Mars az Ikrekben

2026. június 28. – augusztus 11.

Ahogy a Mars június 28-án belépett az Ikrekbe, azonnal együttállásba került az Uránusszal (az egzakt együttállás július 4-én lesz), így felerősítette annak újító, felszabadító és kiszámíthatatlan energiáit. Ez az időszak gyors felismeréseket, váratlan fordulatokat, szokatlan döntéseket és a régi korlátok ledöntésének vágyát hozhatja.

Bár a Mars az Ikrekben általában gyors cselekvést, élénk kommunikációt és szellemi pezsgést hoz, ezt az időszakot most jelentősen árnyalja, hogy az Ikrek ura, a Merkúr június 29. és július 23. között retrográd mozgást végez a Rák jegyében. Ez azt a sajátos kettősséget hozza, hogy miközben a Mars előre haladna, új információkat gyűjtene, kapcsolatokat építene és döntéseket hozna, a Merkúr visszafordítja a figyelmet a múlt felé, és újragondolásra késztet.

Ennek következtében ez az időszak nem pusztán az új utak gyors kijelöléséről szól, hanem sokkal inkább a gondolkodási, kommunikációs és kapcsolati mintáink felülvizsgálatáról. Régi beszélgetések térhetnek vissza, korábbi ismeretségek aktiválódhatnak, és olyan helyzetek kerülhetnek újra napirendre, amelyeket korábban nem sikerült lezárni. A Mars lendületét így nem a vak előrehaladás, hanem a tudatos korrekciók és újragondolások kísérik.

Az Ikrek jegyében mindez elsősorban a gondolkodásunkban, a kommunikációnkban és a döntéshozatalunk gyorsaságában jelenhet meg. Felerősödik a mentális aktivitás, sok új ötlet születhet, és könnyen más nézőpontból kezdhetünk rálátni egy-egy helyzetre. A beszélgetések most gyorsabbak, impulzívabbak lehetnek, és könnyebben váltunk témát vagy irányt is. Ugyanakkor a fokozott tempó miatt nőhet a félreértések és a türelmetlen reakciók esélye is.

A Mars-Uránusz együttállás felgyorsítja a kommunikációt, ami eddig csupán gondolat volt, azt most sokkal hamarabb kimondhatjuk, és egyetlen mondat vagy találkozás is váratlan fordulatot hozhat egy kapcsolat alakulásában.

A Mars aktiválja azt a feszültséget is, amelyet az Uránusz már hetek óta létrehoz a Holdcsomópontokkal alkotott kvadrátjával. Míg az Uránusz elsősorban a felismeréseket és a változás szükségességét hozza felszínre, addig a Mars cselekvésre ösztönöz, ezért ez az időszak könnyen hozhat olyan élethelyzeteket, amelyek sorsfordító döntések elé állítanak bennünket. Gyakran érezhetjük ilyenkor, hogy a megszokott megoldások már nem működnek, ugyanakkor az új irány sem rajzolódott ki teljesen.

A Holdcsomópontok a fejlődés irányát és az előttünk álló tanulási folyamatot jelképezik, a Mars pedig cselekvésre ösztönöz. A közöttük létrejövő feszült kapcsolat arra figyelmeztet, hogy nem minden gyors reakció visz közelebb a valódi céljainkhoz. Érdemes különbséget tenni a pillanatnyi impulzus és a hosszabb távon is értelmes döntések között. Most különösen fontos feltennünk a kérdést, hogy valóban előre haladok, vagy csak menekülök valami elől?

Mindez azért is hangsúlyos, mert a Mars nemcsak az Uránuszt érinti, hanem átmenetileg aktiválja azt a hosszabb ideje épülő harmonikus kapcsolatot is, amely az Uránusz, a Neptunusz és a Plútó között formálódik. Erről a ritka bolygókapcsolatról korábban már többször írtam. Egy olyan több éves kollektív folyamatot jelez, amely alapjaiban alakítja át a gondolkodásunkat, a társadalmi működésünket és a jövőről alkotott képünket.

Az Uránusz új felismeréseket és áttöréseket hoz, a Neptunusz új eszméket, inspirációt és spirituális látásmódot nyit meg, míg a Plútó a mélyreható átalakulást képviseli. A Mars most mintha életre keltené ezt a háromszöget (amely idén júliusban ismét különösen aktív), és felgyorsítja azokat a folyamatokat, amelyek egyébként lassan, évek alatt bontakoznának ki. Emiatt sokaknál jelenhetnek meg hirtelen felismerések, váratlan irányváltások, új ötletek vagy olyan döntések, amelyek később egy hosszabb fejlődési ciklus meghatározó állomásának bizonyulnak.

Ugyanakkor a Mars az Ikrekben hajlamos arra is, hogy egyszerre túl sok impulzust akarjon követni. Az információk áradata, a gyors hírek, a vélemények ütközése és a folyamatos változások könnyen szétszórhatják a figyelmünket. Ezért most különösen fontos tudatosan kiválasztani, hogy minek adunk energiát. Nem minden lehetőség egyformán értékes, és nem minden újdonság jelent valódi fejlődést.

