Ki mozgatja a szálakat? – A bolygók vagy mi magunk?

Amikor egy hangsúlyos jegyváltás történik, mint amilyen az Ikrek Uránuszé, hajlamosak vagyunk úgy tekinteni az égre, mintha egy távoli színház nézőterén ülnénk, és várnánk, mit „dob nekünk a gép”. De az asztrológia mélyebb szintjein ez pont fordítva működik. Nem a bolygók alakítják a sorsunkat, ők csupán mutatják azt.

Képzeld el az égitesteket úgy, mint egy hatalmas, kozmikus órát. Ha az óra elüti a delet, nem az óramutatók miatt éhezel meg, és nem ők kényszerítenek az ebédlőasztalhoz. Az óra csak jelzi, hogy elérkezett az idő az étkezésre. Ugyanígy a bolygók sem tesznek velünk semmit. Ők a belső érési folyamataink és korábbi döntéseink égi tükörképei.

Gyakran érezzük magunkat a körülmények áldozatának, de a valóságban minden élethelyzet, amibe kerülünk, egy korábbi döntésünk, gondolatunk vagy mulasztásunk következménye. Természetesen nem indulunk tiszta lappal, hiszen élethelyzetünket és lehetőségeinket nagyban befolyásolják a származási családunkból hozott minták, a neveltetésünk vagy az örökölt sorsunk. Azonban az, hogy ezekkel a keretekkel mit kezdünk a jelenben, már a mi választásunk. Először belső szinten döntünk – még ha ez nem is mindig tudatos -, cselekszünk vagy éppen passzívak maradunk, és a külvilágban megjelenő esemény már csak ennek a belső folyamatnak a fizikai megnyilvánulása.

Az Uránusz váratlan fordulatait például sokszor kiszámíthatatlan csapásként éljük meg. De ha mélyebbre nézünk, rájöhetünk, hogy a váratlan esemény pont ott ráz fel minket, ahol korábban mi magunk nem voltunk hajlandók dönteni, változtatni vagy felelősséget vállalni.

A sorsunk nem egy rajtunk kívül álló, kőbe vésett forgatókönyv. Nem azért történnek velünk dolgok, „mert az Uránusz ott áll”, hanem azért, mert elértünk egy pontra a saját fejlődésünkben, ahol szembe kell néznünk tetteink következményeivel.

Ez a szemléletmód elsőre súlyosnak tűnhet, hiszen elveszi a kényelmes áldozatszerep lehetőségét, de valójában ez adja vissza a kezünkbe a hatalmat. Ha mi vagyunk az okozói a jelenlegi nehézségeinknek, akkor mi vagyunk azok is, akik képesek megváltoztatni a jövőnket.

Bár az Uránusz jegyváltása drasztikusnak hangozhat, fontos hangsúlyozni, hogy soha nem kell tartanunk egyetlen bolygómozgástól sem. A tranzitok nem sorscsapások, hanem lehetőségek arra, hogy ráébredjünk saját belső erőforrásainkra.

Asztrológiai szempontból érdemes tudni azt is, hogy az egyéni sors tervezésekor és a jövő elemzésekor a professzionális prognosztikában nem a tranzitok jelentik az elsődleges kiindulópontot. Sokkal mélyebb és összetettebb technikákat használunk ahhoz, hogy lássuk, egy adott év milyen valódi fejlődési irányokat tartogat számodra.

Mivel azonban ezekben az írásokban nincs lehetőségem az egyéni születési képletek és a belső sorsórák, mint például a direkciók elemzésére, a kollektív szinten ható tranzitokat tudom kiemelni. Ezek a tranzitok megmutatják az éppen aktuális trendeket és kihívásokat, de az, hogy ki hogyan kormányozza ezekben a szelekben a saját hajóját, mindig az egyéni tudatosságon és a korábbi döntésekért vállalt felelősségen múlik.

Használd tehát ezeket az írásokat útmutatóként, ne kőbe vésett előrejelzésekként! A cél nem az aggodalom, hanem a felkészülés és a tudatosítás, hiszen aki ismeri az időszak jellegét, az már nem elszenvedője, hanem aktív alakítója lesz a saját sorsának.

Április 26-án átlépett az Uránusz az Ikrekbe, a folytatásban arról írok, hogy mire hívja fel a figyelmedet, ha a következő évek során együttállásba kerül valamely radix planétáddal.

Kapcsolódó:
Ikrek Uránusz – Útmutató a horoszkópházakhoz

Kövesd a Centralnet friss asztrológiai írásait
Állítsd be oldalunkat kedvelt forrásként a Google-ben, hogy könnyebben megtaláld új előrejelzéseinket és elemzéseinket.
Kedvelt forrásként beállítom

Szólj hozzá!

Elemezzük ki közösen mi a sorsod!

Ha keresed önmagad, ha elakadtál hosszabb ideje, ha folyton ugyan abban az ördögi körben találod magad, vagy csak ha szeretnél egy átfogó személyiségelemzést…

Személyes asztrológiai elemzés.

Archívum

Asztrológiai elemzés a saját születési adatad alapján.

A rúnákkal végzett, belső én-t megszólító munka nagy hatást gyakorolt rám. Kedves barátommal, Inannával többször elvégeztük ezt a kis, szemináriumnak nevezett szertartás sorozatot, amely által az önmagunkba vetett hitet erősítettük, és kapcsolatba kerülhettünk a bennünk élő Istennővel.

Ft

…azoknak, akik az önismeretet rendszerszinten és időbeli összefüggéseiben szeretnék megérteni. A klasszikus kronobiológia továbbgondolt, bővített rendszere – mélyebb önismeretet, szélesebb értelmezési lehetőségeket és gyakorlati alkalmazást kínálva online tanfolyam keretében.

  • Azonnali hozzáférés vásárlás után
  • Nincs időkorlát
  • Saját tempóban végezhető

 

59000 Ft

Melyek a Mars retrográd ciklusának mérföldkövei, pontosan mikor kezdődik és ér véget ez az egész folyamat, mi az ami meghatározza ezeket az időpontokat, valamint mire érdemes figyelni, és hogyan lehet kihozni a legjobbat ezekből az időszakokból.

Ártartomány: 3990 Ft és 4990 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Mi az oka annak, hogy az asztrológiában elterjedt nézet szerint a Merkúr retrográd időszakai gyakran zűrzavart, félreértéseket és váratlan akadályokat hoznak? Miért nem javasolt ilyenkor új dolgokba kezdeni, hivatalos ügyeket intézni, és miért tapasztalhatunk késéseket, félrecsúszott kommunikációt vagy meghiúsult terveket? Vajon csak az Univerzum űz velünk tréfát ezekben az időszakokban, vagy mélyebb jelentéssel is bírnak ezek az időszakok?

Ártartomány: 3990 Ft és 4990 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Ezek is érdekelhetnek

Legújabb termékeink

1

Egy könyv ami csak rólad szól

Közel 5x ennyi információ egy könyvben, az alapismeretektől kezdve, részletes magyarázatokon és ábrákon keresztül mutatja be sorsodat, életutadat. Mindezt úgy, hogy érteni is fogod…

Mindezt egy kattintásra tőled már csak néhány percen belül olvashatod!

Mai nap

Mit rejt számodra a mai nap?

Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)