Összes cikk

A május 1-jei Skorpió Telihold képletében, mely haza idő szerint 19 óra 22 perckor teljesedik ki a Skorpió 11°20’-én, egy különleges és feszült planetáris hierarchia rajzolódik ki, amelynek csúcsán a Kosban járó Mars áll. Ebben az uralmi láncolatban minden út a Marshoz vezet, mivel a Jupiter a Rákban a Hold

Április 17-én 13:51-kor Újhold születik a Kos 27°28’-én. Az Újhold együttáll a sebzett gyógyítóként ismert kentaurral, Chironnal. Az Újhold ura a Mars a Kos első dekádjában együtt áll a Merkúrral, Szaturnusszal és Neptunusszal, erre a stelliumra pedig a Plútó vet szextilt. Ez az Újhold jelentős és radikális kihívásokat és változásokat

Április 2-án hajnalban (4:11) Telihold ragyogta be az éget, amely a Mérleg 12°20’-én teljesedett ki a Jupiter kvadrátjában, egyfajta érzelmi csúcspontot hozva. Ebben a pillanatban a Mérleg Holdat a Kos Nap világítja meg, ami rögtön rávilágít az örök kettősségre, az „én” és a „mi” dinamikájára. Fókuszba kerülhetnek személyes kapcsolataid és

A mai nap az égbolt egy olyan matematikai és asztrológiai pontot aktivál, amely ritkán kerül a figyelem középpontjába, mégis alapjaiban rázza meg a társadalmi valóságunkat. A Vénusz a Kos 22,5 fokára érkezett, amely nem csupán egy fok a sok közül, ez az úgynevezett világpont, ahol a személyes sorsunk és a

A hét asztrológiai fénypontja a tavaszi napéjegyenlőség, a Nap belép a Kos jegyébe, amely idén budapesti idő szerint március 20-án 15:46-kor következik be. Ezzel az északi féltekén nemcsak a csillagászati tavasz veszi kezdetét, hanem az asztrológiai újév is. A tavaszi napéjegyenlőség meghatározó mérföldkő a Föld Nap körüli pályáján. A megújulás,

2026. március 19-én, budapesti idő szerint hajnali 02:23-kor egy rendkívüli Újhold születik a Halak 28. fokán. Ez a pillanat nem csupán egy újabb holdciklus kezdete, hanem egy hosszú korszak végső záróakkordja. A Halak jegyének utolsó fokai azt a szakrális teret jelképezik, ahol minden, ami az elmúlt években elavult, most végérvényesen

Március 18-án pontosodik be, de egész héten aktívan jelen van a szeretet és szépség elvét képviselő Vénusz (a tüzes Kosban), valamint a bőség és terjeszkedés bolygójának, a Jupiternek (a gondoskodó Rákban) a feszült fényszöge (kvadrát). Ez a hatás a 19-én megszülető Halak Újhold és a tavaszi napéjegyenlőség energiaminőségét is alapjaiban

2026. március 3. Március 3-án 12:37-kor Telihold teljesedik ki a Szűz jegyének 13. fokán. Ez az esemény azonban több, mint egy megszokott Telihold, mivel teljes Holdfogyatkozás kíséri, amelyet „vérholdként” is emlegetnek. Ez a jelenség a fogyatkozási ciklusok csúcspontja, amikor a tudatos elme fénye (Nap) és az ösztönös érzelmi világ (Hold)

Hamarosan elérkezünk egy sorsdöntő asztrológiai mérföldkőhöz, ugyanis a Mars február 28-án rálép a Vízöntő 28. fokára – pontosan arra a pontra, ahol a február 17-i gyűrűs napfogyatkozás végbement. Ezt az érkezést egy feszült kvadrát fényszög kíséri a Bika jegyében haladó Uránusz felé, miközben a Nap a Halakban találkozik a felszálló

Szaturnusz és Neptunusz együttállása és új ciklusa: 2026-2061 Ahhoz, hogy megértsük a két planéta által jelzett civilizációs ciklus jellegét, először is meg kell ismerkednünk azokkal az őselvekkel és analógiákkal, amelyeket képviselnek. Az archetípusok kettős arca: Szaturnusz és Neptunusz Az ősi mintázatok, azaz archetípusok természetüknél fogva kettősek: minden mitológiai alak és

