
Amikor a Vénusz a Skorpió jegyén halad át, a mély és szenvedélyes kapcsolatok állnak a középpontban, a Skorpiót ugyanis nem érdekli a felületesség. A felszínes flörtök most nem elégítenek ki, hiszen testi-lelki kapcsolatra vágyunk valakivel, aki különleges. Egy olyan kapcsolatra, mely ellenállhatatlan, tabukat megdöntő, szélsőséges, intenzív és felejthetetlen. A Skorpió
Amikor a Vénusz a Nyilas jegyében jár az intenzív romantikus energia lendületesre változik. A Nyilasnak természetesen vannak heves pillanatai, tekintve, hogy tüzes jegy. Az energiája azonban lényegesen kevésbé koncentrált, és míg a Skorpiót leginkább az intimitás és a szenvedély foglalkoztatja, addig a Nyilas szerelme univerzálisabb. Napirenden vannak a romantikus kalandok,
Amikor a Mars a Kos jegyében, a saját hazájában jár, ereje megnő. Ennek hatására energikusabbak, bátrabbak, spontánabbak, aktívabbak és magabiztosabbak leszünk. Ez az időszak a próbálkozásról, a hódításról, a kezdeményezésről és nem a kitartó megvalósításról szól. Ha már régóta terveztünk valamit elkezdeni, akkor ez remek időszak erre. Úgy érezzük, hogy
A Vízöntő egy fix levegős jegy, ami intellektuális, szociális és kommunikációs aspektust ad a Vénusznak. A Vízöntőnek fontos a barátság és nem csak az egyénnek, hanem főleg a kollektív számára hasznos és jó dolgok. Fő téma a véleménynyilvánítás szabadsága és a másokkal való tisztességes és önzetlen bánásmód. A Vízöntőt megragadják
A Halakban átvonuló Vénusz útja során két archetípus energiája különösen jól tud keveredni. A Halak uralkodója a Neptunusz a Vénusz felsőbb oktávja, ugyanannak az energetikai elvnek a magasabb, sűrűbb kifejeződése. A Vénusz a romantikus, földi szerelemről, míg a Neptunusz az isteni, transzcendentális, feltétel nélküli szerelemről szól. A Halak Vénusz hidat
Amikor a Vénusz az Oroszlán jegyében halad, a szerelem csodálatos és örömteli érzésében töltekezik. Szeretetünket és érzéseinket jobban ki tudjuk mutatni. A büszkeség és a szenvedély hatja át ezt az időszakot. Nagylelkűbbek és kreatívabbak vagyunk. Vágyunk a figyelemre, elismerésre, csodálatra, imádatra és kényeztetésre. Számíthatunk nagy románcokra, de nagy drámákra is.
Amikor a Vénusz a Kos jegyébe lép, felforrósodik a levegő. Arra ösztönöz, hogy helyezd magad kicsit előtérbe, fedezd fel saját egyéniségedet és kreativitásodat, kövesd a vágyaidat, merj nekivágni az ismeretlennek és helyezz új kezdeteket kilátásba. A Vénusz fejezi ki önértékelésünket, értékrendszerünket, érzékiségünket, valamint a gazdagsághoz és a bőséghez való viszonyunkat.
A Vénusz a Bika földies jegyében azt az érzést kelti bennünk, hogy az élet szép. Biztonságot keresünk, értékeljük azt, ami van. A Bika az élet naposabbik oldalát képviseli, imádja élvezni az életet, minden, ami az életben örömöt okoz neki, az kiemelten fontos. Értékesnek tartja az itt és most, valamint az
Amikor a Vénusz a sokszínű Ikrek jegyében halad, vágyaink, szerelmi életünk és pénzügyeink a Merkúr, az értelem elvének irányítása alá kerülnek. Szívünkhöz az elmén keresztül vezethet az út. Szeretetünket szavakba öntve, könnyedén és játékosan fejezzük ki. Úgy érezzük, hogy gondolatainkat és élményeinket meg kell osztanunk, hogy közelebb kerüljünk a másikhoz.
