahelyükön vagy az iskolájukban vannak, ahol rengeteget dolgoznak. Az életet az ambíció, a magabiztosság, az inspiráció, a születés, az öntökéletesítés, a függetlenség és az aktivitás fogja jellemezni itt. Nagyszerű sportolók, tanulók, vállalkozók, utazók, valamint szingli vagy független emberek számára.

 

2-es lakóhely jellemzése: 

A 2-es számú lakóhely régies vagy otthonos, akármekkora is legyen. Van valamilyen kisugárzása vagy vonzereje, és a lakói folyton javítgatni akarják, és apróbb fejlesztéseket végeznek itt-ott. Valószínűleg tartozik hozzá kert is, vagy legalább virágok vannak az ablakban. Ezt a helyet jól használják, és teljesen ki is használják.

A lakók segítőkészek, és támogatnak másokat olyan módon, ami egyensúlyba hozza az érzelmeket. Ebben a házban elsődleges jelentőséggel bír az emberi kapcsolatokkal való törődés, és sokszor esik szó erről a témáról. Ez a tökéletes családi otthon, ahová a gyerekek visszajárhatnak meglátogatni a még mindig itt élő szüleiket. A nosztalgia, a gyűjtőszenvedély, a kisállatok, a virágok, a tanácsadás, a kertészkedés és a kapcsolatápolás nagyon jól illik ehhez a helyhez. Nagyszerű tanárok, tanácsadók, szociális munkások, kertészek, nagyszülők, anyák és „foltozgatók” számára, beleértve azokat is, akik a garázsban vagy a padláson szeretnek mindenfélét barkácsolni.

 

3-as lakóhely jellemzése:

A 3-as számú lakóhely nagyon boldog és örömteli hely. Nem mintha soha nem fordulna elő boldogtalanság, de a lakók alapvetően tele vannak jókedvvel, és a számos családtag és látogató is remekül érzi magát benne. Ezen a helyen a pozitív hozzáállás rendkívül erős, és szinte kézzel tapintható a kreativitás. 

A művészek, a költők, az írók, a színészek és az álmodozók csapatostul sereglenek a 3-as számú lakóhelyekre, és a gyerekek is nagyon boldogok ezeken a helyeken. A 3-as számú házak berendezése és díszítése a lakók kreativitását tükrözi, bármilyen is legyen az ízlésük – a vad eklektikustól a hagyományosig. A fontos az, hogy hogyan néz ki a hely. A lakók vágyat éreznek majd arra, hogy a házuk a lehető legjobban kiríjon a környező épületek közül, akár az egyediségével, akár a gazdagságával. Nagyszerű hivatásos szórakoztatók, szerzők (vagy levélírók), társaságkedvelő emberek, művészek és politikusok számára, valamint mindenki más számára is, aki bármilyen fajta kommunikációval foglalkozik, beleértve az órákig történő telefonálgatásokat is.

 

4-es lakóhely jellemzése:

A 4-es számú lakóhely rendet, rutinszerűséget, időbeosztást, gyakorlatias munkát, földi kényelmet, stabilitást, hűséget, kiszámíthatóságot és biztonságot hordoz magában. A család, az üzlet vagy kapcsolatok építése nagyon jól működik itt, mivel megalapozottság sugárzik a helyből, ami türelmet, megértést és toleranciát szül. 

Nagyon sikeres lesz itt mindenféle földdel kapcsolatos tevékenység, mint például a kertészkedés, az építkezés vagy az épülettervezés, és maga a ház is nagyon jól meg van építve, és tartós. Az itt töltött időkre úgy emlékeznek a volt lakók, mint a folyamatos fejlődés és a tartós kapcsolatok éveire. Nagyszerű könyvelők, építési vállalkozók, diákok, építészek, praktikus emberek, kertészek, kézművesek, szakácsok és banki menedzserek számára. A 4-es számú lakóhely a lépésről lépésre történő fejlődést és a célorientált embereket támogatja.

 

5-ös lakóhely jellemzése:

Az 5-ös számú lakóhely aktivitást, változást, rengeteg lakót és látogatót, sok ötletet, kultúrát, romantikát, gyerekeket és gyermeki játékokat, érzéki felfedezéseket, változatosságot, sportolást és sok-sok utazást hordoz magában. Az 5-ös számú ház nem támogatja kifejezetten a házasságot, hanem inkább a romantikát, a felfedezést és a növekedést bátorítja, szemben az elkötelezettséggel, a biztonsággal és az állandósággal, amelyek a 4-es számú lakóhelyek sajátosságai. 

