Amikor az akarat és a cselekvés bolygója, a Mars belép otthonába, a tüzes Kos jegyébe, ereje elemi szinten felerősödik. Április 9. és május 18. között emiatt energikusabbnak, bátrabbnak és magabiztosabbnak érezhetjük magunkat, a spontaneitás és az aktivitás válik alapértelmezetté. Ez az időszak a hódításról, az úttörő kezdeményezésekről szól, ahol nem a kitartó megvalósítás, hanem az indulás ereje dominál.
Ha régóta terveztünk valamilyen új projektet, most érezhetjük úgy, hogy semmi sem állhat az utunkba, és a Kos Mars magával ragadó lendületével indulhatunk el céljaink felé. Ugyanakkor érdemes óvatosnak lenni, mert az impulzivitás miatt könnyen figyelmen kívül hagyhatjuk az akadályokat vagy a következményeket, a türelmetlenség és az öntörvényűség pedig megterhelheti emberi kapcsolatainkat.
Ez történne akkor, ha a Mars egyedül haladna a Kosban, és nem érné máshonnan sem egyéb hatás. Viszont ezúttal teljesen más lesz a helyzet. Ugyanis, először is, amikor belép a Kosba azonnal aktiválja azt a pontot, ahol a Szaturnusz és a Neptunusz a létezés két végletét – a fizikai formát és a forma nélküliséget, a kőkemény valóságot és az álmok birodalmát – képviselő planéta február 20-án elindították új, 36 éves ciklusukat. Találkozásuk a Kos jegyének elején, a tavaszponton egyfajta kollektív ébredést sürget, ahol a Mars nyers ereje katalizátorként működik.
Míg a Szaturnusz felelősségre és határokra int, a Neptunusz az egységélmény és az intuíció iránti vágyat erősíti. Ebben a különös fúzióban lebomolhatnak a régi, merev struktúrák, hogy helyet adjanak egy érzékenyebb berendezkedésnek, de fennáll a veszélye a kollektív zavarodottságnak vagy a fanatikus ideológiák felerősödésének is, mivel a Kos tüze az illúziókat is hatalmasra duzzaszthatja.
Gyakorlatilag tehát a Mars belépése a Kosba beindítja a Szaturnusz-Neptunusz gépezetét, hasonlóan ahhoz a láncreakcióhoz, amelyet a februári Napfogyatkozás zodiákus pontjára lépve indított el a nemzetközi színtéren, hozzájárulva a világ eddig rendjének átalakulásához, melynek hatásai mindenhova begyűrűznek.
A Mars nem csak aktiválja ezt a kiemelt pontot, hanem együttállásba is kerül a két planétával április végéig, időközben becsatlakozik hozzájuk a Merkúr is. A Mars és a Neptunusz együttállása április 13-án, a Szaturnusszal pedig április 20-án válik egzakttá, viszont nem érdemes elszigetelten elemezni őket, mert egyszerre hatnak egymásra. A Mars összeköti a neptunuszi vágyakat a Szaturnusz kőkemény realitásával.
Az előttünk álló időszak megnyilvánulhat abban, hogy a legszigorúbb szaturnuszi döntéseket is neptunuszi köntösbe, magasztos ideológiákba vagy érzelmekre ható ígéretekbe csomagolják. A mindennapok szintjén ez egyfajta irányvesztettséget hozhat, nem lehet tudni pontosan, hogy mi az igazság és a valóság, nem lehet tisztán látni a tényeket, így könnyen elveszthetjük az objektív mérlegelő képességeinket. Olyan, mintha teljes gázzal haladnánk egy ködös úton, miközben a kéziféket is behúznánk. Ez a belső feszültség akkor oldható, ha a tenni akarást nem hagyjuk elveszni a zavaros hangulatban.
Április 16-án a Merkúr is becsatlakozik ebbe a bolygócsoportosulásba, és hangot ad a mélyben zajló folyamatoknak. A kommunikáció a Kos és a Mars által igen dinamikussá, a Szaturnusz által rendkívül fegyelmezetté válik, miközben a Neptunusz miatt az információk szubjektívek vagy nehezen átláthatóak lehetnek. Ebben az időszakban olyan horderejű bejelentések láthatnak napvilágot, amelyek nem a párbeszédet, hanem a dominancia rögzítését szolgálják, olyan köntösbe öltöztetve az egyes intézkedéseket és döntéseket, hogy azok a jövő érdekében elkerülhetetlenek.
Látható, hogy nincs könnyű dolga a Marsnak, mert az akarat vagy elvész a neptunuszi ködben, vagy megtörik a szaturnuszi ellenállásban. Ez egy olyan légkört teremt, amelyben a rend fenntartása és a víziók kergetése elválaszthatatlanul összefonódik. A radikális lépések mögött meghúzódó ideológiák, egyszerre adhatnak reményt és okozhatnak bizonytalanságot.
A hónap végére a már eleve megterhelt Mars beér a Rák Jupiter feszült kvadrátjába, amelynek hatására az egyéni törekvések élesen feszülhetnek neki a nemzeti érdekeknek. A vezetői döntésekben ilyenkor hangsúlyossá válik a védelem és a biztonság kérdése, ami esetenként korlátozhatja az egyéni mozgásteret.
Nem szabad megfeledkezni a Vízöntőben járó Plútóról, aki a Kos stelliumra szextilt vet és arra ösztönöz, hogy a régi, elavult módszereket végleg hátrahagyva, a Kos jegyének nyers erejét ne rombolásra, hanem a társadalmi és technológiai struktúrák jövőbe mutató átalakítására használjuk fel. Az előttünk álló időszak igazi tétje, hogy feszültségek mellett teret kap-e az a kollektív intelligencia, amely a válságokat fenntartható és élhetőbb keretekbe képes önteni.
Kapcsolódó:
Szaturnusz a Kosban: A nagy átrendeződés időszaka 2026-2028
