2026. február 1.
Február az Oroszlán jegyében létrejövő Teliholddal veszi kezdetét, amely 13°03’-on pontosodik be, hazai idő szerint 23:08-kor. A Teliholdak időszaka általában az önismeret elmélyülését hozza magával, felerősíti az érzelmi folyamatokat, és megkönnyíti a kapcsolódást saját érzésvilágunkhoz. Gyakran előfordul ilyenkor, hogy egy-egy élethelyzet vagy folyamat eléri a csúcspontját, és ezzel párhuzamosan megjelenik az igény arra is, hogy elengedjük mindazt, ami már nem szolgál minket.
Az Oroszlánban járó Hold önálló pozícióban áll, miközben a vele szemben lévő Nap a Vízöntőben világítja meg, a Vénusz és a Mars felezőpontján. Ez az állás a vágyak és a cselekvés összekapcsolódását jelzi, amelyek elsősorban újító módon, közösségi kezdeményezések és együttműködések révén ölthetnek formát. A Mars együttállásban van a Plútóval, míg a Vénusz a Merkúrral kapcsolódik össze. A Vízöntőben létrejövő stellium szembenállása az Oroszlán Holddal jól tükrözi a Vízöntő korszak alapvető szimbolikáját: azt a folyamatot, amelyben az egyéni szempontok egyre inkább háttérbe szorulnak a közösségi érdekek javára.

Oroszlán Telihold (2026.02.01. 23:08 Bp.)
Ebben az időszakban élesen szembesül egymással az „én” és a „mi”, az egyén és a közösség. Ez a feszültség rávilágít az emberiség árnyékoldalára is, amely magában foglalja a hideg, távolságtartó, kíméletlen racionalizmusra való hajlamot – különösen a technológia térnyerésével –, az empátia nélküli, merev nézőpontokat képviselő ideológiák szélsőségesen megosztó hatását, valamint a hatalommal való visszaélést, amikor etikátlan tettek történnek a közjóra hivatkozva.
Éppen ezért kiemelten fontossá válik, hogy egyéni szinten meg tudjuk őrizni saját értékrendünket, egyediségünket, kreatív önkifejezésünket, bátorságunkat és játékosságunkat. Nem célszerű feltétel nélkül követni azt, amit a tömeg képvisel, vagy akit a tömeg követ, hanem saját tapasztalatainkra támaszkodva érdemes kialakítani a véleményünket. Helyezzük előtérbe a szívből fakadó emberi kapcsolatokat, és szerezzük vissza személyes, független cselekvőképességünket még akkor is, ha ez időnként szembemegy a közösségi elvárásokkal és célokkal.
Az új társadalmi eszmék és a forradalmi átalakulások kibontakozása továbbra is hangsúlyos marad, nem csupán a következő Újholdig, hanem hosszú távon is. A korszak szintű változások egy elhúzódó átmeneti folyamat részei, amelynek kezdeti szakaszát gyakran káosz kíséri, miközben mélyreható átalakulás zajlik az emberi tudat szintjén is.
Egyéni megközelítésben érdemes megvizsgálni, hogy a születési képletedben hol helyezkedik el az Oroszlán és a Vízöntő 13. foka, mivel ezek az életterületek kerülnek most megvilágításba. Ezeken a területeken teljesedhet ki egy folyamat, vagy juthatunk fontos felismerésekhez.
