Belépő

Kinek szól?

🌗 „Kezdjük az alapoknál – ha még új vagy az asztrológiában, ez neked szól!”
Azoknak, akik most ismerkednek az asztrológiával. Nem baj, ha még nem tudod, mi az aszcendens – itt megtanulod!
Téma: alapfogalmak, jegyek jellemzése, bolygók bemutatása, laza bevezetők

Ezen kívül van a Mindenkinek szint, Haladó szint és a Mester szint, hogy mindenki megtalálja azt ami érdeklődésének megfelelő.

Összes cikk

Hold-Mars-Plútó T kvadrát A szombaton bepontosult Mars-Plútó kihívást jelentő (kvadrát) fényszögét most kiegészíti a Hold is, ezáltal egy olyan háromszög áll föl az égen, ahol az alapot a Hold és a Mars, a háromszög csúcsát pedig a Plútó képezi. Tehát ebbe az erő és hatalom formációba belépnek az érzelmek is.

A Nap kihívást jelentő fényszöget (kvadrát) alkot a Holddal. A reggeli órák feszültek lehetnek, de sok benne a teremtőerő. Ha a munkád, az otthonod, a családod vagy bármely más forrásból származó nyomás nehezedik rád, akkor ezt most nehéz elviselni, különösen akkor, ha a közelmúltban nem voltál hajlandó szembenézni vele. Tudatos

A Hold a Mérleg jegyébe lép. Kapcsolatainkat és a környezetünk esztétikáját illető rend megteremtése van a középpontban. Hajlamosak vagyunk a problémákat diplomatikusan kezelni és könnyebben félre tudjuk tenni érzelmeinket, hogy elérjük azt a békét, amelyre vágyunk. Kerüljük a közvetlen konfrontációkat, nehezen hozunk döntéseket, mivel ilyenkor látjuk mindkét oldalt egy adott

A gondolatiságot és kommunikációt kifejező Merkúr és az erő bolygója a Mars harmónikus kapcsolatban (szextil) állnak. Rendkívüli előretörési lehetőséget kínál, bátrabb, motiváltabb vagy, gondolataid úttörő jellegűek. A Mars hatására elméd még jobban felgyorsul, céltudatosabbá és kezdeményezőbbé válhatsz. Minden olyan dolog sikerülhet, amihez egy kis plusz erőfeszítés szükséges, hogy elinduljon. Jó

A cselekvést, a tudatos ént képviselő Nap és az érzelmeinket kifejező Hold harmonikus kapcsolatban (szextil) állnak. Ez a pszichológiai és érzelmi egyensúly időszaka, amikor a személyiséged különböző aspektusai összhangban vannak egymással, a. A barátokkal és a közeli szomszédokkal nagyon harmonikus lesz a kapcsolat, és új barátokat is szerezhetsz. A mindennapi

A Hold belép a Szűz jegyébe. Ilyenkor ösztönösen a gyakorlati tevékenységeket helyezzük előtérbe. Ahhoz, hogy érzelmileg elégedettek legyünk, igyekszünk a dolgokat rendbetenni, megoldani a problémákat, segíteni másoknak, újra szervezzük és átgondoljuk a terveinket. Fókuszba kerülhetnek az egészségügyi kérdések is. Észrevesszük a kisebb részeket, amelyek az egészet alkotják, és azon dolgozunk,

A hét második felétől már érezhető, szombat hajnalban pontosul be a Mars és a Plútó, az erő és a hatalom bolygójának a kihívást jelentő (kvadrát) fényszöge. Érezheted, hogy másokat szeretnél irányítani, uralkodni felettük és ezt nem pont finom eszközökkel, hanem akár erőszakosan is. Emiatt könnyen kialakulhatnak konfliktusok és hatalmi harcok.

A Hold átlép az érzelmes Rák jegyéből a meleg, nagylelkű, teljes szívből szerető Oroszlán jegyébe. Büszkék vagyunk és nem fedjük fel a valódi érzéseinket. Teátrális és drámai helyzeteket tud teremteni. Keressük a figyelmet, különleges tulajdonságainkkal szeretnénk kitűnni. Nem tetszenek a személytelen dolgok. Mások agressziója megérinthet, ez a tranzit harc vagy

Ez egy álmodozósabb, kreatívabb nap. A Hold (lélek) és a Neptunusz (mélylélek) harmónikus kapcsolatára (trigon) kerül sor. Lehet, hogy találkozol is álmaid hercegével/hercegnőjével. Úgy érzed ilyenkor, hogy a másik a lelki társad. Jó alkalom az ezoterikus, spirituális, kreatív és művészi tevékenységekhez, használd képzeleted erejét. Most különösen erősen működhet az intuíciód,

