Összes cikk

május 17. – június 1. A Bika jegyére jellemző kényelmes, megfontolt és néha kissé nehézkes gondolkodás után május 17-én az égi hírvivő megérkezett az Ikrek jegyébe, és ezzel egy csapásra felpörgött körülöttünk a szellemi élet. Olyan ez a váltás, mintha egy zárt, fülledt szobából végre kilépnénk a friss levegőre, ahol

2026. május 6. – október 16. Ma délután a Plútó megkezdi retrográd ciklusát, a Vízöntő 5°30’-ről hátrál vissza 2 fokot (Vízöntő 3°04’) október közepéig. Ez nem egy hirtelen irányváltás, hanem egy lassú, mélyre ható mozgás, ugyanis már napok óta szinte álló helyzetben van a Plútó, és emiatt az energiák rendkívül

2026. május 3-17. A gyors, rugalmas és mozgékony Merkúr május 3-án elhagyja a bátor és lendületes Kos tüzes jegyét, hogy belépjen a stabil és megfontolt Bika földies birodalmába. Itt azonban nem időzik sokáig, hiszen május 17-én már az Ikrekben folytatja útját. Rövid, ám annál intenzívebb időszak ez, hiszen a Merkúrt

Május az év egyik legszebb hónapja, egy olyan különleges időszak, amikor az élet igenlését ünnepeljük. Első vasárnapján az édesanyákat köszöntjük, az utolsón pedig a gyermekek őszinte öröme tölti meg a napjainkat.   Az idei május nem igazán halkan érkezik, ugyanis egy rendkívül intenzív Skorpió Teliholddal indítunk, ami azonnal a mélyvízbe

2025. december 13. Ezen a napon a Nyilas jegyének elején járó Merkúr harmonikus szextil kapcsolatba lép a Vízöntőben tartózkodó Plútóval. Ez az aspektus különleges mélységet és átalakító erőt hoz a gondolkodásunkba, a kommunikációnkba, valamint a hitrendszereinkbe. A gyors és éles eszű Merkúr, amikor összekapcsolódik a Plútóval – a szenvedély, a

2025. október 29. – november 19.2025. december 11. – 2026. január 1. A Merkúr átlépése a Nyilas jegyébe új fényt gyújt bennünk: megélénkül a tudás iránti vágy, és szellemi nyitottságunk révén egyre mélyebb igazságokra rezonálunk. Gondolataink kitágulnak, és nagyobb távlatokban kezdünk látni – ez az időszak segít rálépni az igazság,

2025. október 6–29. Október 6-án este a kommunikációt és gondolkodást irányító Merkúr belép a Skorpióba, ahol egészen október 29-éig tartózkodik. Ez az időszak fokozza a mély igazságok keresésének és az alapos vizsgálódásnak az igényét – ösztönösen úgy érezhetjük, hogy valami nincs rendjén a világban. A felületes csevegések helyét most az

2025. május 4. Május 4-én a hatalom, az elemi erő, az átalakulás és újjászületés égi szimbóluma a Plútó megkezdte szokásos 5 hónapig tartó retrográd (látszólagos hátráló) mozgását a Vízöntő 03°49’-éről és majd október 14-én indul újra előre a Vízöntő 01°22’-éről. Ez így önmagában tulajdonképpen egy adat, ami sokak számára nem

Nyitó és záró bolygóállások Aspektusok, jegy- és irányváltások, Új- és Teliholdak Májusban igazán színes és eseménydús égi hatásokra számíthatunk: lesz itt minden, ami megmozgatja a szívünket és az elménket is. A szerelem és az együttérzés hullámai éppúgy elérhetnek minket, mint a türelmet és kitartást igénylő feladatok. Kapunk lehetőséget a mély

2025. március 24-30. A hátráló Vénuszt követi a hátráló Merkúr is, ugyanis márc. 24-én hétfő este égi kommunikátorunk is együttáll a Nappal a Kos 4°24’-én. Ez szintén egy alsó együttállás, mivel a Merkúr is, ahogy a Vénusz a Föld és a Nap között halad el, így a Földről nézve úgy

Érzelmi tisztulás és belső egyensúly ideje 2025. március 3-9. Március 3-án az értelem elvét kifejező Merkúr átlép a Kos jegyébe, ahol első körben márc. 30-ig tartózkodik, aztán retrográd ciklusa miatt április 16. és május 10 között ismét a Kosban halad. A Kos Merkúr által tele lehetünk úttörő gondolatokkal és ötletekkel.

