Áttörés és fordulópont

2024.01.27.

A forradalmiság és az innováció elvét képviselő Uránusz már két napja áll az égen és holnap befejezi tavaly augusztus 29. óta tartó hátráló mozgását és elindul előre a Bika jegyének 19°5’-éről. Az Uránusz hajlamos elszakítani minden olyantól, ami biztonságos. Olyan, mint egy égi ébresztőóra, ami hírtelen felébreszti természeted alvó és ki nem próbált aspektusait.

Holnap a Merkúr (analitikus elme) és a Mars (akarat) találkoznak a Bak jegyében, és az Uránusszal harmonikus (trigon) fényszöget alkotnak. Ez is egy nagyon ambiciózus pozíció (a másik a Nap-Jupiter kvadrát, ami szintén reggel pontosul be), képes leszel a stratégiai gondolkodásra, hosszú távú célok kitűzésére, a problémák megoldására.

Ami eddig stagnált, az mozgásba lendülhet. Áttörheted a korlátaidat, jöhetnek zseniális ötletek, kitalálhatsz új és innovatív módszereket, de az is lehet, hogy újra felül kell vizsgálni vagy át kell gondolni dolgokat, főként azzal az életterülettel kapcsolatban, ahol az Uránusz halad most. Gondolkodj el, mi történt az alatt az idő alatt, amíg retrográd volt (aug. 29-től mostanáig), mi az, ami változtatást igényel. Jöhetnek hirtelen felismerések, megértések és fordulópontok.

Több támogatást is kapunk most az égiektől, rengeteg energia szabadulhat fel. Ha sikerül alázatot, mértékletességet, állhatatosságot és következetességet tanúsítanod, vigyázol arra, hogy ne bánts meg másokat, ha képes vagy elköteleződni a kitűzött célod mellett, és egészséges módon használni az egódat, akkor amit most elindítasz, kiállja az idő próbáját és sikeres lesz.

Kapcsolódó:
Retrográd Uránusz – Az égi ébresztőóra
Transzszaturnuszi bolygók retrográd ciklusa
☽
Kövesd a Centralnet friss asztrológiai írásait
Állítsd be oldalunkat kedvelt forrásként a Google-ben, hogy könnyebben megtaláld új előrejelzéseinket és elemzéseinket.
Kedvelt forrásként beállítom

Elemezzük ki közösen mi a sorsod!

Ha keresed önmagad, ha elakadtál hosszabb ideje, ha folyton ugyan abban az ördögi körben találod magad, vagy csak ha szeretnél egy átfogó személyiségelemzést…

Személyes asztrológiai elemzés.

Archívum

Asztrológiai elemzés a saját születési adatad alapján.

A három kötet egyben

A Fényszögek és alakzatok rendszerezve mutatja be a klasszikus és különleges aspektusmintákat, hogy mélyebben megértsd a képleted mögötti dinamizmust. Kezdőknek és haladóknak egyaránt. Fényszögek és Aspektus-alakzatok a horoszkópban – Érthetően kezdőknek és haladóknak.

A Fényszögek a radixban segít megfejteni a születési képleted rejtett mintázatait – világosan, érthetően, mégis mély tartalommal.

A Fényszögek a tranzitokban segít eligazodni az aktuális égi hatások között – akár önismerethez, akár asztrológiai munkához keresel inspirációt.
Átlátható, gyakorlati útmutató a tranzitfényszögek értelmezéséhez, laikusoknak és szakmabelieknek egyaránt.

 Nyomtatott könyv formátumban ! 

Az eredeti ár: 23700 Ft.Jelenlegi ár: 20900 Ft.

Fedezd fel az asztrológia titkait és hozd harmóniába szerelmi életed! Ismerd meg, hogyan befolyásolják a zodiákus jegyek a párkapcsolatokat, és találd meg a boldogság kulcsát.

Tudd meg, hogyan alakulhat a kapcsolatod, ha te egy határozott Bak vagy, és a párod egy érzékeny Halak. Vagy mi várható, ha egy szenvedélyes Oroszlán és egy precíz Szűz találkozik? A válaszok a könyvben rejlenek!

Csillagjegyek a párkapcsolatban – Párkapcsolatok a jegyek tükrében

Ártartomány: 5900 Ft és 7900 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

8 témakör. 62 kérdés. 12 jegy. Több mint 1300 válasz.

Egy tanulmány, ami rendszert visz a Szaturnusz mélyebb megértésébe – nem csak inspirációra, hanem komoly szakmai munkához.

14900 Ft

Ajándék különleges alkalomra – Pillanat Varázsa DIY horoszkópábra

 

Az “Alkalom” hátterű kép választása, családi ünnepekre, céges rendezvényekre, cégalapításhoz vagy fontosabb emlékekkel teli örömteli pillanathoz megfelelő választás.

Ártartomány: 5490 Ft és 19990 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Ezek is érdekelhetnek

Legújabb termékeink

0

Egy könyv ami csak rólad szól

Közel 5x ennyi információ egy könyvben, az alapismeretektől kezdve, részletes magyarázatokon és ábrákon keresztül mutatja be sorsodat, életutadat. Mindezt úgy, hogy érteni is fogod…

Mindezt egy kattintásra tőled már csak néhány percen belül olvashatod!

Jubileumi kedvezmények

Három éve innen indultunk.

A Kronobiológia Tudásbázistól a KronoKódig.

Mai nap

Mit rejt számodra a mai nap?

Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)