Az 5-ös számú helyek lakói vagy nincsenek otthon, mert éppen felfedezőúton járnak, vagy pedig otthon új dolgok felfedezéséről olvasgatnak. Valószínűleg annyira zsúfolásig töltik a könyvek a polcokat, hogy állandóan leesnek róluk. 

Ha a lakók rezgésében rendkívül erősen jelen van az 5-ös szám, akkor ez a tökéletes lakhely a számukra, mivel támogatja és magához vonzza az új élmények folyamatos áramlását, amelyet az 5-ös számú emberek keresnek. Nagyszerű írók, tanítók, utazók, utazási ügynökök, nagy, sokgyermekes családok, társaságkedvelő emberek, sportolók és kielégíthetetlen kíváncsisággal rendelkező emberek számára.

 

6-os lakóhely jellemzése: 

Az összes falat betöltik a családi fényképek. A 6-os számú lakóhely igazi családi fészek. Az emberek biztonságot, melegséget és megértést éreznek itt, és mindenkit nagyon szívesen látnak, és családtagként kezelnek ezen a helyen. A dekoráció valószínűleg gyönyörű, és a nőnemű lakók uralkodnak a házban, de ez mindenki szerint jól van így. 

Ez a hely vonzza a háziállatokat, a gyerekeket, az unokákat és a dédunokákat, és a finom illatok mindenki számára boldog emlékeket hoznak létre. A házat a kifinomultság légköre lengi körül. A hagyományok, a szertartások, az úriemberek és az úrhölgyek, a megmentés, a gyógyítás és a gondoskodás nagyon jól rezonál a 6-os lakóhelyekkel. Nagyszerű ápolók, szociális munkások, gyermekekkel foglalkozók, nagyszülők, nyugdíjasok és szoros családi kötelékek számára.

 

7-es lakóhely jellemzése: 

A 7-es számú lakóhely csendes, nyugodt és gondolkodóba ejtő. Komoly kutatásokat és tanulmányokat lehet itt folytatni, és mindig úgy tűnik, hogy a csodával határos dolgok a szoba sarkában várnak arra, hogy bármelyik pillanatban előbújjanak. Ezeket az otthonokat gyakran rejtélyes vagy történelmi fontosságú légkör veszi körül, és van bennük valami, amit egyszerűen nem lehet elfelejteni. 

Mély gondolkodók, tudósok, kutatók, tanácsadók, tanítók, pszichológusok és filozófusok rendkívüli módon vonzódnak ezekhez a helyekhez, és bárki, aki sok időt tölt itt, azon kapja magát, hogy folyton csak gondolkozik és tűnődik. A spirituális emberek nagyon jól érzik itt magukat, valamint a nagyszülők számára is természetes az ilyen otthon, még akkor is, ha az unokák a legtöbbször valószínűleg kint szeretnének majd játszani. A sötét fából készült bútorok és a gazdag, mély színek illenek a legjobban a 7-es szám befelé tekintő, a dolgok mélyére ásó energiájához.

 

8-as lakóhely jellemzése: 

A 8-as számú lakóhely beceneve a „pénzesház”, mivel a kertjében minden valószínűség szerint pénzesfa nő. Persze ez nem egészen így van, de az biztos, hogy a 8-as számú házak olyan lehetőségeket vonzanak, amelyek az anyagi felelősség megtapasztalásához vezethetik a lakókat. A házban a lakók gondolkoznak, esznek, alszanak, tisztálkodnak, és dolgoznak, dolgoznak és dolgoznak. 

Maga a lakhely nagyobbnak látszik a tényleges méreteinél, valamint értékesnek és gazdagnak látszik, bármennyit is ér valójában. Az a sok régi bútor valahogy sokkal jobban néz itt ki. Van valami a környezetében, az ablakaiban, vagy akár az építésében, ami egy palotát juttat az ember eszébe. Minden felnagyítva jelenik itt meg, ezért gondosan és szándékosan meg kell kurtítani bizonyos dolgokat, és a növekedést mindig szabályozni kell. A pénzkeresésre irányuló ötletek szinte percről percre érkeznek az itt lakókhoz. A melegséget és a család közelségét általában a biztonság és a lehetőségek ígérete váltja itt fel. Nagyszerű brókerek, otthoni üzletek, vállalkozók, orvosok, menedzserek, sportolók, politikusok és hírességek számára. És hogy mi a hátránya? Ha valami rosszul sül el, akkor az nagyon-nagyon rosszul fog elsülni.