2026. február 18. – március 20. Központi égitestünk elérkezett a zodiákus azon stációjához, amely zárja a kört, hogy a már megszerzett tapasztalatokkal és letisztult szándékokkal indulhasson el az új ciklus a tavaszi napéjegyenlőséggel (március 20.). Ennek az időszaknak valójában nem az aktív cselekvésről, hanem a pihenésről, a befelé tekintésről és

Egy napfogyatkozás soha nem jár egyedül, kb. két héttel előtte vagy utána bekövetkezik egy holdfogyatkozás is. Ezúttal március 3-án teljes Holdfogyatkozás lesz a Szűz 12°51’-én, amely hazánkból is megfigyelhető lenne, ha nem napközben történne. Ezért a február 17. és a március 3. közötti időszak kiemelten fontos. A két esemény kiegészíti

A fogyatkozások kb. fél évente rendszeresen ismétlődő jelenségek, sokan örülnek neki főleg, ha teljes Napfogyatkozásról van szó. Turisztikai látványosságnak megfelelő, viszont az asztrológiai hagyomány nem feltétlen a pozitív jelenségek közé sorolja. A mai napon a Vízöntő Újholdat gyűrűs Napfogyatkozás kíséri. Azért gyűrűs, mert a Hold Földtől való távolsága miatt nem

Február 17-én Újhold születik meg a Vízöntő 28°49’-én hazai idő szerint 13:00 órakor. Az Újhold a Vénusz és a Mars felezőpontján áll és kvadrátot vet az Uránuszra, a Merkúr trigonban áll a Jupiterrel, a Vénusz együttáll a felszálló Holdcsomóponttal és fél-kvadrátban a Kos Chironnal, a Szaturnusz pedig együttáll a Neptunusszal

2026. február 16. A Vízöntőben járó Nap a jegy 27. fokán elérte a Bikában haladó Uránusz kvadrát aspektusát. A Nap továbbra is a Vénusz és a Mars felezőpontján halad, egyesítve a két planéta által képviselt életterületeket. Ahogy „A Nap kozmikus tánca a Vénusszal és a Marssal” című írásban olvasható: „A

2026. február 12. A megértés és a kommunikáció bolygója tegnap, február 11-én belépett a retrográd árnyékzónába a Halak 8°29’-én. Itt éri el ugyanis azt a pontot, ahová március 20-án, hátráló mozgása végén majd visszatér. A Merkúr február 26-án, a Halak 22°33’-én vált majd irányt, hogy megkezdje tényleges hátrálását. Ezt követően

2026. február 10. – március 6. A Vénusz a Halak jegyében kiemelt pozícióban (erőben) van – ez a harmónia és a lelki béke megteremtésének ideális időszaka. Különösen intenzív megéléseket hozhat azoknak, akik erős Halak, 12. házas vagy Neptunusz-érdekeltségű képlettel rendelkeznek. Erről már korábban született írás, amelyet itt tudsz elolvasni, röviden

Ahogy a korábbi írásban olvashattátok, a Merkúr Halakban töltött ideje (február 6. és április 15. között) az átlagosnál hosszabb, jelezve, hogy a mentális fókusz ebben az időszakban nem a rációt és a logikus gondolkodást, hanem a tudattalant, az intuíciót és a megérzéseket helyezi előtérbe. Ezekre az átlagnál is nagyobb szükségünk

2026. február 6. – április 15. A Merkúr hamarosan átlép a Halak jegyébe, ahol a hűvös ráció átadja helyét az intuíciónak és az érzelmeknek. Gondoljunk csak bele: mit jelent ez egy olyan bolygó számára, amely alapvetően az értelemhez kapcsolódik? Meg kell tanulnia az érzelmek nyelvén beszélni. Mivel a Halak a

2025. február 5. Majdnem kimaradt, gyorsan múló pillanat, de annál fontosabb. A kis égi kommunikátorunk és magasabb oktávjának a kvadrátja, ami ebben a formában az utolsó az életünkben, annak ellenére, hogy a Merkúr gyakran kerül kvadrátba a többi planétával, így az Uránusszal is. Viszont a jegyek tekintetében nem lesz több

0

Mai nap

Mit rejt számodra a mai nap?

Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)