• Honnan ered az asztrológusok által az Uránusz bolygóhoz társítottnak hitt egyéb tulajdonságok
• Prométheusz, és a mitológiai Uranosz

Richard Tarnas (1950) amerikai kultúrtörténész és filozófus, akinek munkássága középpontjában az emberi tudat és a kozmosz elválaszthatatlan összekapcsolódása áll. Az egyik legfontosabb műve a 2006-ban megjelent Cosmos and Psyche: Intimations of a New World View (Kozmosz és psziché: Egy új világnézet sejtelmei) a bolygómozgások és az emberi tapasztalatok archetipikus mintázatai közötti belső megfelelést hangsúlyozza. Aprólékos kutatásain keresztül Tarnas bemutatja, hogy a nyugati kultúrtörténetem fő fordulópontjai – beleértve a reneszánszt, az ipari forradalmat, a francia forradalmat, a két világháborút, az 1960-as évek kulturális forradalmát, a szeptember 11-i terrortámadást és jelentős személyek életrajzait – hogyan korrelálnak bizonyos bolygóciklusokkal. Az általa feltárt archetipikus dinamika megkérdőjelezi a materialista nézeteket, és felhívja a figyelmet az emberi tudat és a kozmosz rezonanciájára.

Tíz bolygó archetípus létezik, melyek közül hét a szabad szemmel látható égitestnek felelnek meg. Az ókoriak mindegyiket belső archetípusos jellege, az uralkodó mitikus istenség szerint nevezték el, amelynek a bolygó látható megnyilvánulása volt. Platón utolsó műve az Epinomis (Törvények) megerősítette a bolygók isteni mivoltát, majd bevezette az egyes bolygók görög nevét, annak az istenségnek megfelelően, amelynek a bolygót „szentnek” tekintették – Hermész, Aphrodité, Arész, Zeusz, Kronosz. A későbbi évszázadokban ezek a bolygók Európában és a modern Nyugaton római megfelelőik nevein váltak ismertté: Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter és Szaturnusz.

Az Uránusz, a Neptunusz és a Plútó felfedezése egybeesett három alapvető archetípus kollektív emberi tapasztalatba való megjelenésével, amely a 18. század (Uránusz), a 19. század (Neptunusz) és a 20. század (Plútó) főbb történelmi eseményeiben és kulturális trendjeiben látható.

Az egyes bolygók archetípusos jelentését és tulajdonságait nem lehet egyszerűen definiálni, ugyanis az archetípusok a tudattalan elemei és folyamatosan változásban vannak. Inkább példákon keresztül lehet bemutatni, amelyek illusztrálják azt a megfoghatatlan lényeget, amely az archetípus megtestesülésén keresztül a leginkább megnyilvánul. Minden archetípusos elv kifejezheti magát pozitív vagy problematikus formában is és az egyéni élet és a psziché kontextusában, vagy kollektív szinten.

Uránusz

Évezredeken át a Nap és a Hold, a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz alkotta azt, amit az ókoriak mozgó égitestek abszolút kozmikus struktúrájának tekintettek, amelyek az emberi ügyeket irányító ősi erőket tükrözték. Aztán 1781-ben William Herschel csillagász és zenész, miközben saját tervezésű távcsövével kimerítő felmérést végzett az égboltról, hirtelen egy olyan objektumot figyelt meg, amely nem egy hétköznapi csillag volt. Az objektum az ókor óta felfedezett első bolygónak bizonyult. Herschel lenyűgöző felfedezése azonnal átalakította az ismert naprendszer méreteit, az új bolygó kétszer olyan messze volt a Naptól, mint a Szaturnusz. Példátlan kihívást jelentett az asztrológiai hagyomány számára is. A Szaturnusz által körülhatárolt hét ősbolygóból álló hierarchia visszavonhatatlanul felborult, és az új bolygónak nem volt megalapozott archetípusos jelentése. A korabeli szkeptikusok úgy tekintettek felfedezésére, mint amely az utolsó szöget verte be a hiteltelenné vált asztrológia koporsójába, amelynek bukását a tudományos forradalom okozta, és a felvilágosodás hirdette ki.

