Amikor a Jupiter a Kos jegyen halad keresztül: Egyrészt részünk lehet feszültséggel és indulatokkal teli heves vitákban, addig feszíthetjük a húrt, amig a másiknál elszakad a cérna, másrészt érzelmeink és vágyaink is felerősödhetnek, szenvedélyesebbek lehetünk, ami nem mondható rossznak. A Jupiter nemcsak érzelmi téren, de anyagilag is felnagyítja a dolgokat. Ilyenkor hajlamosabbak vagyunk
Amikor a Mars a Kos jegyében, a saját hazájában jár, ereje megnő. Ennek hatására energikusabbak, bátrabbak, spontánabbak, aktívabbak és magabiztosabbak leszünk. Ez az időszak a próbálkozásról, a hódításról, a kezdeményezésről és nem a kitartó megvalósításról szól. Ha már régóta terveztünk valamit elkezdeni, akkor ez remek időszak erre. Úgy érezzük, hogy
Amikor a Vénusz a Kos jegyébe lép, felforrósodik a levegő. Arra ösztönöz, hogy helyezd magad kicsit előtérbe, fedezd fel saját egyéniségedet és kreativitásodat, kövesd a vágyaidat, merj nekivágni az ismeretlennek és helyezz új kezdeteket kilátásba. A Vénusz fejezi ki önértékelésünket, értékrendszerünket, érzékiségünket, valamint a gazdagsághoz és a bőséghez való viszonyunkat.
Amikor a Hold a Kos jegyen halad keresztül erős vágyat érezhetünk, hogy elkezdjünk valamit. Sőt arra is jól rá tudunk érezni, hogy mit kellene elkezdeni.Nagyon lelkesnek, erősnek, energikusnak érezzük magunkat, vállaljuk a kihívásokat. Ugyanakkor impulzívak és tapintatlanok is lehetünk, a túl sok az energiát fizikai aktivitással vezessük le. Gyors cselekvéseink
Amikor a Merkúr a Kos jegyén halad át, tele lehetünk úttörő gondolatokkal és ötletekkel. Hajlamosak vagyunk spontánabban, közvetlenül és gondolkodás nélkül beszélni. Ez egy olyan időszak, amikor szenvedélyesebben kommunikálunk. Bátran és nyíltan kimondjuk, a véleményünket, viszont így nem biztos, hogy együttműködésre és kompromisszumra számíthatunk. Elménk nyugtalanabbá és türelmetlenebbé válik. Hajlamosak
március 20-tól április 20-ig A Kos jegye indítja az asztrológiai kört a tavaszi napéjegyenlőséggel. A Kos bátor gondolkodás nélküli cselekedete nélkül nem lenne élet a földön. A Kos jegyén keresztül haladó Nap erőben van, hatására lelkesebbek, spontánabbak, bátrabbak vagyunk. Ha valami jelentős dolgot szeretnénk elindítani, ez a legalkalmasabb időszak az
A lendületes, tüzes Kos Mars és a Szaturnusz harmonikus kapcsolatba (szextil) lépnek. Ez egy nagyon koncentrált néhány nap, a Szaturnusz gondoskodik a kitartásról, türelemről, hogy erődet és tevékenységedet a leghatékonyabb módon használd fel. Ambíciódnak köszönhetően, most bármi sikerülhet, amire vágysz. Átültetheted elképzeléseidet a gyakorlatba. Hosszútávú projektekben tudsz előrelépni, a fejlődés
Érzelmi harc és szenvedélyes szexualitás Az alábbiak Hold-Mars együttállásra, szembenállásra, kvadrátra, az I. házban vagy a Kosban álló Holdra, a Rákban vagy a IV. házban álló Marsra vonatkoznak. A horoszkóp sajátosságai tovább árnyalják, hogyan néz ki ez a dinamika. A Hold a lélek feminin oldalát, legmélyebb személyes szükségleteinket, alapvető szokásainkat
Az érzelmeket szimbolizáló Hold és a vágyak és erő bolygója a Mars együttáll a Kos jegyében. Gyors hangulatváltozások és impulzív reakciók várhatók. Képes vagy harcolni a szeretteidért. Túlérzékennyé is válhatsz a viták és konfrontációk során. Igyekezz uralkodni indulataidon, vezesd le az energiát másképp, menj el sportolni vagy csinálj valamit szenvedéllyel.
Kos: MarsA Mars uralkodik a vágyak, az agresszió, a szenvedély, a harag és a primitív ösztöneink felett. A római mitológiában a Mars a háború istene. A Kos rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal. Bika: VénuszEzt a bolygót a szépség, a luxus, a pénz és a romantika uralja. A római mitológiában Vénusz a
A lehető legjobb élmény biztosítása érdekében mi és partnereink olyan technológiákat használunk, mint a sütik, az eszközinformációk tárolására és/vagy elérésére. E technológiákhoz adott hozzájárulás lehetővé teszi számunkra és partnereink számára, hogy ezen a webhelyen olyan személyes adatokat kezeljünk, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók, és (nem) személyre szabott hirdetéseket jelenítsünk meg. A hozzájárulás meg nem adása vagy visszavonása hátrányosan érintheti egyes funkciókat és szolgáltatásokat.
Kattintson alább a fentiekhez való hozzájáruláshoz, vagy adjon meg részletes beállításokat. A választásai csak ezen a webhelyen kerülnek alkalmazásra. Beállításait bármikor megváltoztathatja, ideértve a hozzájárulás visszavonását is, a Cookie-szabályzatban található kapcsolókkal, vagy a képernyő alján lévő hozzájárulás kezelése gombra kattintva.
Mit rejt számodra a mai nap?
Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)