Amikor a Vénusz a 12. házadon keresztülhalad: – A nagy érzelmi elmélyülés ideje, érzelmek szerelem mélyebb dimenzióit segít kinyitni.– A teljes érzelmi átminősülés ideje.– Minden, ami érzelmi vagy anyagi téren halott, véget kell érjen. Pl. érzelmi minta, kapcsolati minta, ezen az érzésen kell változtatni, hogy érjen véget.– Mi az a
Amikor a Vénusz a 11. házadon keresztülhalad: – Érzelmi felszabadulás ideje, segít letenni a félelmekkel kapcsolatos terheket.– Teremtő, kreatív időszak, barátok felé meg tudsz nyílni.– A baráti kapcsolatok termékenyebbé válnak.– Segít harmonizálni a baráti kapcsolataidat.
Amikor a Vénusz a X. házadon keresztülhalad: – (MC) 1-2 nap a tranzit ideje. jó lehetőség ráérezni arra, mi a te utad, mi a megoldás most. – (MC) Zenével, tánccal megtámogatni. – (MC) Ráérzel, hogy érzelmi téren, párkapcsolati téren mi a feladat, amiben fejlődni kell. – Nagy fejlődés ideje.– Nőiségben való fejlődés.–
Amikor a Vénusz a 9. házadon keresztülvonul: – Sok minden érzelmi téren feljöhet belőled.– Érzelmi téren addig eltitkolt dolgok a felszínre kerülnek.– Az igazság, az égi elrendelés, égi terv időszaka.– A magas tanulmányok témájában nagyon termékeny időszak.
Amikor a Vénusz a 8. házadon keresztülhalad: – Szép időszak az érzelmi átminősülésre.– Egy érzelem benned teljesen átminősül, elmélyül.– A lelkivilágodat segíti harmonizálni.– A harmónia, béke benned létezik, csak rá kell hangolódnod.
Amikor a Vénusz a VII. házadon keresztülvonul: – (DCS) Segít ráérezni könnyebben a társ érzelemvilágára.– (DSC) Fel tudod tölteni harmóniával, szépséggel, szerelemmel a párkapcsolatot.– (DSC) A benned lévő szépség, harmónia és szeretet visszatükröződik a párodon vagy a külvilágon keresztül.– Érzelmi rendezés az életedben, párkapcsolatban.– Mi nincs a helyén?– Férfi képletben
Amikor a Vénusz a 6. házadon keresztülvonul: – Érzelmi rendezés az életedben, munkahelyen.– Mi nincs a helyén?– Szeretem a munkám? Ha nem miért? Ezen gondolatok foglalkoztatnak.– Karmikus érzelmi események jöhetnek elő.
Amikor a Vénusz az 5. házadon keresztülvonul: – Termékenység, gyerekvárás, tervezés ideje.– Segít harmonizálni a gyermekkel való kapcsolatot.– Segít örömtelivé tenni a vállalkozásodat.– Vállalkozás elindítása, annak gyümölcsének beérése.– Segít termékennyé válni kreatív tevékenységben, amiben megéled az örömöt.– Segít ráérezni arra, miben vagy kreatív.– A szerelem időszaka, akár úgy is, hogy
Amikor a Vénusz a IV. házadon keresztülvonul: – (IC) Segít jobban érezni, hogy milyen varázserőt hoztál magaddal erre az életre.– (IC) Milyen varázserőre, illetve hozott tudásra érdemes alapozni.– (IC) Alapozd az életedet a boldogságra, szeretetre, örömre. – Előző életből visszahozhat egy szerelmet, egy olyan érzést, ami a szerelemmel függ össze.–
Amikor a Vénusz a 3. házadon keresztülvonul: – Kedvesebbé, szeretetteljesebbé, harmonikusabbá válik a kommunikációd.– Verbális szinten segíti, hogy valakivel meg tudj beszélni valamit.– A béke árad a szavaidból.– Termékeny időszak verbális téren is.
A legjobb élmény biztosítása érdekében mi és partnereink olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k az eszközadatok tárolására és/vagy eléréséhez. Ha beleegyezünk ezekbe a technológiákba, akkor mi és partnereink személyes adatokat, például böngészési viselkedést vagy egyedi azonosítókat dolgozhatunk fel ezen az oldalon, és (nem) személyre szabott hirdetéseket jeleníthetünk meg. A hozzájárulás elmulasztása vagy visszavonása bizonyos funkciókat és funkciókat hátrányosan érinthet.
Kattints az alábbiakra a fentiek elfogadásához vagy részletes döntések meghozatalához. A választásaid csak erre a webhelyre vonatkoznak. A beállításokat bármikor módosíthatod, beleértve a hozzájárulás visszavonását is, a képernyő alján található hozzájárulás kezelése gombra kattintva.
Mit rejt számodra a mai nap?
Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)