A Mars és a Neptunusz együttállása a Kos jegy 2. fokán tegnap vált egzakttá, azonban hatása már az előtte levő napoktól kezdve egész héten érezhető. Most állnak először együtt a Kosban az 1860-70-es évek óta, ezen kívül még hat alkalommal találkoznak az elkövetkezendő időszakban az állatöv első stációjában. Ezzel megnyitnak egy új Mars-Neptunusz ciklust, melyet a kollektív álmok megvalósításának időszakaként írhatunk le.
Ahogy most sem, a többi együttállásnál sem kezelhető elkülönítve csak a Mars és a Neptunusz, hiszen ezúttal ott halad előttük a Szaturnusz, és a Merkúr is becsatlakozik nemsokára, továbbá a Plútótól is érkezik feléjük egy támogató (szextil) aspektus. Ezekről a Mars a Kosban című írásban olvashatsz.
Ez a találkozás azért is bír különös jelentőséggel, mert a Kos jegyében zajló együttállások egy olyan évtizedes ívet rajzolnak fel, amely során a szellemi víziók és a nyers cselekvőerő teljesen új módon fonódik össze.
A következő együttállás is figyelemre méltó lesz 2028 márciusában, amikor a három transzcendens bolygó alkotta kis háromszög ismét aktiválódik, akkor kerül a Mars a háromszög csúcsát alkotó Neptunusz mellé. Erről a háromszögről itt olvashatsz.
Az elkövetkező évek együttállásai során a folyamat egyre mélyül, a Plútó és a Szaturnusz is aktívan részt vesz a folyamatokban, az utolsó együttállásuk a Kos jegyében 2037 júliusában a jegy legutolsó fokán történik.
Ne rohanjunk ennyire előre, hanem nézzük meg, mi a helyzet, ha a Mars és a Neptunusz egy születési képletben alkot fényszöget egymással. Lássuk, hogyan vélekedik erről az egyik legelismertebb asztrológus, Liz Greene.
Úgy véli, hogy a Mars és a Neptunusz kapcsolatait az asztrológiai irodalom méltatlanul sötét színben tünteti fel, mivel gyakran csak a gyengeséggel, a függőségekkel vagy a fanatizmussal azonosítják őket. Hangsúlyozza, hogy e két bolygó találkozásakor a mélyben rejlő jelentést kell keresnünk, amely a Mars, mint a Nap harcos karja és a Neptunusz, mint a feloldódás utáni vágy közötti feszültségből fakad.
A Mars alapvető feladata az egyéni akarat érvényesítése és a leválás, ám a Neptunusz jelenléte miatt ez az erő átalakul, és a nyers harcos helyett egy kifinomult mágus lép a színre. Ez a belső mágus képes arra, hogy az egyéni akaratot olyan módon vetítse ki, hogy az a közösség közös vágyának tűnjön, ami hatalmas adomány a művészetekben, a terápiában vagy éppen a politikai vezetésben.
A Mars és a Neptunusz szövetsége képes megidézni az édeni egység élményét, de ez a csábító erő komoly dilemmát is hordoz magában a célok tisztaságát illetően. Greene rámutat, hogy amikor a személyes vágyak neptunuszi vizekkel keverednek, az akarat sokszor a kollektív megváltás álcáját ölti magára, ami egyszerre szülhet nemes önfeláldozást és borzalmas kegyetlenséget.
Amennyiben az egyén belső bizonytalanságokkal küzd, ez a szuggesztív erő a felelősség elkerülésének vagy a sötét manipulációnak az eszközévé válhat, ahol az elfojtott düh függőségekben vagy az áldozatszerepben keres utat magának. A romboló és építő jellegű befolyás közötti különbség tehát nem magában a bolygókapcsolatban, hanem az egyén tudatosságában és integritásában rejlik.
A szexualitás terén a Mars és a Neptunusz kapcsolata az Édenkert keresését jelenti, ami megnyilvánulhat a Don Juan-szerű örökös hódítási vágyban vagy a földi gyarlóság elöli elvonulásban is. Ugyanakkor ez a fényszög képes megteremteni a legérzékenyebb és leggyengédebb szeretői minőséget, aki számára a testi gyönyör a szellemi visszatérés eszközévé válik.
Greene végkövetkeztetése szerint bár e két bolygó szövetsége szörnyű tévutakra is vihet, nemesebb megnyilvánulása nélkül a világunkból hiányoznának azok a látnoki művészek és gyógyítók, akik képesek formát adni a közös álmainknak és elhozni számunkra a dionüszoszi extázis pillanatait.
Felhasznált irodalom:
Liz Greene: The Astrological Neptune and the Quest for Redemption
