Mert ha abból indulunk ki, hogy nincsenek véletlenek, és életünk eseményei valamilyen módon összefüggnek a saját sorsunkkal, akkor talán a félelmeinkhez is másként viszonyulhatunk. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden történés értelmét azonnal felismerjük, vagy hogy a fájdalmas tapasztalatokat könnyű elfogadnunk. Vannak élethelyzetek, amelyek súlyát nem lehet néhány mondattal feloldani. Mégis érdemes elgondolkodnunk azon, hogy sorsunk nem csupán az események elszenvedéséről szól. Egy alapfelállásból indulunk, de a döntéseinkkel magunk is alakítjuk az utunkat. Ha pedig a külső események helyett időnként a belső világunkra is figyelünk, talán kevésbé a kiszámíthatatlan jövőtől félünk, és inkább azt keressük, hogyan tudunk az adott helyzetben a lehető legteljesebben jelen lenni.
A Plútó lassú mozgása, egyéni hatások
A Plútó közel 250 év alatt kerüli meg a Napot, ezért egy emberi élet során csak az állatöv egy részét járja be. Hogy a saját születési képletünkben mely bolygókkal, tengelyekkel vagy más fontos pontokkal kerül kapcsolatba, az egyéni adottságainktól függ. Ezért ugyanaz a Plútó tranzit két ember életében egészen különböző módon nyilvánulhat meg.
A Plútóhoz általában mély átalakulásokat, rejtett folyamatok felszínre kerülését, hatalmi kérdéseket és olyan változásokat társítunk, amelyeket már nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ezek azonban analógiák, nem pedig konkrét események előrejelzései. Önmagában a Plútó helyzetéből nem lehet megmondani, mi fog történni velünk.
Nem a bolygó neve dönti el, mi történik
Egy tranzit értelmezéséhez meg kell vizsgálnunk, melyik házon halad át a bolygó, melyik radixbolygóval kerül kapcsolatba, milyen házakat ural az érintett bolygó, és milyen szerepet tölt be a teljes születési képletben. Ugyanaz a fényszög egészen más jelentést kaphat attól függően, hogy milyen összefüggésekbe illeszkedik.
Saját példát is tudok erre mondani. Amikor a tranzit Plútó a 12. házamon haladt át, kvadrátba került a 8. házas radix Merkúrommal, és ebben az időszakban megszületett a fiam. Ez kétségtelenül radikális változást hozott az életembe, ugyanakkor életem egyik, ha nem a legszebb pillanata volt.
Ha valaki kizárólag a Plútóhoz társított általános jelentésekből indulna ki, aligha erre az eseményre gondolna. A képletem egészét és a direkciókat is figyelembe véve azonban már más megvilágításba kerül a tranzit. Ez is jól mutatja, miért nem lehet egyetlen fényszögből konkrét eseményre következtetni.
Ugyanakkor körülbelül öt évvel korábban a Plútó a 12. házamban egy olyan radixbolygómmal került kapcsolatba, amely egy T-kvadrát része, így a tranzit egyszerre három radixbolygómat is érintette. Bár akkor is tartalmas időszakot éltem át, nem emlékszem olyan súlyú eseményre, amelyet egyértelműen ehhez a tranzithoz tudnék kötni.
Egy tranzit nem önmagában működik
A tranzitokat más előrejelzési technikákkal, például direkciókkal együtt érdemes vizsgálni. Nem elég azt látni, hogy a Plútó kvadrátot vet egy bolygóra, hanem azt is meg kell értenünk, hogy az érintett bolygó milyen analógiákat képvisel a képletben, milyen életterületeket köt össze, és milyen más jelzések erősítik meg az adott időszak jelentőségét.
Ezért nem helyes egy Plútó tranzitból automatikusan veszteségre, lezárásra vagy válságra következtetni. Egy jelentős átalakulás nem feltétlenül kellemetlen esemény formájában jelenik meg, és az sem mindegy, hogyan viszonyulunk ahhoz, ami történik.
A transzcendens bolygók és a saját utunk
A Plútó a transzcendens bolygók sorában az utolsó. Ezek a bolygók különösen akkor lépnek működésbe erőteljesen, amikor jelentősen eltávolodunk attól az úttól, amely a saját feladatunk beteljesítéséhez vezet. Ilyenkor visszaterelhetnek bennünket a választott utunkra, és olyan változásokat indíthatnak el, amelyek szükségesek ahhoz, hogy betölthessük a sorsfeladatunkat.