A csillagászok több nevet is fontolgattak az új bolygó számára. Herschel először a Georgium Sidus nevet javasolta szuverén pártfogója, III. György angol király tiszteletére. A franciák, akik kétségtelenül nem lelkesedtek egy angol uralkodó bolygóistenítéséért, a Herschel nevet használták. Végül, az ókoriak által ismert bolygókkal összhangban, a klasszikus mitológia panteonját kérték segítségül. A német csillagász, Johann Elert Bode az Uránusz nevet javasolta felfedezésének évében, és ez a név nyert végül nemzetközi elfogadottságot.

Az új bolygó Uránusz elnevezésének logikája egyszerűnek tűnik: a mitológiai Uranosz Kronosz (Szaturnusz) apja volt, és így megfelelt az új bolygó helyének a Szaturnuszon túl az égen, ahogyan a Szaturnusz a mitológiában a Jupiter apja és a Jupiteren túli bolygó neve is volt az égen. Uranosz a „csillagos égbolt” istene is volt, ahogy Hésziodosz nevezte, így különösen találó nevet adott az új bolygónak. Az asztrológusok is átvették az Uránusz nevet, de a jelentés, amit végül az új bolygónak tulajdonítottak, általában más jellegű volt, mint a mitológiai Uranoszé.

Legalább a huszadik század fordulója óta az asztrológusok egyhangúlag egyetértenek abban, hogy az Uránusz bolygó empirikusan a változás, a lázadás, a szabadság, a felszabadulás, a reform és a forradalom elvével, valamint a struktúrák váratlan felbomlásával kapcsolódik össze; hirtelen meglepetésekkel, kinyilatkoztatásokkal és ébredésekkel, villámszerű bepillantásokkal, a gondolatok és események felgyorsulásával; mindenféle születésekkel és újrakezdésekkel; valamint intellektuális ragyogással, kulturális innovációval, technológiai találmányokkal, kísérletezéssel, kreativitással és eredetiséggel.

A hirtelen áttörések és felszabadító események előfordulása mellett az Uránusz-tranzitok kiszámíthatatlan és zavaró változásokhoz kapcsolódnak; ezért a bolygót gyakran „kozmikus csalóként” emlegetik. Az Uránuszhoz kapcsolódó további témák az égi és kozmikus, a csillagászat és az asztrológia, a tudomány és az ezoterikus tudás, valamint az űrutazás és a repülés iránti érdeklődés. A személyes jellemvonásokat tekintve az Uránuszt a lázadó és az újító, az ébresztő, az individualista, a disszidens, az excentrikus, a nyughatatlan és a makacs jelképének tekintik.

Ezeket a különféle tulajdonságokat annyira hangsúlyosnak tartják a prominens Uránusszal született személyekben, és annyira feltűnően fejeződnek ki az ember életében az Uránusz-tranzitok során, hogy úgy tűnik, legalább az elmúlt évszázadban nem volt jelentős nézeteltérés az asztrológiai szakértők között abban, hogy ezek a jellemzők az Uránusz bolygó archetípusos természetét tükrözik.

Ezen megfigyelt tulajdonságok többsége azonban nem különösebben releváns Uranosz görög mitológiai alakjára nézve. A mitológiai Uranosz karakterében semmi sem utal a változás, a lázadás, a felszabadulás, az ébredés vagy képességre vagy késztetésre. A mítosz hangvétele teljesen más: Uranosz az ég ősi istene, aki számos mitológiában megtalálható, és akinek a Gaia földistennővel való kapcsolata a görög teremtésmítosz részét képezi.

Uranosz szerepe ebben a mítoszban nem a lázadás és a változás kezdeményezése, hanem az ellenállás. Míg a mitológiai Uranosz lázadással és megbuktatással szembesült utódai által, az asztrológiai Uránuszt ennek pont az ellenkezőjének tekintik: annak, amely lázad és megbuktat.

De akkor honnan ered az asztrológusok által az Uránusz bolygóhoz társítottnak hitt egyéb tulajdonságok többsége – szabadság, kiszámíthatatlanság, hirtelenség, gyorsaság, izgalom, ingerlékenység, nyugtalanság, kísérletezőkészség, ragyogás, eredetiség, individualizmus stb. – ha nincs elfogadható megfelelője Uranosz mítoszában?