Belső nagytakarítás – Plútó retrográdba fordul

2026. május 6. – október 16.

Ma délután a Plútó megkezdi retrográd ciklusát, a Vízöntő 5°30’-ről hátrál vissza 2 fokot (Vízöntő 3°04’) október közepéig. Ez nem egy hirtelen irányváltás, hanem egy lassú, mélyre ható mozgás, ugyanis már napok óta szinte álló helyzetben van a Plútó, és emiatt az energiák rendkívül intenzívek, szinte elkerülhetetlenül kényszerítenek minket a szembenézésre.

A Plútó Holdcsomópontokkal alkotott feszült aspektusai – a leszállóval alkotott kvinkunx és a felszállóval képzett fél-szextil – egyfajta útkereszteződés elé állítanak minket. Arra ösztönöznek, hogy módszeresen takarítsuk ki a múltunkat, és radikálisan változtassunk a már idejétmúlt beidegződéseinken, hitrendszereinken és hozzáállásunkon. A kvinkunx irritáló, feszítő ereje miatt olyan dolgok, titkok vagy elfojtott traumák jöhetnek elő a múltból, amikről korábban azt hittük, már végleg lezártuk őket.

A fejlődésünk kulcsa most az őszinteség elsősorban saját magunkkal. Képesnek kell lennünk szembenézni saját árnyékunkkal, felszámolni a tudattalan hatalmi játszmákat, és a kilátástalannak tűnő megpróbáltatások idején is megőrizni belső tartásunkat és önazonosságunkat. A folyamat lényege az, hogy ahelyett, hogy külső sorscsapásként kezelnénk a nehézségeket, minden negatív kivetítésünket be kell emelnünk a tudatosságunkba.

Ez egy komoly, mélyre ható belső munka, amely nagyfokú éberséget és kíméletlen őszinteséget igényel. Ebben az időszakban többé nem söpörhetjük a problémákat a szőnyeg alá, és nem térhetünk ki a felelősség alól. Ugyanis tudatosítanunk kell, hogy minden tettünknek és minden döntésünknek súlya és következménye van, amelyekkel előbb vagy utóbb elkerülhetetlenül szembe találjuk magunkat.

Ezt a folyamatot tovább élezi a Plútó Merkúrra vetett kvadrátja, amely kíméletlen őszinteségre kényszerít bennünket. Nem hagyja, hogy tovább áltassuk magunkat, és segít felszínre hozni a kimondatlan igazságokat. Vigyázzunk a szavainkra, mert most minden kijelentésünknek óriási ereje van, vagy rombolunk vele, vagy végleg felszabadítjuk magunkat a múlt béklyói alól.

Ezen a radikális tisztánlátáson keresztül képessé válhatunk arra is, hogy valóban alkalmazkodni tudjunk a gyorsan változó világhoz. Az elfojtások felszámolásával, tiszta lappal, valódi belső erővel és békével így indulhatunk el végre a jövő irányába.

Fontos, hogy a fentiek az égi tranzitok kollektív mezőre gyakorolt, általános hatásait tükrözik. Ahhoz, hogy pontosan lássuk, ez a folyamat hol érint minket személyesen, érdemes összevetni a Plútó aktuális állását saját születési képletünkkel. Ez segít azonosítani, mely életterületünkre szükséges kiemelt figyelmet fordítani, és rávilágít azokra a döntéseinkre, amelyeket érdemes alaposan megfontolnunk, hiszen ezeknek a jövőre nézve is meghatározó súlya lesz. Feltárulhat, mi az a konkrét múltbéli téma, amivel dolgunk van, és mi kerül sorsszerűen a figyelmünk fókuszába az elkövetkező időszakban.

Kövesd a Centralnet friss asztrológiai írásait
Állítsd be oldalunkat kedvelt forrásként a Google-ben, hogy könnyebben megtaláld új előrejelzéseinket és elemzéseinket.
Kedvelt forrásként beállítom

Szólj hozzá!

Elemezzük ki közösen mi a sorsod!

Ha keresed önmagad, ha elakadtál hosszabb ideje, ha folyton ugyan abban az ördögi körben találod magad, vagy csak ha szeretnél egy átfogó személyiségelemzést…

Személyes asztrológiai elemzés.

Archívum

Asztrológiai elemzés a saját születési adatad alapján.

Fedezd fel az asztrológia titkait és hozd harmóniába szerelmi életed! Ismerd meg, hogyan befolyásolják a zodiákus jegyek a párkapcsolatokat, és találd meg a boldogság kulcsát.

Tudd meg, hogyan alakulhat a kapcsolatod, ha te egy határozott Bak vagy, és a párod egy érzékeny Halak. Vagy mi várható, ha egy szenvedélyes Oroszlán és egy precíz Szűz találkozik? A válaszok a könyvben rejlenek!

Ártartomány: 4900 Ft és 5900 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

A Szaturnusz az asztrológia legszigorúbb tanítója, de egyben a legigazságosabb is. Nem büntet, hanem szembesít. Sokszor félünk a Szaturnusz érkezésétől, pedig ő az, aki segít valódi értéket teremteni. Ott jelenik meg, ahol valami valóban tartóssá válhat az életünkben.

Ez a könyv nem egy száraz elméleti összefoglaló, hanem egy iránytű azon az úton, amelyen haladsz. Végigvezet a Szaturnusz működésén a születési képletben és az élet különböző ciklusaiban, segít felismerni a visszatérő mintákat, és érthetően mutatja meg, miért éppen azokkal a helyzetekkel találkozunk, amelyek elől ösztönösen kitérnénk.

A kézikönyv gyakorlati kapaszkodót ad a születési képlet (radix) és az aktuális hatások (tranzitok) értelmezéséhez, közérthető módon magyarázza el a ciklusok jelentőségét, és választ ad a „miért pont most?” kérdésére. Legyen szó a 29 évesek nagy fordulópontjáról vagy a hétköznapi elakadásokról, ez a könyv útmutatást ad a saját életed elemzéséhez, értelmezéséhez.

Ártartomány: 6900 Ft és 8900 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

A Fényszögek és alakzatok rendszerezve mutatja be a klasszikus és különleges aspektusmintákat, hogy mélyebben megértsd a képleted mögötti dinamizmust. Kezdőknek és haladóknak egyaránt. Fényszögek és Aspektus-alakzatok a horoszkópban – Érthetően kezdőknek és haladóknak.

 

 Már könyv formátumban is elérhető ! 

Ártartomány: 4900 Ft és 6900 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

A dekádok rendszerére nem igazán fordítanak figyelmet az asztrológusok, mert a születési képlet értelmezése már önmagában is összetett feladat. Azonban érdemes vele mélyebben foglalkozni, mivel számos plusz információ nyerhető ki általa.

Ártartomány: 3900 Ft és 4900 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Ezek is érdekelhetnek

Legújabb termékeink

1

Egy könyv ami csak rólad szól

Közel 5x ennyi információ egy könyvben, az alapismeretektől kezdve, részletes magyarázatokon és ábrákon keresztül mutatja be sorsodat, életutadat. Mindezt úgy, hogy érteni is fogod…

Mindezt egy kattintásra tőled már csak néhány percen belül olvashatod!

Mai nap

Mit rejt számodra a mai nap?

Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)