2025. augusztus havi előrejelzés

Nyitó és záró bolygóállások

Aspektusok, jegy- és irányváltások, Új- és Teliholdak

Augusztusban is több jelentősebb esemény vár ránk. Elérkezünk a Szaturnusz és az Uránusz által 1988-ban indított ciklus, az Uránusz és a Neptunusz 1993-ban indított ciklusa egy-egy mérföldkövéhez, továbbá az Uránusz-Neptunusz-Plútó által alkotott és nagyon ritkának számító kis háromszög legszorosabb állásához a jegyek (Kos-Ikrek-Vízöntő) 1. fokán. A Szaturnusz és a Neptunusz 1989 márciusában indított ciklusa is zárul és indul egy újabb, igaz csak 2026 februárjában, de augusztusban is nagyon közel van egymáshoz a két bolygó. Ezek a ciklusok fejezik ki a civilizáció fejlődésének mélyebb értelmét, egyfajta tudattalan alaphangját, lehetőséget teremtenek lebontani a régóta idejétmúlt rendszereket, nézeteket, és kialakítani egy új világrendet. Mivel jelenleg több ciklus esik egybe ezért a hatások is erősebben érzékelhetőek, amelyek gyakran kiszámíthatatlanok, kaotikus és válságos helyzeteket generálnak. Ezekről a ciklusokról bővebben itt olvashatsz.

A Merkúr befejezi hátrálását az Oroszlánban (lesz még egy retrográd ciklusa novemberben a Nyilas és Skorpió jegyében), a Szaturnusz, Neptunusz, Plútó továbbra is retrográd. A Mars a hónap elején átlép a Mérleg jegyébe, majd a Nap a Szűz jegyébe és végül a Vénusz az Oroszlán jegyébe. Több különleges alakzat is megjelenik az égen, mint a Sárkány, a Misztikus négyszög és a hónap végén még Pandora szelencéje is kinyílhat.

Ami még figyelemreméltó, ha emlékeztek a július 24-i Oroszlán Újholdra az Oroszlán 2. fokán, ami egy Bölcső alakzatban ragyogott az égen, először augusztus 11-én a Merkúr áll be szinte majdnem az Újhold helyére, onnan fordul vissza, augusztus 21-én a Hold és augusztus végén pedig a Vénusz foglalja el a Plútóval szembeni kitüntetett helyet a Bölcső alakzatban.

Ez a Bölcső, mely a civilizációs ciklusok alkotta bolygókból áll, szimbolizálja az új világrend megszületését is. Ha tovább nézzük ezt az alakzatot az időben, akkor 2026 júliusában a Jupiter (együttállásban a Nappal), októberben a Mars áll majd be szembe a Plútóval (ebből kifolyólag trigonba a Neptunnal és szextilbe az Uránusszal). Ugyanígy 2027 augusztusában a Nap, a Merkúr és a Vénusz kerül a Plútóval szembe Bölcsőbe, aztán szétesik az Uránusz-Neptunusz-Plútó alkotta háromszög. Valószínűleg addigra körvonalazódik és valamilyen szinten ki is alakul egy új rendszer, ami folyamatosan és ciklikusan alakul majd tovább.

Rajtunk áll milyen világot hozunk létre, nyilván a nagyobb rendszerekre nincs ráhatásunk, de egyéni szinten mindenkinek saját magával kellene foglalkoznia, hiszen a világ összességében mindannyiunkat tükröz.

Aug. 1: Nap-Merkúr alsó együttállás, Vénusz kvadrát Szatunrusz-Neptunusz

Elérkeztünk az értelem elvét képviselő Merkúr retrográd ciklusának félidejéhez. Ez a reflexió időszaka, tudattalan mélyén levő tartalmak tudatosulnak. Itt az ideje, hogy elkezdjünk gondolkodni azon, mit szeretnénk változtatni, milyen terveink vagy megoldatlan problémáink vannak, amelyek most feltárulhatnak, és amelyek az alapjai lehetnek annak, amit elindítunk akkor mikor a Merkúr augusztus 11-én elindul előre. Nézd meg hol van a képletedben az Oroszlán 9. foka (áll-e ott bolygó), mert az az életterület kerül fókuszba, fontos döntéseket inkább a Merkúr elindulása után hozz meg.

A Nap-Merkúr együttállás a Plútó oppozíciójában és a Skorpió Hold kvadrátjában teljesedik ki, intenzív érzések és a mély átalakulás időszaka, melynek során mély belátást nyerhetsz egyes helyzetekbe, átláthatsz az emberek szándékain. Mélyreható ötleteid és intuitív meglátásaid lehetnek, amelyek átalakíthatják az önmagadról és a valóságról alkotott képedet.

Még aznap az anyagiak és a kapcsolatok jelölője a Vénusz feszült kapcsolatba (kvadrát) kerül a retrográd Szaturnusz-Neptunusz együttállással, amely próbára teszi a kapcsolatokat és a pénzügyeket, mennyire állnak stabil alapokon és a valósággal összhangban.