Ennek megértéséhez érdemes abból kiindulnunk, hogy az anyagi síkon megvalósuló események a szellemi szintről indulnak ki. A szellem adja ki a parancsot, amely elősegíti az esemény létrejöttét. Az azonban, hogy az eseményt a valóságban miként éljük meg, már más kérdés.
Előfordulhat ugyanis, hogy egy alapvetően pozitívnak tekintett eseményre is negatívan reagálunk, mert a megélésünk olyan belső konfliktusokat érint, amelyekkel nem vagyunk teljesen tisztában. Gondoljunk például arra, amikor valakiben tudattalanul megjelenik a gyermekvállalás vágya, ám amikor ez valósággá válik, mégis elutasítást él meg magában. A gyermek érkezése ugyanis a kiszolgáltatottság érzését is előhívhatja, hiszen olyan felelősséggel és változással jár, amelyet az ego nehezen visel. A vágy tehát valódi lehet, miközben a megvalósulásával járó érzések egészen más irányba mutatnak. Ez a belső ellentmondás sokkal gyakoribb, mint gondolnánk.
Az egónk ragaszkodik ahhoz, amit ismer, amit biztonságosnak érez, és amit az irányítása alatt tarthat. Ezért egy változást könnyen veszteségként vagy fenyegetésként élhetünk meg, még akkor is, ha később másként értelmezzük a jelentőségét. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy minden fájdalmas eseményt kellemesnek kellene látnunk, vagy hogy azonnal meg kellene értenünk az értelmét.
Ha azonban a Szaturnuszig bezárólag megtanuljuk jól működtetni a bolygók analógiáit, és tudatosan járjuk a saját utunkat, akkor a transzcendens bolygók változásai is más formában nyilvánulhatnak meg. Nem arról van szó, hogy ezzel minden nehézséget elkerülhetünk, hanem arról, hogy a belső munkánk révén a változásokban rejlő lehetőségeket is könnyebben felismerhetjük. A Plútó ereje így nemcsak lebontásban, hanem felemelkedésben, sikerben és kiteljesedésben is megmutatkozhat.
A külső eseményektől önmagunk felé
Talán éppen itt van a lényeg. Amíg attól tartunk, hogy a külvilág bármikor, kiszámíthatatlanul ránk zúdíthat valami rosszat, addig kiszolgáltatottnak érezzük magunkat. Ha viszont elfogadjuk, hogy nincsenek véletlenek, akkor más kérdéseket kezdünk feltenni.
Nem csupán azt keressük, hogy mi történhet velünk, hanem azt is, hogy mit mutat meg számunkra az adott helyzet. Milyen belső működésünkre világít rá? Mihez ragaszkodunk görcsösen? Miben kellene változtatnunk, és milyen döntésekkel tudjuk a saját utunkat alakítani?
A figyelem így a külső fenyegetésről a belső világunkra és a saját felelősségünkre helyeződik át. Nem azért, mert minden eseményt irányítani tudunk, hanem mert a hozzá való viszonyunkban és a döntéseinkben továbbra is van mozgásterünk.
Nem félni kell, hanem megérteni
A Plútó nem jó vagy rossz, hanem egy szimbolikus jelölő, amelynek jelentését mindig a teljes képlet összefüggéseiben kell értelmeznünk. Analógiái között ugyanúgy megjelenhet a siker, a gazdagság és a rendkívüli belső erő, mint a hatalommal való visszaélés, a veszteség vagy akár a magány. Hogy ezek közül melyik kerül előtérbe, azt nem lehet pusztán a tranzitból megállapítani.
A külső körülmények mellett érdemes önmagunkra, a belső világunkra és a döntéseinkre is figyelnünk. Ahogyan a Szaturnuszig bezárólag jelzett bolygóminőségeket megtanuljuk tudatosabban működtetni, úgy a transzcendens bolygók változásait is másként élhetjük meg.
A Plútó tranzitjától tehát nem félni kell, hanem megérteni, mit jelezhet a saját képletünkben, és hogyan kapcsolódhat a saját utunkhoz. Nem az a legfontosabb kérdés, hogy mit hoz a jövő, hanem az, hogy mennyire ismerjük önmagunkat, és hogyan élünk a számunkra adott lehetőségekkel.
Ha szeretnéd megérteni, mit jelezhet számodra a Plútó vagy valamelyik másik transzcendens bolygó tranzitja, egy személyes elemzés keretében ezt is átbeszélhetjük. Megnézzük, hogyan kapcsolódik a tranzit a születési képletedhez, és milyen összefüggésekre érdemes figyelned.