 

9-es lakóhely jellemzése:

A 9-es számú lakóhely érdekes kettősséggel bír. Egyrészt általában csendes, hűvös és kényelmes mindenki számára. A pihenés és az újratöltődés helye. A lakók hajlamosak sokat törődni magukkal és sokat kutatni, miközben mélyről jövő vágyat éreznek arra, hogy a mindenüket megosszák másokkal. Művészi képességeket fedezhetnek fel magukban, és ezek a helyen nagyszerűen ki lehet aknázni és meg lehet ismerni a kreatív inspirációt, csendben, egyedül, nyugalomban és zavartalanul. Időtlenség érzése lengi körül ezt a helyet, és az órák valószínűleg mind más időt mutatnak. Másrészt elég sok látogató jár erre, mert a gyógyító energiák rendkívül erősek és vonzóak azok számára, akik ezt keresik. 

Előfordulhat, hogy valóban gyógyítási tevékenység vagy gyógyítással kapcsolatos oktatás folyik itt, vagy pedig metafizikával/spiritualizmussal kapcsolatos összejöveteleket tartanak itt. A berendezés inkább kiállításnak, semmint dekorációnak tűnik, és minden belépő számára tartogat valami különlegességet. Nagyszerű spirituális tanítók, művészek, filozófusok, ápolók, orvosok, gyógyítók, gondozók, humanitáriusok, világutazók és papok számára.

 

11-es lakóhely jellemzése:

A 11-es számú lakóhelyek gyakorlatilag zümmögnek a bennük folyó aktivitástól, tele vannak inspirációval és kreativitással. Az emberek folyamatosan jönnek-mennek, és mindenki szívesen látott vendég itt. A szabad szemmel is látható aktivitás mögött titkos támogató hálózat rejtőzik. 

A 11-es épület lakói általában vezetnek, bátorítanak, tanítanak, segítenek, gyógyítanak és inspirálnak az átlagos jószomszédi viszony álarca mögé rejtőzve. Ezek a házak eklektikusnak is mondhatók bizonyos szempontból: olyanok, mintha úgy foltozták volna össze a részeiből, és mintha folyamatosan dolgoznának rajta. Nagyszerű művészek, írók, tanítók, idegenvezetők, tanácsadók és hivatásos szórakoztatók számára. 

A 11-es számú lakhely vadonatúj élményeket és tapasztalatokat tartogat; új ötleteket, új kapcsolatokat, új üzleti terveket, új szabadságot, amely felváltja a régi állapot kötöttségeit. Az élet itt világos, nyitott és aktív. A lakók erős vágyat éreznek arra, hogy újabb vagy erősebb függetlenséget vagy önállóságot érjenek el. Lehet, hogy elkezdenek sportolni, vagy másfajta önfejlesztő módszerekbe kezdenek, hiszen semmi sem kerülheti el a 11-es szám tökéletességre irányuló vágyát. 

Általában nem lesz túl sok vendég az ilyen házban, hiszen a lakók szinte mindig a munkahelyükön vagy az iskolájukban vannak, ahol rengeteget dolgoznak. Az életet az ambíció, a magabiztosság, az inspiráció, a születés, az öntökéletesítés, a függetlenség és az aktivitás fogja jellemezni itt. Nagyszerű sportolók, tanulók, vállalkozók, utazók, valamint szingli vagy független emberek számára. 

A 11-es számú lakóhely régies vagy otthonos, akármekkora is legyen. Van valamilyen kisugárzása vagy vonzereje, és a lakói folyton javítgatni akarják, és apróbb fejlesztéseket végeznek itt-ott. Valószínűleg tartozik hozzá kert is, vagy legalább virágok vannak az ablakban. Ezt a helyet jól használják, és teljesen ki is használják. A lakók segítőkészek, és támogatnak másokat olyan módon, ami egyensúlyba hozza az érzelmeket. 