Aug. 7: Mars a Mérlegben

A Mars szeptember 22-ig a Mérleg jegyében jár, és a Vénusz uralma alá kerül, az erő találkozik a szeretet és a szépség elvével, a kezdeményező készség a partnerséggel. Fókuszba kerülnek a kapcsolatok, ebben az időszakban céljaink megvalósítása érdekében új kapcsolatokat alakíthatunk ki, és megerősíthetjük a meglévőket. Nyitottabb lehetsz az elköteleződésre és a kompromisszumokra, és helyreállíthatod az egyensúlyt a kapcsolataidban.

Aug. 9: Telihold a Vízöntőben

A Telihold hazánkban 9:55-kor teljesedik ki a Vízöntő jegyének 17. fokán. A Vízöntő Holdat az Oroszlán Nap világítja meg, fókuszba helyezve az „Én” és a „Nem Én” közötti feszültséget. Az egyéni érvényesülés és a közösségi alkotás egyensúlya most kulcskérdés. Ha túlságosan önközpontúak vagyunk, elszigetelődhetünk; ha viszont nem vállaljuk fel akaratunkat, önmagunkat veszítjük el. A Telihold arra ösztönöz, hogy megtaláljuk a középutat. Több figyelemre méltó alakzat rajzolódik ki az égen, mint a Nagy Trigon, a Sárkány, a Misztikus négyszög, melyek kreatív energiáit némi energia befektetéssel felhasználhatod céljaid elérése érdekében.

Mars-Szaturnusz szembenállás

A hátráló Kos Szaturnusszal farkasszemet néz a Mérleg Mars, ami frusztrációt vagy zavart okozhat. Mások akadályozhatnak vagy nem értenek egyet azzal, amit teszel, illetve arra késztethetnek, hogy vállalj több felelősséget. Ez elbizonytalaníthat és még az energiaszinted is lecsökkenhet, ami passzív-agresszív viselkedést eredményezhet, vagy menekülésre késztethet egy adott helyzetből.

Aug. 10: Mars-Neptunusz szembenállás, Mars-Plútó trigon

A Mars a hátráló Neptunusszal is szembehelyezkedik ugyanakkor a hátráló Plútóval  pedig harmonikus (trigon) kapcsolatba kerül, ami plusz energiával tölt fel, és megakadlyozza az elbátortalanodást. Szenvedélyesebb lehetsz, hatalmat és befolyást tudsz gyakorolni másokra, ezért fontos, hogy okosan használd az erődet. Ugyanakkor az önámítás és a mások általi becsapás szintén valószínűbb ebben az időszakban. Ne vállalj feleslegesen kockázatot, elvárásaid és vágyaid legyenek összhangban a valósággal, más különben könnyen csalódás és veszteség érhet.

Aug. 11: Merkúr direkt

A július 18-án megkezdett látszólagos hátráló mozgását befejezi égi kommunikátorunk és az Oroszlán 4. fokáról elindul előre. Ettől kezdve kevesebb fennakadás lesz az információcserében, az ügyintézésben, a közlekedésben. Megnyílik az út az ösztönös cselekvés irányába. Ideális alkalom a még ki nem próbált ötletek tesztelésére, új dolgok kipróbálására.

Aug. 12: Szaturnusz-Uránusz szextil

Elérkeztünk a Szaturnusz és az Uránusz 1988-ban kezdett és 2032-ig tartó ciklusának zárószextiljéhez, ami háromszor pontosodik be, az első idén áprilisban volt, ez a második alkalom és harmadszorra 2026. január 20-án lesz egzakt. A két bolygó ciklusáról, mint civilizációs ciklus itt és itt olvashatsz bővebben. Egyéni szinten pedig azt a két életterületet érdemes figyelembe venni és ott végrehajtani a szükséges változásokat, megszabadulni azoktól a struktúráktól, amelyek már elavultak és csak visszatartanak, ahol a bolygók tranzitálnak a születési képlet felett. Ehhez is némi erőfeszítésre lesz szükség, hogy a legtöbbet tudd kihozni belőle.

Vénusz-Jupiter együttállás

A Rák Vénusznak erős érzelmei vannak, a közelség és a gondoskodás iránti vágya az otthon és a család köré összpontosul. A Jupiter felnagyítja ezeket a pozitív érzéseket és reményteli légkört teremt. Ez kedvez a társasági eseményeknek, de nem árt vigyázni – hajlamosak lehetünk túlzásba esni az élvezetekkel, különösen evés vagy pénzköltés terén. Ugyanakkor olyan lehetőségek is megjelenhetnek, amelyek pénzügyi gyarapodáshoz vagy kapcsolati fejlődéshez vezetnek.

Aug. 15-18: Merkúr-Mars szextil

Rendkívüli előretörési lehetőséget kínál, bátrabb, motiváltabb vagy, gondolataid úttörő jellegűek. A Mars hatására elméd még jobban felgyorsul, céltudatosabbá és kezdeményezőbbé válhatsz. Minden olyan dolog sikerülhet, amihez egy kis plusz erőfeszítés szükséges, hogy elinduljon. Jó alkalom az üzleti ügyek intézéséhez, tárgyalások folytatásához. Kommunikációd közvetlen, nyílt és őszinte, karizmatikus és intellektuális vonzerőhöz jutsz. Hajlandóbb leszel olyan merész cselekedetekhez is, amihez egyébként nincs bátorságod. 

