Haladó

Kinek szól?

🌗 „Az alapfogalmak ismeretét feltételezi, de érthető laikus érdeklődőknek is.”
Ha már otthonosan mozogsz a házak, tranzitok vagy fényszögek világában, és szeretnél még többet tudni. Tanultad, vagy tanulod az asztrológiát.
Téma: összetettebb elemzések, cikksorozatok, technikák elmagyarázása

Ezen kívül van a Mindenkinek szint, a Belépő szint és a Mester szint, hogy mindenki megtalálja azt ami érdeklődésének megfelelő.

Összes cikk

Erőteljes égi események zajlanak mostanában, melyeknek van általános szimbolikus olvasatuk, de természetesen mindenkinek más és más témákat érintenek az életben. Kezdődött a gyűrűs Napfogyatkozással a Mérleg jegyében, melyben aktív szerepet játszott a Mars-Plútó kvadrát. Aztán a Plútó más égitestekkel (Nap-Merkúr együttállás) is feszült kapcsolatba került, és tartogat számunkra még meglepetéseket

Minden évben legalább két Napfogyatkozás történik, de van olyan év is, amikor négy. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy ilyenkor oda kell figyelnünk életünk azon területére, ahol a fogyatkozás bekövetkezik. Tapasztalhatunk drámai változásokat is, fordulópontokat,  olyan eseményeket, melyek kiszakítanak bennünket a megszokott kerékvágásból és változtatásra kényszerítenek. A Napfogyatkozások mindig Újholdkor történnek valamelyik

Egyensúly, kapcsolati átalakulás és tudatos újrakezdés 2023. október 14. Szombaton teljesedett ki az Újhold, a Nap és Hold együttállása a Mérleg jegyének 21°08’-én, és Napfogyatkozással jár, melyet két héttel később október 28-án Holdfogyatkozás követ. Ilyenkor a Nap és a Hold nem csak hosszúsági, de szélességi fokban is egyvonalban van. Nap-

2023.10.03-2024.06.29. Háromféle Lilithet különböztetünk meg, az aszteroida, a Sötét Hold és a Fekete Hold Lilithet. Ebben az írásban a Fekete Hold Lilithről lesz szó, ami nem egy égitest, hanem egy számított pont, melynek esetében a Hold a pályáján a legtávolabbi ponton van a Földtől. Erőteljes tényezőnek számít az asztrológiában, a

2023.08.23-09.15. Augusztus 23-án szerda este 10 órakor égi kommunikátorunk megkezdi hátrálását saját jegyében a Szűz 21°51’-én, és szeptember 15-én indul újra előre a Szűz 8°-ról. Most van itt annak az ideje, hogy az elmúlt 3 hónap történéseit áttekintsük. Nézd meg, melyik életterületeden halad a tranzit Merkúr, ott lesz szükség az

A Vénusz 19 havonta retrográd és 8 évente ugyanabban a jegyben, csak 2-3 fokkal korábban kezd el hátrálni, mint az előző ciklusban. 2023. július 23-án az Oroszlán 28°35’-én kezdett hátrálni, és szeptember 4-én az Oroszlán 12°12’-éről indul újra előre. Az Oroszlán jegyében 2015-ben volt ezt megelőzően retrográd. egész pontosan 2015.

Mivel a Vénusz mindig közel van a Naphoz, a legnagyobb távolsága kb. 48°-ra van a Naptól, ezért a horoszkópban a Vénuszt életerőnk személyes kísérőjeként látjuk. A Merkúr mellett ő a másik kísérő, amely a Nap sugárzó erejét támogatja, és a nyers erőt emberi értékekké változtatja. A Vénusz funkciója az, hogy

Az asztrológiai Vénusz összetett természetű, több ókori istennőt is szimbolizál egy görög, majd később római változatban. Egyedül a görög Aphrodité gazdag dualisztikus szimbolikában, aki megmagyarázza a velünk született és társadalmilag ránk kényszerített érzéseinket.   Aphrodité az archetipikus szülők, Gaia és Ouranos utolsó szülötte. Kronos (Szaturnusz) kasztrálta apját, Ouranost anyja, Gaia

Mars-Szaturnusz szembenállás Biztos volt olyan az életedben, hogy nagyon szerettél volna valamit, de mégsem tudtad megvalósítani, mert folyamatosan akadályokba ütköztél, és emiatt csalódottságot, frusztrációt, a tehetetlenség érzését tapasztaltad. Ezt az analógiát képezi le a Mars és a Szaturnusz szembenállása, ami most válik egzakttá. A Mars a vágyakat, az akaratot, a