Ha sikerül megőrizni a nyitottságunkat anélkül, hogy elveszítenénk a belső iránytűnket, akkor ez az időszak valóban áttörést hozhat. Nem feltétlenül azért, mert minden azonnal megváltozik, hanem mert most születhetnek meg azok a gondolatok, döntések és felismerések, amelyek a következő évek új irányát alapozzák meg.

Július 19-én a Mars szextilbe kerül a Kos Szaturnusszal, ami stabilizáló hatást gyakorol erre a rendkívül mozgalmas időszakra. A Szaturnusz segít rendszerezni a gondolatainkat, fegyelmezettebben cselekedni, és kitartóan dolgozni a hosszabb távú céljainkért. A gyors ötleteket ekkor könnyebben tudjuk gyakorlati lépésekre váltani, ezért ez kedvező időszak lehet fontos döntések meghozatalára, tanulásra, tervezésre vagy egy korábban elkezdett projekt következetes továbbépítésére.

Július 29-én a Mars kvadrátot vet a Szűz Vénuszra, ami elsősorban az emberi kapcsolatainkban és az értékrendünkben okozhat feszültséget. A Mars cselekedni, a Vénusz együttműködni szeretne, így könnyebben alakulhatnak ki nézeteltérések, türelmetlenség vagy olyan helyzetek, amikor nehéz összehangolni a saját akaratunkat mások igényeivel. A Szűz Vénusz ráadásul hajlamos a kritikára és a részletek elemzésére, míg az Ikrek Mars gyorsan reagál és továbbállna, ezért fontos lesz tudatosan odafigyelni a kommunikációra, és nem minden apró különbségből konfliktust teremteni. Ugyanakkor ez az időszak jó lehetőséget ad tisztázni azokat a kapcsolatokat is, ahol már régóta felgyülemlett a kimondatlan feszültség.

Ártartomány: 3990 Ft és 4990 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
Kövesd a Centralnet friss asztrológiai írásait
Állítsd be oldalunkat kedvelt forrásként a Google-ben, hogy könnyebben megtaláld új előrejelzéseinket és elemzéseinket.
Kedvelt forrásként beállítom

Szólj hozzá!

Elemezzük ki közösen mi a sorsod!

Ha keresed önmagad, ha elakadtál hosszabb ideje, ha folyton ugyan abban az ördögi körben találod magad, vagy csak ha szeretnél egy átfogó személyiségelemzést…

Személyes asztrológiai elemzés.

Archívum

Asztrológiai elemzés a saját születési adatad alapján.

Melyek a Mars retrográd ciklusának mérföldkövei, pontosan mikor kezdődik és ér véget ez az egész folyamat, mi az ami meghatározza ezeket az időpontokat, valamint mire érdemes figyelni, és hogyan lehet kihozni a legjobbat ezekből az időszakokból.

Ártartomány: 3990 Ft és 4990 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Készítsd el a saját születési képletedet, vagy egy számodra fontos időpillanat képletét egyszerűen!

 

A “Maci rózsával” hátterű kép, gyermekszületés, vagy gyermekszobába illő emlékekkel teli örömteli pillanathoz megfelelő választás. Lányos hálószobában, romantikus emlékek felidézéséhez is tökéletes.

Ártartomány: 5490 Ft és 19990 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Készítsd el a saját születési képletedet, vagy egy számodra fontos időpillanat képletét egyszerűen!

 

Az “Eljegyzés” hátterű kép választása, eljegyzés, házassági évfordulós vagy romantikus emlékekkel teli örömteli pillanathoz megfelelő választás.

Ártartomány: 5490 Ft és 19990 Ft között

Opciók választása Ennek a terméknek több változata van. A változatok a termékoldalon választhatók ki

Mindig érdekesek a beszélgetések, ha két ember spirituális témákat érint. Nem volt ez másképp a mi esetünkben sem. Volt köztünk szó sok mindenről, ezek egyike, a reinkarnáció kérdése is lenyűgöző volt történeteit hallgatva. Inanna felnyitotta a szemem a láthatatlan világ felé. Ennek egy részét adom most közre.

Ft

Ezek is érdekelhetnek

Legújabb termékeink

1

Egy könyv ami csak rólad szól

Közel 5x ennyi információ egy könyvben, az alapismeretektől kezdve, részletes magyarázatokon és ábrákon keresztül mutatja be sorsodat, életutadat. Mindezt úgy, hogy érteni is fogod…

Mindezt egy kattintásra tőled már csak néhány percen belül olvashatod!

Tarot tanfolyam

Online

Akár a tengerpartról is

Mai nap

Mit rejt számodra a mai nap?

Biztosan nem azt amit az újságokban olvashatsz… ;-)