Tranzitok jelentősége egyéni szinten

Kezdőlap » Blog » Asztrológia » Tranzitok jelentősége egyéni szinten

Mit mutatnak a tranzitok és mikor következik be jelentős esemény?

Amikor az égen haladó planéták közül valamelyik fényszögkapcsolatba kerül a születési képlet bolygójával vagy tengelyével, azt tranzitnak nevezzük. Csak a fő aspektusokat vesszük figyelembe, melyek közül az együttállás a legjelentősebb. A tranzitok az asztrológia prognózis módszerei közé tartoznak, melyeket kétféleképpen használhatunk, egyrészt az éppen aktuális konstellációk elemzésére, mint pl. a heti előrejelzéseimben, vagy egyes planéták ciklusairól szóló írásaimban olvashatjátok, másrészt a születési képletre vetítve. Ez a cikk az utóbb esetről szól.

Sokszor tapasztalhatjuk, hogy egy adott bolygó egymás után háromszor is érinti a születési képletünk egy (vagy több) planétáját vagy tengelyét egy bizonyos időn belűl. Ugyanis nagyon gyakran egy külső bolygó (Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz, Plútó) háromszor keresztezi ugyanazt a fokot – előre, majd visszafelé és még egyszer előre. Robert Hand a Planets in Transits: Life Cycles for Living c. könyvében boncolgatja ezt a témát. Arra a kérdésre keresi a választ, hogy a három alkalom közül melyik az, amelyiknél jelentős esemény következik be.

A szerző úgy gondolja, hogy erre a kérdésre nem könnyű válaszolni, mert néha úgy tűnik, hogy az esemény a három alkalom bármelyikében bekövetkezhet. Sok asztrológus azt állította, hogy pontos sémával rendelkezik az ilyen helyzetek elemzéséhez, de a legtöbb ilyen séma a gyakorlatban nem működik. Véleménye szerint két alapvető módszert lehet alkalmazni.  

Az első módszer akkor alkalmazható, amikor a hármas tranzit látszólag hosszú távú folyamathoz kapcsolódik, nem pedig egyetlen eseményhez. Ebben az esetben az első tranzit a folyamat kezdetét jelzi, a második csúcspontot vagy válságot jelent, a harmadik pedig a folyamat befejező eseményeit jelzi. Gyakran ez a hatás meglehetősen gyenge, de ha alaposan megnézed, általában olyan eseményeket fogsz látni, amelyek a tranzit bolygó első és utolsó tranzitjához kapcsolódnak. Általában nehezebb megérteni a középső vagy a retrográd tranzittal való kapcsolódást.

A második módszernél a három tranzit egyike olyan problémát jelent, amelyet kezelned kell, és amely gyakran egyetlen eseményből adódik, nem ismétlődik meg a másik két tranzitnál. Ha ezt a problémát megfelelően kezeled, akkor a többi tranzitot nem érzékeled. Ha nem kezeled, akkor felmerül egy másik probléma, amely ugyanazt a kérdést más irányból támadja meg, és ez mindaddig folytatódik, amíg a problémát meg nem oldod.

A „kedvező” tranzitok általában megfelelnek az első módszernek. De egy háromszor bekövetkező nehéz tranzit egy vagy három nagy eseményt jelenthet, attól függően, hogy hogyan kezeled az első tranzitot. Viszont, ha az első tranzitot figyelmen kívül hagyod, akkor a harmadiknál már mindent megteszel a megoldás érdekében, mert túlságosan belefáradsz a problémába.

Amikor egy tranzit bolygó megáll (stacionárius) egy radix bolygón, akkor kettős tranzit lehetséges. Ilyenkor pl. a Mars tranzitja egy egész hónapig tart, és ezáltal jelentős tranzittá válik. Egy bolygó, amely megáll, elindul előre vagy hátrálni kezd, és közben egy radix bolygót érint, jelentősnek tekinthető, és az esemény általában ekkor következik be, nem pedig a direkt vagy retrográd tranzitja során.

Ez volt az elmélet és nézzük, mit jelentenek a háromszoros vagy a kettős tranzitok a gyakorlatban, néhány bolygó példáján keresztül, ami éppen aktuális.