Bátorság, határozottság, függetlenség 2023.07.17-2025.01.29. Holdcsomópontok jelentése A fel- és leszálló Holdcsomópontok számított pontok, a Nap és a Hold keringési pályáinak metszéspontjai. A horoszkópábrában pontosan egymással szemben találhatóak. Nem sugárzó pontok, csak rájuk vethetnek fényszöget a planéták. Mozgásuk mindig retrográd és igen lassan mozognak, bő 18,5 év alatt tesznek meg egy

Érzelmi otthonosság és új kezdet belső térben 2023. július 17. A Nap és a Hold együttállása július 17-én hétfőn este 20:31-kor teljesedik ki budapesti idő szerint a Rák jegyének 24°56’-én. Az újholdak általánosságban egy ciklus végét és egy új ciklus kezdetét jelzik a kreativitás energiáját hordozva magukban. Ez a legjobb

2023. július 12. Karmikus sebeink gyógyítása Megvilágításba kerülnek legmélyebb lelki sebeink. Ugyanis a tudatos énünket szimbolizáló Nap kvadrát fényszögkapcsolatba kerül a Chiron nevű kentaurral a Kos jegyében. Chiron a bennünk élő sebzett gyógyító archetípusa, aki tudását és képességeit a sebekkel együtt előző életeinkből hozza át. Kollektív szinten a Kos jegyében

2023.07.10-08.27. Ki mint vet, úgy arat A tüzes Oroszlán jegyéből átlép a Mars a szorgalmas Szűz földies jegyébe, ahol augusztus 27-ig tüsténkedik. A Mars és a Szűz természete eltérőnek tűnik, ugyanis a Mars bátor, impulzív, türelmetlen, ezzel ellentétben a Szűz önbizalomhiányos, óvatos, gyakorlatorientált és precíz, mindig ügyel a részletekre. Ennek

Részlet Liz Green: Astrological Neptune and the Quest for Reddemption (Asztrológiai Neptun és a megváltás keresése) c. könyvéből. Neptun érdekeltségűeknek és/vagy az azokkal együtt élőknek ajánlott olvasmány! A Neptunusz ámokfutása az egyénben egy nagyon jellegzetes lény. De mivel minden asztrológiai szimbólum az azonos archetipikus magból kibontakozó kreatív és pusztító megnyilvánulások

Bőség, vezetés és új lehetőségek asztrológiai aspektusa 2023.06.23. Ma nem csak a Vénusz áll kitüntetett helyen a Nagy Medve alfacsillagával (Oroszlán 15°31’), hanem a Jupiter is, aki a siker, szerencse és bőség elvét képviseli. Ma egzakt együtt áll a Kos csillagkép legfényesebb csillagával a Hamal csillaggal (Bika 7°59’), mivel a

Az istennő árnyoldala a horoszkópodban Buli van az Oroszlánban. Nem is akármilyen, Hold-Vénusz-Mars-Fekete Hold Lilith találkozó. Az előrejelzésben volt már szó róla, de a Fekete Hold Lilith-et nem vettem bele: A Vénusz és a Mars közelednek egymáshoz, az együttállás nem fog bepontosodni, mert a Vénusz július 23-án elkezd hátrálni. De

2023.06.17-11.04. A Szaturnusz 2023.06.17-én 19:27-kor megkezdi szokásos hátráló mozgását a Halak 7°13’-én, melyet november 4-ig folytat, és a Halak 0°30’-ről indul újra előre. A Halakban lesz még két retrográd időszaka a Szaturnusznak, a harmadiknál a Kos jegyéből hátrál vissza. A rend, a felelősség, a sors őrének bolygója retrográd időszaka az

Orion, Isten az Ekvátoron I. e. 6000 körül, amikor az Ikrek csillagkép csillagai keltek fel a tavaszi napéjegyenlőségkor, az egyiptomiak, a legtöbb más kultúrához hasonlóan, évüket a legfényesebb csillagok emelkedésével és lenyugvásával mérték, naptárukat pedig heliakális emelkedésükkel jelölték. A heliakális felkelő csillag, amelyik közvetlenül a Nap előtt emelkedik, jelentősége óriási

2023.06.14. Mindenki tehetséges valamiben, mindenki kapott egy különleges adottságot, amiben kiteljesedhet. Az univerzum az egyik legerőteljesebb támogató energiáját adja ezekben a napokban, hogy sikerre vidd elképzeléseidet. Nap – Capella és az Orion csillagai A Nap ezekben a nyitja meg az Auriga kapuját és halad át annak legfényesebb csillaga a Capella

2023.06.11. A mitológiában az összes Isten közül Hermész/Merkúr volt az egyetlen, aki akarata szerint utazott az alvilágba Hádész birodalmába és onnan vissza is térhetett. Ez Merkúrnak azt a képességét szimbolizálja, hogy képes a tudattalanból információt továbbítani a tudatos elmébe, és fordítva is, képes lenyomni egy tudatos vágyat a tudattalan birodalmába.

0

Mai nap

Mit rejt számodra a mai nap?

Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)