Ma a Vénusz van a főszerepben – legnagyobb keleti kitérésén!

Ha ma este az ég felé nézel, érdemes megkeresni a Vénuszt a nyugati égbolton, ugyanis augusztus 15-én éri el a legnagyobb keleti kitérését, vagyis közel 47°-ra kerül a Naptól. Ezért most Esticsillagként láthatjuk, napnyugta után ragyog a nyugati égbolton.

És van itt egy érdekes dolog, ami a születési képletekben is fontos.

A Vénusz soha nem távolodhat el nagyon a Naptól. Legfeljebb 47-48° lehet közöttük, ezért a születési képletedben a Vénusz csak bizonyos jegyekben állhat a Napodhoz képest.

Például, ha az Oroszlánban áll a Napod, akkor a Vénusz lehet:

  • Ikrekben
  • Rákban
  • Oroszlánban
  • Szűzben
  • Mérlegben

De nem lehet például Skorpióban vagy Bikában.

Ezért a Vénusz helyzete a radixban mindig szorosan kapcsolódik a Nap jegyéhez, és már önmagában az is sokat elmond, hogy a Naphoz képest hol helyezkedik el, illetve a Vénusz a ciklusának melyik szakaszában van. Erről egy következő bejegyzésben lesz szó.

A mai legnagyobb keleti kitérés ennek a ciklusnak egy fontos állomása. Innen a Vénusz fokozatosan halad a retrográd szakasz felé, augusztus 31-én belép a retrográd árnyékába, október 3-án pedig retrográdba fordul.

Asztrológiailag ez már egy olyan időszak, amikor egyre érzékenyebbé válhatunk a kapcsolatainkkal, értékeinkkel, vágyainkkal és azzal kapcsolatban, hogy mi az, ami valóban fontos számunkra.

A Vénusz teljes ciklusáról, a retrográd szakasz jelentéséről és arról, hogyan követheted mindezt a saját képletedben (2032-ig szerepel benne minden Vénusz ciklus), részletesen írtam a Retrográd Vénusz ciklusa című jegyzetemben.

Ha érdekel a téma, érdemes elolvasnod a jegyzetet, különösen most, hogy éppen egy új Vénusz-ciklus fontos fordulópontján vagyunk.

Ártartomány: 3990 Ft és 4990 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
Kövesd a Centralnet friss asztrológiai írásait
Állítsd be oldalunkat kedvelt forrásként a Google-ben, hogy könnyebben megtaláld új előrejelzéseinket és elemzéseinket.
Kedvelt forrásként beállítom

Szólj hozzá!

Elemezzük ki közösen mi a sorsod!

Ha keresed önmagad, ha elakadtál hosszabb ideje, ha folyton ugyan abban az ördögi körben találod magad, vagy csak ha szeretnél egy átfogó személyiségelemzést…

Személyes asztrológiai elemzés.

Archívum

Asztrológiai elemzés a saját születési adatad alapján.

A Fényszögek és alakzatok rendszerezve mutatja be a klasszikus és különleges aspektusmintákat, hogy mélyebben megértsd a képleted mögötti dinamizmust. Kezdőknek és haladóknak egyaránt. Fényszögek és Aspektus-alakzatok a horoszkópban – Érthetően kezdőknek és haladóknak.

 

 Már könyv formátumban is elérhető ! 

Ártartomány: 4900 Ft és 6900 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Vajon felismerhető egy születési képletben a stratégiai gondolkodás, a rendkívüli koncentráció vagy az a különleges képesség, amely egy kiváló sakkozót kiemel a többiek közül?

990 Ft

Ezek is érdekelhetnek

Legújabb termékeink

1

Egy könyv ami csak rólad szól

Közel 5x ennyi információ egy könyvben, az alapismeretektől kezdve, részletes magyarázatokon és ábrákon keresztül mutatja be sorsodat, életutadat. Mindezt úgy, hogy érteni is fogod…

Mindezt egy kattintásra tőled már csak néhány percen belül olvashatod!

Mai nap

Mit rejt számodra a mai nap?

Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)