Szaturnusz

Ilyen jelentős tranzit volt mostanában a Szaturnusz, mikor június 28 és július 1 között a Halak 19°26’-én állomásozott napokig, aztán elindult hátrafelé. Majd november 12-19 között a Halak 12°42’-én állomásozik szintén néhány napot. Ha ezeken a helyeken áll bolygód a radixban (vagy fényszögben ezzel a ponttal, de ennek hatása gyengébb), akkor érdemes figyelni. Valamint akkor is, ha a két ekliptikai pont között (Halak 12 és 19 foka) áll bolygód, mert akkor azt a bolygót háromszor is érinti a Szaturnusz.

A tranzit bolygó, jelen esetben a Szaturnusz az aktív fél (promisszor-igérő) a történetben, aki természetének és a születési képletben elfoglalt helyzetének megfelelően hat. A passzív fél (szignifikátor) pedig az a bolygó, vagy házcsúcs, amelyet érint a Szaturnusz, az eseményt tekintve megmutatja, milyen életterületen következhet be a változás.

Uránusz

A következő háromszoros tranzitot hozható planéta az Uránusz lesz, aki szeptember 1-jén megkezdi hátráló mozgását a Bika 27°15’-éről és 2025. január 30-án indul újra előre a Bika 23°15’-éről. Tehát ha ezen a területen áll bolygód, akkor lehetséges, hogy most éppen együttáll vele és még kétszer együtt is fog állni vele.

Jupiter

Aztán október 9-én a Jupiter is hátrálni kezd az Ikrek 21°20’-éről és 2025. február 4-én indul előre az Ikrek 11°16’-éről. Már most érdemes figyelemmel kísérni, főleg, ha áll itt radix planéta, mert most éppen ott hald el, ahonnan visszafordul.

A tranzitok közül a lassú járású planéták (Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz, Plútó) tranzitjai jelentősebbek, és főleg akkor, ha a születési képletben a Napot, a Holdat, az Aszcendenst, a születési uralkodót és az MC-t érintik. A Nap, Merkúr, Vénusz és Mars tranzitjai csak akkor figyelemreméltóak, ha ekkor hasonló direkciók is vannak.

Ezeket mindenkinek saját maga kellene folyamatosan a saját képlete (önmaga) ismeretében figyelemmel kísérnie, mert a hatás mindenkinél egyéni. Létezhetnek általános megállapítások, hogy milyen hatást váltanak ki az egyes tranzitok, de az egyéni sors kérdése, hogy kinél aktiválódik és hogyan, és kinél nem. Valakinek megváltoztatja a sorsát, valaki észre sem veszi. Semmiképpen nem érdemes félni vagy a megváltást várni egy tranzittól, nem az okozza a problémát vagy oldja meg az életedet. Ezek jelzések, és ha a jelzett életterületre jobban odafigyelsz, nem hozol a feladatoddal ellentétes döntéseket, akkor már sokat segítettél magadnak. Ha pedig „véletlenül” letértél volna az utadról, akkor a sors finoman vagy ha nagyon ellenállsz, akár radikálisan is, de visszaterel a helyes irányba. Nem attól kell tartani, hogy mit hoz a jövő, hanem arra figyelni, mit teszel most annak érdekében, hogy mit hozzon a jövő.

Felhasznált irodalom:
Robert Hand: Planets in Transits: Life Cycles for Living
Dubravszky László-Eörssy János: A tradicionális asztrológia tankönyve

Örülök, hogy találkoztunk.

Iratkozz fel, hogy minden héten kaphass emailban is fantasztikus tartalmakat. 😉

Mit is?
- Heti megjelent cikkek
- Előrejelzések
- Asztrológiai érdekességek
- Fejlesztések az oldalon
- Kedvezmények

Nem spammelünk! További információért olvasd el adatvédelmi szabályzatunkat.
Bármikor le tudsz iratkozni természetesen.

Érdekelhet...

Friss cikkek

Egy könyv ami csak rólad szól

Közel 5x ennyi információ egy könyvben, az alapismeretektől kezdve, részletes magyarázatokon és ábrákon keresztül mutatja be sorsodat, életutadat. Mindezt úgy, hogy érteni is fogod…

Mindezt egy kattintásra tőled már csak néhány percen belül olvashatod!