Nap-Uránusz kvadrát: Szabadság vs. Biztonság

2026. február 16.

A Vízöntőben járó Nap a jegy 27. fokán elérte a Bikában haladó Uránusz kvadrát aspektusát. A Nap továbbra is a Vénusz és a Mars felezőpontján halad, egyesítve a két planéta által képviselt életterületeket.

Ahogy „A Nap kozmikus tánca a Vénusszal és a Marssal” című írásban olvasható: „A Vénusz (szeretet, művészet, harmónia) és a Mars (cselekvés és vágy) felezőpontja a kreatív hajtóerő, a vonzás és a szenvedély gócpontja, melyet a Nap ebben az időszakban aktivál. Olyan ez, mint egy kozmikus párbeszéd, ahol a két bolygó archetípusa egyesülve, a Napon keresztül nyer erőteljes kifejezést.”

A Vénusz már a Halak jegyében jár, és február 18-án egzakt együttállásba kerül a felszálló Holdcsomóponttal, ami sorsszerű és izgalmas helyzeteket ígér. A lassabb Mars még a Vízöntőben tartózkodik. A Halak Vénusz romantikus álmodozása és a Vízöntő Mars újító ereje a Napon keresztül egyesül, ami rendkívül kreatív és szenvedélyes állapot.

Ezzel szemben a Bika Uránusz az anyagi biztonság, az erőforrásaink és a komfortérzetünk stabilitását teszi próbára. Arra késztet, hogy alakítsuk át a biztonságról alkotott fogalmainkat, és rugalmasan alkalmazkodjunk az új feltételekhez. Ez a minőség ütközik most a Vízöntő Nappal, aki nehezen tűri a korlátozást – márpedig az is egyfajta kényszer, ha akaratunkon kívül kell alkalmazkodnunk valamihez vagy valakihez. Gondoljunk egy hétköznapi helyzetre, amikor új szomszédok költöznek be, akiknek a napirendje, életvitele eltér a tiédtől, mivel a külső körülményeket nem tudod megváltoztatni, a szabadságodat az alkalmazkodásban találod meg.

A kvadrát sajátja, hogy a szabadság és a biztonság vágya feszül egymásnak. Ha mereven lázadunk a változás ellen, az analógia váratlan, kiszámíthatatlan események formájában nyilvánulhat meg, felborítva a megszokott rutinunkat. Az is figyelemre méltó, hogy a Vízöntő modern ura az Uránusz, a Nap pedig gyakorlatilag a saját urát támadja. Ez is egyfajta nehezítő tényező, amely növeli a feszültséget és azt az érzést kelti, hogy a fejlődés érdekében még a saját elveinkkel is szembe kell fordulnunk.

A megoldás kulcsa az alkalmazkodás képességében rejlik, amely napjaink felgyorsult világában a túlélés záloga. Ez nem azt jelenti, hogy megadod magad másoknak, hanem egy olyan módszer, amivel könnyebben tudsz lavírozni a változó körülmények között. A Vénusz és a Mars egyesített energiái segítenek abban, hogy a belső feszültséget termékeny alkotófolyamatba vagy felszabadító emberi kapcsolódásokba csatornázzuk. Ne lepődj meg, ha a napokban hirtelen jön az ihlet, vagy egy váratlan találkozás villanyoz fel!

Akiknek pedig az égen haladó Uránusz vet kvadrátot a radix Napjára, mint nekem is, ők még erőteljesebben és hosszabb ideig (mivel az Uránusz retrográd volt így háromszor is érintheti a radix planétát) tapasztalhatják meg ezt a hatást, azzal a különbséggel, hogy itt az Uránusz vet fényszöget a Napra és késztethet változtatásra. Az ellenállás és a régi mintákhoz való ragaszkodás ebben az esetben sem megoldás, inkább keress új és izgalmas szellemi kihívásokat, ne égess fel mindent, hanem az értékes újításaidat építsd be az életedbe.

Mivel holnap születik meg a Vízöntő Újhold, ez a hatás a következő ciklusig velünk marad. Egyúttal megkezdődik az idei év fogyatkozási időszaka is: az Újholdat gyűrűs Napfogyatkozás kíséri. Bár ez hazánkból nem látható, főként az Antarktisz térségében észlelhető, asztrológiai hatása alól nem vonhatjuk ki magunkat. Erről hamarosan külön bejegyzésben olvashattok!

Kövesd a Centralnet friss asztrológiai írásait
Állítsd be oldalunkat kedvelt forrásként a Google-ben, hogy könnyebben megtaláld új előrejelzéseinket és elemzéseinket.
Kedvelt forrásként beállítom

Szólj hozzá!

Elemezzük ki közösen mi a sorsod!

Ha keresed önmagad, ha elakadtál hosszabb ideje, ha folyton ugyan abban az ördögi körben találod magad, vagy csak ha szeretnél egy átfogó személyiségelemzést…

Személyes asztrológiai elemzés.

Archívum

Asztrológiai elemzés a saját születési adatad alapján.

Készítsd el a saját születési képletedet, vagy egy számodra fontos időpillanat képletét egyszerűen!

 

Az “Éjszakai természet” hátterű kép választása, bármilyen meghitt alkalomra, évfordulós vagy kellemes emlékekkel teli örömteli pillanathoz megfelelő választás.

Ártartomány: 5490 Ft és 19990 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Korlátlan számú elemzést készíthetsz online! Az előfizetéses modell lehetővé teszi, hogy bármikor, bárkinek elkészítsd az elemzését. Családtagok számára, de akár ajándékba is tudod adni, hasonló jellegű önismereti szolgáltatásod mellé. (Nincsen korlátozva az értékesítése sem.)

34900 Ft minden 6 hónap

Gyakorlati útmutató és stratégiák az önbizalomhiány leküzdéséhez és a céljaid eléréséhez.

Ártartomány: 9990 Ft és 11990 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

A Fényszögek a tranzitokban segít eligazodni az aktuális égi hatások között – akár önismerethez, akár asztrológiai munkához keresel inspirációt.
Átlátható, gyakorlati útmutató a tranzitfényszögek értelmezéséhez, laikusoknak és szakmabelieknek egyaránt.

 Már könyv formátumban is elérhető ! 

Ártartomány: 5900 Ft és 7900 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Ezek is érdekelhetnek

Legújabb termékeink

1

Egy könyv ami csak rólad szól

Közel 5x ennyi információ egy könyvben, az alapismeretektől kezdve, részletes magyarázatokon és ábrákon keresztül mutatja be sorsodat, életutadat. Mindezt úgy, hogy érteni is fogod…

Mindezt egy kattintásra tőled már csak néhány percen belül olvashatod!

Tarot tanfolyam

Online

Akár a tengerpartról is

Mai nap

Mit rejt számodra a mai nap?

Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)