2025. 6. hét

Kitartás és új kezdetek ideje

2025. február 3-9.

Égi kommunikátorunk a Merkúr már közeledik a Nappal való együttállása felé a Vízöntő jegyében, de előtte harmonikus (trigon) aspektusba kerül a siker és terjeszkedés bolygójával a Jupiterrel, aki már „megállt” az égen (direkt stacionárius), ugyanis kedden befejezi hátráló mozgását, erőteljesebben kifejezve analógiáit, tehát megnövekedett hittel és önbizalommal állhatunk neki jövőnk tervezésének, az új lehetőségek feltérképezéséhez, valamint a rendhagyó ötletek és elképzelések megvalósításához. Ahol a Jupiter jár a születési képleteden (Ikrek 11 foka), azon az életterületen az átmeneti stagnálás befejeződik és újra megnyílik a lehetőség a kreatív dolgok megelevenítésére.

A szeretet és szépség elvét kifejező Vénusz, ahogy már korábban szó volt róla együttáll a Neptunnal és hétfőn este a felszálló Holdcsomóponttal a Halak jegyének végén, amely még inkább felerősítheti vágyálmainkat és fantáziánkat, melyek annyira szépnek és földöntúlinak tűnhetnek, hogy könnyen az illúziók csapdájában találhatjuk magunkat. Természetesen ennek is megvannak a pozitív analógiái, mint a megbocsátás, az együttérzés és a szeretet kifejezése, valamint a képzelet világának erősítése, mert azok a dolgok, amelyeket elképzelünk, azokat leszünk képesek megvalósítani. Minél gazdagabb a képzeletünk világa, annál nagyobb valószínűséggel valósíthatjuk meg álmainkat, és annál több mindent teremthetünk meg életünkben.

Kedden a Vénusz átlép a Kos jegyébe, új kezdeteket helyez kilátásba a pénzügyek és kapcsolatok tekintetében. Abban az időszakban, amíg a Vénusz a Kos jegyében jár bátrabban és lelkesebben követhetjük vágyainkat, jobban törekszünk a függetlenségre és akaratunk érvényesítésére a kapcsolatainkban, amely konfliktusok forrása is lehet. Csütörtökön harmonikus (szextil) kapcsolatba kerül a Plútóval, ami segít elmélyíteni az érzéseket, megismerheted a kapcsolatok rejtett dimenzióit, felerősíti a vágyakat és akár titkos románcok is kialakulhatnak.

Vasárnap pedig központi égitestünk a Nap együttáll a Merkúrral a Vízöntő 21°-án. Érdemes visszagondolni, mi történt, mit indítottál el a december elején (Nap- retrográd Merkúr együttállás dec. 6.), ugyanis annak az időszaknak a következményei tárulhatnak fel és elevenednek meg ezekben a napokban. Továbbá lehetőség adódik tisztán rálátni és megérteni egy adott helyzetet. Mivel a nonkonformista és hirtelen változásokat hozó Uránusz kvadrátjában teljesedik ki a Nap-Merkúr együttállás, ezért minden olyan ötletet érdemes megfontolni, amelyik elsőre szürreálisnak tűnhetnek.

Terveink megvalósításában segítségünkre lesz a szintén vasárnap bepontosuló Mars és a Szaturnusz közötti harmonikus (trigon) aspektus, mely által nagyobb önfegyelemre és kitartásra tehetünk szert. Mivel a cselekvés bolygója (Mars) még mindig hátrál a Rák jegyében, még egyszer találkozik a bölcs Szaturnusszal április 9-én, így akkorra már körvonalazódhat, melyek azok az elképzeléseink, amelyek kiállják az idő próbáját és a gyakorlatba is átültethetőek lesznek.

Kapcsolódó:

2025. február havi előrejelzés

A napi előrejelzések részletes magyarázattal megtalálhatóak a honlapon a naptár oldalon, továbbá választható a Tranzit365 éves naptár, amely napi bontásban tartalmazza az összes tranzit magyarázatát az egész évre.

Ne hagyd ki az új cikkeket!

Iratkozz fel hírlevelünkre...

Nem spammelünk! További információért olvasd el adatkezelési szabályzatunkat. Heti egy összesítő levél a friss cikkekről.

☽
Kövesd a Centralnet friss asztrológiai írásait
Állítsd be oldalunkat kedvelt forrásként a Google-ben, hogy könnyebben megtaláld új előrejelzéseinket és elemzéseinket.
Kedvelt forrásként beállítom

Szólj hozzá!

Elemezzük ki közösen mi a sorsod!

Ha keresed önmagad, ha elakadtál hosszabb ideje, ha folyton ugyan abban az ördögi körben találod magad, vagy csak ha szeretnél egy átfogó személyiségelemzést…

Személyes asztrológiai elemzés.

Archívum

Asztrológiai elemzés a saját születési adatad alapján.

Melyek a Mars retrográd ciklusának mérföldkövei, pontosan mikor kezdődik és ér véget ez az egész folyamat, mi az ami meghatározza ezeket az időpontokat, valamint mire érdemes figyelni, és hogyan lehet kihozni a legjobbat ezekből az időszakokból.

Ártartomány: 3990 Ft és 4990 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

A rúnákkal végzett, belső én-t megszólító munka nagy hatást gyakorolt rám. Kedves barátommal, Inannával többször elvégeztük ezt a kis, szemináriumnak nevezett szertartás sorozatot, amely által az önmagunkba vetett hitet erősítettük, és kapcsolatba kerülhettünk a bennünk élő Istennővel.

0 Ft

Ebben a jegyzetben röviden bemutatom az édesanyával való kapcsolat fontosságát és hatását, valamint megjelenését a születési képletben, az MC-IC tengely, mint a szülői tengelyt az egyes jegyekben, továbbá a Hold értelmezéséhez szükséges irányelveket (jegyek,
házak, fényszögek) kiemelten a kihívást jelentő fényszögkapcsolatokat.

Ártartomány: 2990 Ft és 3990 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Fontos pillanatok megörökítése – Pillanat Varázsa DIY | Éjszakai természet

 

Az “Éjszakai természet” hátterű kép választása, bármilyen meghitt alkalomra, évfordulós vagy kellemes emlékekkel teli örömteli pillanathoz megfelelő választás.

Ártartomány: 5490 Ft és 19990 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Ezek is érdekelhetnek

Legújabb termékeink

0

Egy könyv ami csak rólad szól

Közel 5x ennyi információ egy könyvben, az alapismeretektől kezdve, részletes magyarázatokon és ábrákon keresztül mutatja be sorsodat, életutadat. Mindezt úgy, hogy érteni is fogod…

Mindezt egy kattintásra tőled már csak néhány percen belül olvashatod!

Jubileumi kedvezmények

Három éve innen indultunk.

A Kronobiológia Tudásbázistól a KronoKódig.

Mai nap

Mit rejt számodra a mai nap?

Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)