2025.01.29. A Nap és a Hold együttállása budapesti idő szerint január 29-én 13:35-kor pontosodik be a Vízöntő jegyének 9°51’-én. Nem sok újdonságot tudok mondani a heti előrejelzésben és a Vízöntő Merkúr cikkben foglaltakhoz képest, pedig mindig van új a Nap alatt, pláne a mostani időszakban annyi minden történik, hogy csak

2025. 01.28.-02.14. Azt is mondhatnám a Vízöntő Merkúrra, hogy intellektuális kapcsolat vagy szabadság és függetlenség a kapcsolatokban, vagy kiegészítem a másikat a kapcsolatban, vagy nem szokványos gondolkodásmód és kapcsolódási formák és még lehetne sorolni az analógiákat. Az asztrológiában a Merkúrképviseli az értelem elvét, a gondolkodást, írást, kommunikációt, a kapcsolatteremtő készségünket.

2025. január 27. – február 2. Hétfő 01.27. Vénusz-Uránusz szextil Ilyenkor nyitottabban állhatsz az újdonságokhoz, az új lehetőségekhez, valamint a szerelmi és romantikus kapcsolatokhoz. Jobban vágyhatsz a szórakozás és az izgalmak iránt, ami valószínűleg bekövetkezik valamilyen fajta váratlan esemény formájában. Spontánabban cselekszel és szabadabban fejezed ki szeretetedet. A most alakuló

2024. október 28. – november 3. Hétfő 10.28. Mars-Neptunusz trigon Ebben az időszakban érzékibb, kedvesebb és kreatívabb lehetsz, vonzóbbnak érezheted magad, ezért jó alkalom a romantikus találkozásokhoz, igazi testi lelki kapcsolódáshoz. Most könnyebb olyan partnert bevonzani, aki kevésbé agresszív, viszont spirituálisan fogékonyabb. Ilyenkor felerősödhet a képzelőerőd és fantáziád, nagyobb lelki

2024. október 7-13. Hétfő 10.07. Hold a Nyilas jegyében Optimista és vidám energia. Az igazság keresésének igénye motivál, és akár egy új nézőpont követésére is hajlandó leszel. A részletekre most nem vagy kíváncsi, hanem a nagy egészre koncentrálsz. Az új élmények és kalandok mély érzelmi igényt elégítenek ki. Vigyázz, mert

2024. szeptember 23-29. Hétfő 09.23. Vénusz a Skorpióban A szépség és szeretet elvét képviselő Vénusz szeptember 23 és október 17. között a Skorpió jegyében jár, ahol a mély és szenvedélyes kapcsolatok állnak a középpontban, a Skorpiót ugyanis nem érdekli a felületesség. A felszínes flörtök most nem elégítenek ki, hiszen testi-lelki

2024. július 1-7. Hétfő 07.01. Nap-Hold szextil Kiegyensúlyozottan indul a nap a Rák Nap és a Bika Hold harmonikus kapcsolatával, a barátaiddal és a közeledben lévő emberekkel nagyon harmonikus lesz a kapcsolat, és új barátokat szerezhetsz. A mindennapi lét rutinszerű megbeszélései, tárgyalásai és tranzakciói nem fognak akadályokat teremteni. Jó alkalom

2024. június 3-9. Hétfő 06.03. Jupiter-Plútó trigon Ebben a konstellációban a transzformáció bolygója a Plútó nem sokkal van távolabb attól a ponttól, ahol a Jupiter és a Szaturnusz 2020-ban együttálltak. Amikor a Plútó először belépett a Vízöntő jegyébe 2023 márciusában, be is indította azokat a kardinális változásokat, melyek főként az

2024 május 13-19. Hétfő 05.13. Nap-Uránusz együttállás Tudatos énünket szimbolizáló Nap találkozik a Bika 23 fokán a hirtelen változásokat képviselő Uránusszal, akinek impulzív energiája cselekvésre sarkall. Arra késztet, hogy szembe menj a hagyományos és társadalmi normákkal, szabadságra és függetlenségre törekedj, új és izgalmas dolgokat próbálj ki. Hírtelen szembe kell nézni

Minden reggel!

Csatlakozz ésolvasóhoz, és kezdd a napodat ezzel.
Megkapod levélben az aznapra érvényes asztrológiai állásokat, szöveges magyarázattal.

Természetesen INGYENES :)

Ígérjük, hogy soha nem fogunk spammelni! További információért tekintsd meg Adatvédelmi irányelveinket.
Amúgy meg minden levél alján egy gombnyomásra le is iratkozhatsz.

0

Mai nap

Mit rejt számodra a mai nap?

Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)