Ebben a házban elsődleges jelentőséggel bír az emberi kapcsolatokkal való törődés, és sokszor esik szó erről a témáról. Ez a tökéletes családi otthon, ahová a gyerekek visszajárhatnak meglátogatni a még mindig itt élő szüleiket. A nosztalgia, a gyűjtőszenvedély, a kisállatok, a virágok, a tanácsadás, a kertészkedés és a kapcsolatápolás nagyon jól illik ehhez a helyhez. Nagyszerű tanárok, tanácsadók, szociális munkások, kertészek, nagyszülők, anyák és „foltozgatók” számára, beleértve azokat is, akik a garázsban vagy a padláson szeretnek mindenfélét barkácsolni.

 

22-es lakóhely jellemzése:

A 22-es számú lakóhelyen a lakók rendkívül erős késztetést éreznek arra, hogy biztonságos életet építsenek ki a maguk számára, és ez a vágy akár az egész családjukra kiterjedhet. Az itt lakókat arra készteti ez a ház, hogy folyamatosan segítsék egymást. Előfordulhat, hogy a lakók önkéntes munkát vállalnak, és csodálatos, új dolgokat találnak fel, amelyek segítenek az embereknek közelebb kerülni egymáshoz és társaságban lenni. 

A 22-es számú lakóhely régies vagy otthonos, akármekkora is legyen. Van valamilyen kisugárzása vagy vonzereje, és a lakói folyton javítgatni akarják, és apróbb fejlesztéseket végeznek itt-ott. Valószínűleg tartozik hozzá kert is, vagy legalább virágok vannak az ablakban. Ezt a helyet jól használják, és teljesen ki is használják. A lakók segítőkészek, és támogatnak másokat olyan módon, ami egyensúlyba hozza az érzelmeket. Ebben a házban elsődleges jelentőséggel bír az emberi kapcsolatokkal való törődés, és sokszor esik szó erről a témáról. Ez a tökéletes családi otthon, ahová a gyerekek visszajárhatnak meglátogatni a még mindig itt élő szüleiket. 

A nosztalgia, a gyűjtőszenvedély, a kisállatok, a virágok, a tanácsadás, a kertészkedés és a kapcsolatápolás nagyon jól illik ehhez a helyhez. Nagyszerű tanárok, tanácsadók, szociális munkások, kertészek, nagyszülők, anyák és „foltozgatók” számára, beleértve azokat is, akik a garázsban vagy a padláson szeretnek mindenfélét barkácsolni. 

A 22-es számú lakóhely rendet, rutinszerűséget, időbeosztást, gyakorlatias munkát, földi kényelmet, stabilitást, hűséget, kiszámíthatóságot és biztonságot hordoz magában. A család, az üzlet vagy kapcsolatok építése nagyon jól működik itt, mivel megalapozottság sugárzik a helyből, ami türelmet, megértést és toleranciát szül. 

Nagyon sikeres lesz itt mindenféle földdel kapcsolatos tevékenység, mint például a kertészkedés, az építkezés vagy az épülettervezés, és maga a ház is nagyon jól meg van építve, és tartós. Az itt töltött időkre úgy emlékeznek a volt lakók, mint a folyamatos fejlődés és a tartós kapcsolatok éveire. Nagyszerű könyvelők, építési vállalkozók, diákok, építészek, praktikus emberek, kertészek, kézművesek, szakácsok és banki menedzserek számára. A 22-es számú lakóhely a lépésről lépésre történő fejlődést és a célorientált embereket támogatja.

Örülök, hogy találkoztunk. 👋

Iratkozz fel, hogy minden héten kaphass emailban is fantasztikus tartalmakat. 😉

Mit is?
- Heti megjelent cikkek
- Előrejelzések
- Asztrológiai érdekességek
- Fejlesztések az oldalon
- Kedvezmények

Nem spammelünk! További információért olvasd el adatvédelmi szabályzatunkat.
Bármikor le tudsz iratkozni természetesen.

Érdekelhet...

Friss cikkek

Asztrológia

2024. 13. hét

2024. március 25-31. Hétfő 03.25. Mérleg Telihold félárnyékos Holdfogyatkozással A március 25-i félárnyékos Holdfogyatkozás reggel

Tovább olvasom »

Egy könyv ami csak rólad szól

Közel 3x-4x ennyi információ egy könyvben, az alapismeretektől kezdve, részletes magyarázatokon és ábrákon keresztül mutatja be sorsodat, életutadat. Mindezt úgy, hogy érteni is fogod…

Mindezt egy kattintásra tőled már csak néhány percen belül olvashatod!