Aug. 22: Nap a Szűzbe lép

Amikor a Nap a Szűz jegyében jár, a nyári szabadságok után ideje lassan visszaérni a dolgos hétköznapokba, a gyakorlati ügyekkel foglalkozni és rendet tenni magunk körül. A Szűz a tisztaság és a szolgálat iránti elkötelezettséghez kapcsolódik, valamint a precizitással, a kritikus gondolkodással a szolgálattal és az aratással társítják. Változó jegyként segít áttérni egyik évszakból a másikba, így ebben az időszakban szellemileg és fizikailag is rugalmasabbak lehetünk. Folytatás itt.

Aug. 23: Újhold a Szűzben

Az Újhold a változó minőségű, racionális és tervszerűSzűz 0°23’-én teljesedik ki 8:06-kor az Ikrek Uránusz kvadrátjában.  Ez az Újhold előkészíti a változásokat, az új korszakot, ahogy közeledünk az őszi napéjegyenlőséghez (szept. 22.), és segít megszabadulni minden olyantól, ami régi és elavult helyet biztosítva az időtálló és új értékeknek. Arra hívja fel a figyelmet, hogy lépj ki abból, amibe bele vagy ragadva, amiben már nem lehet fényt aratni, és úgy alakítsd át az életed, hogy ne csak produktívabb, hanem egészségesebb és boldogabb is legyen. A szokásosnál nyugtalanabbnak érezheted magad, de kellő rugalmassággal és nyitottsággal urrá lehetsz az adott helyzeteken.

Aug. 25: Vénusz az Oroszlánban

A szeretet és a szépség elvét kifejező Vénusz aug. 25 és szept. 19. között az Oroszlán jegyében halad és a szerelem csodálatos és örömteli érzésében töltekezik. Szeretetünket és érzéseinket jobban ki tudjuk mutatni. A büszkeség és a szenvedély hatja át ezt az időszakot. Nagylelkűbbek és kreatívabbak vagyunk. Vágyunk a figyelemre, elismerésre, csodálatra, imádatra és kényeztetésre. Számíthatunk nagy románcokra, de nagy drámákra is. Ha egyedülálló vagy, remek alkalom új romantikus kapcsolatba lépni valakivel. Ha már párkapcsolatban élsz, felfrissítheted, fellobbanthatod újra a szikrát az Oroszlán Vénusz tüzes energiájával. Folytatás itt.

Aug. 27: Vénusz a Bölcsőben

A július 24-i Oroszlán Újhold helyét most a Vénusz foglalja el, és lép kapcsolatba ugyanazokkal a bolygókkal (Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz, Plútó), mint a Nap és a Hold szinte ugyan azt az ún. Bölcső alakzatot kialakítva. A Vénusz és a Plútó szembenállásának hatására felszínre kerülhetnek mélyen elnyomott érzések, belső feszültségek és tudattalan minták. Ezek az érzelmek intenzívvé válhatnak, és akár hatalmi játszmákat is generálhatnak. Ugyanakkor ez a mélyreható energia alkalmat ad arra is, hogy szembenézz önmagaddal, megerősödj, feldolgozd a múlt fájdalmait, és visszatalálj a belső egyensúlyodhoz.

Aug. 29: Uránusz-Neptunusz szextil

Az Uránusz és a Neptunusz 1993 februárjában indított 172 éves ciklusának nyitó szextiljéhez érkeztünk el, melynek fő témája a technológiai fejlődésbe vetett hit. Ez a ciklus ugyan még kezdeti szakaszában jár és lassan bontakozik ki, de máris alapvetően megváltoztatta életvitelünket: az okoseszközök, a közösségi média, illetve a mesterséges intelligencia rohamos fejlődése révén. A két bolygó közötti harmonikus aspektus (szextil) többször is bepontosodik: aug. 29., nov. 20., 2026. júl. 15., 2027. jan. 15. és jún. 6.

Szólj hozzá!

Elemezzük ki közösen mi a sorsod!

Ha keresed önmagad, ha elakadtál hosszabb ideje, ha folyton ugyan abban az ördögi körben találod magad, vagy csak ha szeretnél egy átfogó személyiségelemzést…

Személyes asztrológiai elemzés.

Archívum

Asztrológiai elemzés a saját születési adatad alapján.

Ezek is érdekelhetnek

Legújabb termékeink

0

Egy könyv ami csak rólad szól

Közel 5x ennyi információ egy könyvben, az alapismeretektől kezdve, részletes magyarázatokon és ábrákon keresztül mutatja be sorsodat, életutadat. Mindezt úgy, hogy érteni is fogod…

Mindezt egy kattintásra tőled már csak néhány percen belül olvashatod!

Mai nap

Mit rejt számodra a mai nap?

Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)