Újholdra ébredünk, melyre a Jupiter kihívást jelentő (kvadrát) fényszöget ad. Az újholdak általában a megújulást, az új kezdeteket és az új célok kitűzését jelképezik. A Rák jegyében létrejövő újhold előtérbe helyezi a család, otthon, gondoskodás, haza és a múlt témakörét. Nem csak a családi kört jelképezi, hanem a körülöttünk élőket

2022.06.29. Holnap Újholdra ébredünk, mely 4:52-kor pontosul be a Rák jegyében. Ami azért is különleges, mert az első újhold a napfordulót követően, és a Nap-Hold együttállás az Újhold képlet Aszcendensére kerül, így három személyiség jelölő is a Rák jegyében lesz. Ezért nagyon erőteljesen előtérbe kerül a család, az otthon, a

A lendületes, tüzes Kos Mars és a Szaturnusz harmonikus kapcsolatba (szextil) lépnek. Ez egy nagyon koncentrált néhány nap, a Szaturnusz gondoskodik a kitartásról, türelemről, hogy erődet és tevékenységedet a leghatékonyabb módon használd fel. Ambíciódnak köszönhetően, most bármi sikerülhet, amire vágysz. Átültetheted elképzeléseidet a gyakorlatba. Hosszútávú projektekben tudsz előrelépni, a fejlődés

A retrográd Neptunusz titkai – Belépés egy másik valóságba, melynek a végén ott vár az újjászületés A Neptunusz 164 év alatt tesz meg egy teljes kört és mivel 14 évet tölt minden jegyben, tranzitja több mint 14 évig tarthat egy házban. Retrográd ciklusa évente 160 napig tart. Lassúsága miatt tranzitjai

Még mindig a rálátás és megértés témája van fent az égen, nagyon terelgetnek minket arra a bizonyos helyes útra. A Neptun is megkezdi szokásos éves retrográd mozgását, ezzel ő is a maga eszközeivel ki fogja kényszeríteni azt az új minőséget, ami a felsőbb énünket szolgálja. Remélhetőleg a Szaturnusz visszafogja a

A lelkiségünket és érzelmeinket szimbolizáló Hold és a gondolatiságért és kommunikációért felelős Merkúr az Ikrek jegyében találkoznak. Változó minőségek egyesülnek, ezért hangulatunk is változékony és érzékenyebbek is lehetünk. Ne most hozd meg fontos döntéseidet, mert az érzelmek jelentősen befolyásolhatják ítélőképességedet. Jó alkalom viszont társaságba menni, érzelmi témákról történő beszélgetéshez. A

A Hold is belép az Ikrek jegyébe, de ő csak jövő hét keddig marad itt. Tehát vasárnap és hétfőn már nem csak a kapcsolatainkat és a pénzügyi kérdésekhez fűzött viszonyunkat befolyásolja a könnyed Ikrek, hanem érzelmeink, ösztönös reakciónk sem lesznek mélyek, hanem szintén a változatosság vágya és az ösztönös kíváncsiság

A Hold kvadrát fényszögkapcsolatot alkot a Szaturnusszal. Feljöhetnek nyomasztó érzések a múltból, érezheted szomorúbbnak, magányosabbnak, elszigeteltebbnek magadat. A kapcsolatokban ilyenkor könnyen kialakulhat érzelmi hidegség, távolságtartás. Figyelj oda, hogy ne vetítsd ki másokra a negatív érzéseidet, hanem vállalj felelősséget értük! Ugyanakkor a Neptun, a mélylélek bolygója harmonikus kapcsolatba (szextil) kerül a

Ma a tudatos éneddel, cselekvőerőddel (Nap) és a benned levő vággyal és erővel (Mars) tudsz varázsolni, ugyanis a Nap kvintil fényszögkapcsolatot (72 fok) alkot a Marssal. Óriási teremtőerő van a kezedben most. Ha ismered a képletedet, nézd meg melyik életterületeken haladnak. Ahol a Nap halad, arra a területre tudsz rálátni

2022.06.05-10.23. A Szaturnusz június 1-jén megáll az égen, várakozik néhány napot, majd június 5-én megkezdi szokásos hátráló mozgását a Vízöntő 25°15’-én, melyet október 23-ig folytat, a Vízöntő 18°35’-ről indul újra előre. A rend, a felelősség, a sors őrének bolygója retrográd időszaka az az időszak, amikor lelassítjuk és egyensúlyba hozzuk társas

Tudatosak akkor leszünk, ha megtudunk valamit saját lelkünkről Peter Orban A lélek legfőbb feladata a tapasztalás és fejlődés. Leszületésünk előtt pontosan megválasztottuk feladatunknak megfelelően életkörülményeinket. Születésünk pillanatának rögzített képe a horoszkóp. Az egyéni pontos születési időre (óra, perc) felállított horoszkóp egyértelműen megmutatja személyiségünket, a bennünk élő férfi és női részeket,

0

Mai nap

Mit rejt számodra a mai nap?

Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)